Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U21: Demeter Milán meghívót kapott

U21: Demeter Milán meghívót kapott

Szerző:

Demkó Norbert

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Két felkészülési mérkőzést játszik a bajnoki szünetben az U21-es válogatott, ahová meghívót kapott klubunknál kooperációs kölcsönben szereplő Demeter Milán is. A keret tagjai vasárnap találkoznak Telkiben, majd kedden Spanyolországba utaznak, ahol előbb Izland lesz a mieink ellenfele, majd Írországgal méri össze az erejét a válogatott.

- Sok idő eltelt a novemberi összetartás óta, a kerettagok egy részének jelentősen változott a helyzete a klubcsapatában - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán. - Ezúttal is érvényesítettem az első számú válogatási elvet, vagyis minél magasabb szinten, minél több játékpercet kell játszaniuk a válogatott tagjainak. Örülök, hogy olyan keretet jelölhettem ki, melynek tagjai szinte állandó játéklehetőség mellett, jó formában futballoznak. Ezúttal sem számíthatunk a sérült Lisztes Krisztiánra, míg Tóth Alex már a felnőtt válogatotthoz kapott meghívót. Alex példája tökéletes motiváció lehet a többieknek, mert jól mutatja, hogy a korosztály tagjai folyamatos jó teljesítménnyel akár néhány hónap alatt is kiharcolhatják maguknak az A-válogatott kerettagságot. Az U21-es válogatott egyik fontos célja, hogy a legjobbakat feladja a felnőtt csapatnak, ezért bízom benne, hogy a következő időszakban mások is kiérdemlik Marco Rossi meghívóját. A viszonylag nagy számú változtatás miatt az edzőtáborban ismét át fogjuk venni az alapokat, igyekszünk mielőbb beilleszteni a játékrendszerünkbe az új kerettagokat. Két jó csapattal játszunk, Izlandra és Írországra is igaz, hogy fizikálisan erős, dinamikus játékosai vannak, többnyire direkt futballt játszanak, gyorsak az átmeneteik, és egyénileg is megvan bennük a minőség, képesek bármelyik csapatnak megnehezíteni a dolgát. Azért választottuk őket, mert Eb-selejtezős riválisaink is hasonló képességű válogatottak lesznek, így tökéletesen illeszthető a felkészülésünkbe ez a két találkozó.

A program

2025. március 16., vasárnap
Az összetartás kezdete

2025. március 21., péntek (felkészülési mérkőzés, San Pedro Del Pinatar, Spanyolország)
14:00 Izland - Magyarország

2025. március 24., hétfő (felkészülési mérkőzés, San Pedro Del Pinatar, Spanyolország)
20:00 Magyarország - Írország

Az U21-es válogatott kerete

Kapusok 
Pécsi Ármin (PAFC)
Dala Martin (Fehérvár)
Tóth Balázs (NYSFC)

Védők
Tóth Rajmund (ETO)
Babós Levente (Újpest)
Yaakobishvili Antal (Girona)
Dragoner Áron (NK Nafta)
Demeter Milán (DVTK/KBSC)
Markgráf Ákos (PAFC)

Középpályások  
Michael Okeke (Manchester City)
Vingler László (ETO/Szentlőrinc)
Szűcs Tamás (DVSC)
Bánáti Kevin (ETO)
Csóka Dominik (Nafta)
Dénes Adrián (Újpest)
Kovács Patrik (MTK)
Vajda Botond (DVSC)

Támadók
Gruber Zsombor (MTK)
Jurek Gábor (DVTK)
Pető Milán (Fehérvár)
Klausz Milán (NK Nafta)
Vancsa Zalán (Roda)
Dénes Csanád (ZTE)

 

További híreink

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Kolorcity KBSC - Debreceni EAC 2-0 (0-0)

Dátum: 2026. júl 19. 14:00

Maksym Pukhtieiev duplájával 2-0-ra legyőztük a DEAC-ot a bajnoki főpróbán. Köszönjük, hogy ilyen sokan kilátogattatok! Tálálkozunk szerdán 18 órától az ankéton! Szombaton a BVSC otthonában indul számunkra a bajnokság. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Köszönjük, NB I.! - előzetes

Dátum: 2026. júl 18. 19:00

A kazincbarcikai labdarúgás töténetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hamarosan a KBSC hivatalos YouTube csatornáján!

Találkozz a csapattal! Szezonnyitó szurkolói ankét és nyilvános edzés a Kolorcity Arénában!

Dátum: 2026. júl 18. 16:00

A bajnokságra való felkészülés nemcsak az edzőpályákon zajlik, a háttérben is nagyon sokat dolgozunk azért, hogy szurkolóinkat és támogatóinkat is megfelelően kiszolgáljuk. Csapatunk a történelmi NB I-es év után hazaköltözik, közben folyamatosan erősödünk és a klub mögött álló infrastruktúra is fejlődik, így lesz miről beszélnünk. Szeretnénk, ha együtt lehetnénk részesei az előttünk álló időszaknak, ezért szeretettel várunk minden érdeklődőt a Kolorcity KBSC szerdai szezonnyitó szurkolói ankétjára, amelyet egy nyilvános edzés követ.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria