Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Győzelemmel kezdtük a tavaszt és a tabella élére álltunk

Győzelemmel kezdtük a tavaszt és a tabella élére álltunk

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Napsütéses, de csípős hideg időben készülődött a tavaszi rajtra a Kolorcity Kazincbarcika SC a Merkantil Bank Liga 9. helyén álló Aqvital FC Csákvárral szemben. Csapatunkból sérülés miatt hiányzott az újabb műtéten áteső Patrick Gânțe mellett a felkészülés során megsérülő Bacsa Benjámin, illetve az utolsó napokban kieső házi gólkirály, Pethő Bence is, míg a speciális gipszet kapó Lucas és a betegségből lábadozó Fadgyas Tamás a kispadon kezdett, ahol viszont eltiltás miatt nem lehetett ott vezetőedzőnk, Erős Gábor, így kissé megfogyatkozva vártuk a nyitányt a stabilitásáról is ismert vendégcsapat ellen.

Mindezek ellenére a mérkőzés első perceiben az ősszel megszokott elánnal kezdtek a mieink, Myke Ramos már a 2. percben egy lapos távoli lövéssel veszélyeztetett. Pár perccel később a vendégek is ráijesztettek a publikumra, az őszi meccsen is betaláló Haragos Viktor jó negyven méterről emelt kapura – a helyzetfelismerés ügyes volt, de a kivitelezés szerencsére nem, jó hét-nyolc méterrel mellé szállt a próbálkozás.

A 20. percben aztán Murka Benedek rántotta le a bal szélen meginduló Bódi Ádámot, amiért sárga lapot kapott, ám a nagyobb büntetés csak eztán jött: a sértett a kapu elé ívelte a megítélt szabadrúgást, a labdát Baranyai Nimród az alapvonalról visszafejelte középre, ahol Polgár Kristóf tökéletes ütemben érkezett és pazar mozdulattal a léc alá fejelt.

Még felocsúdni sem volt ideje a vendégeknek, amikor egy bedobást követően Ramos húzott el a balszélen, az alapvonalról félmagasan centerezett, Kártik Bálint pedig ugyancsak pontosan érkezett, s az ötösről a kapu közepébe bólintott, megduplázva előnyünket.

A félidő második felében magabiztosan uraltuk a meccset, s bár a vendégek próbálkoztak támadásokkal, ezek valódi veszélyt nem jelentettek Dojcsák Bence kapujára.

A szünetben Tóth Balázs vezetőedző pályára küldte az őszi meccset eldöntő Dusinszki Szabolcsot is, ám a játék képe nem változott, csapatunk érvényesítette akaratát a mezőnyben, így hiába alakult egy-két helyzet mindkét kapu előtt, újabb gól a lefújásig már nem született.

A szépen sikerült februári délutánra a pontot a Kozármisleny békéscsabai pontvesztése (1-1) tette fel, aminek köszönhetően a Merkantil Bank Liga tabellájának élére ugrottunk, a 17. fordulót a hétfő esti Vasas – Kisvárda mérkőzéstől függetlenül éllovasként várhatjuk.

JEGYZŐKÖNYV

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – AQVITAL FC CSÁKVÁR 2-0 (2-0)
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 600 néző.
Vezette: Sipos Tamás (Bertalan Dávid, Szabó Dániel)
Gólszerző: Polgár K. 20’, Kártik 24’

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
Dojcsák – Baranyai N., Polgár K., Debreceni Á., Demeter M. – Varga J., Ternován (Lucas, 69’) – Herjeczki (Szabó M., 61’), Kártik, Bódi Á. (Pintér Á., 69’) – Ramos (Sáreczki, 82’).
Megbízott vezetőedző: Simon László

AQVITAL FC CSÁKVÁR
Zelizi – Murka, Pál B., Karacs, Varga B. – Farkas A. (Dencinger, 63’), Mészáros D. (Grünfelder, 84’), Major M. (Dusinszki, 46’) – Szabó B. (Ominger B., 72’), Nagy Z., Haragos (Szalai P., 63’).
Vezetőedző: Tóth Balázs

További híreink

Vasárnapi ellenfelünk: ETO FC

Dátum: 2026. márc 19. 10:00

A Fizz Liga 27. fordulójában, vasárnap 16 óra 45 perctől a listavezető ETO FC-t fogadjuk a DVTK Stadionban. Ez lesz a harmadik egymás elleni NB I-es meccsünk, míg a másodosztályban korábban 12 alkalommal futottunk össze a Rába-partiakkal. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Hírverő mérkőzést játszunk Gesztelyen

Dátum: 2026. márc 18. 12:00

2026. március 27-én, pénteken 17 órától - a borsodi labdarúgást népszerűsítendő - klasszikus hírverő mérkőzést játszunk a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály 2. helyén álló Gesztely FC vendégeként. A belépés ingyenes. Várunk mindenkit szeretettel

Klausz Milán meghívót kapott

Dátum: 2026. márc 17. 15:00

Európa-bajnoki selejtezőre készül Ukrajna ellen U21-es labdarúgó-válogatottunk, amely előtt egy Izrael elleni felkészülési mérkőzés is szerepel a programban. A korosztályos nemzeti csapatba meghívót kapott a Kolorcity KBSC labdarúgója, Klausz Milán is.

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. márc 17. 13:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U19-eseink a Cigándot győzték le hazai pályán. U8-as és U9-es csapatunk Egerben vett részt egy nemzetközi tornán, ahol magyar, román, osztrák és szlovák csapatok ellen is megmutathatták a tudásukat. 

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria