Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Indul a bajnokság

Indul a bajnokság

Szerző:

KBSC MÉDIA

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

 

Erős mezőnyben kezdi a bajnokságot a másodosztályban újonc csapatunk.

Az előző szezonban a Monort letaszítva a trónról kimagasló szerepléssel zakatoltunk előre, és már jóval a harmadosztályú bajnokság vége előtt, a hazai, Putnok elleni mérkőzésen eldőlt, hogy bizony négy év után ismét NBII-ben folytatjuk. A nagy örömöt rengeteg munka követte, a szakmai stáb kiválasztása, egy új csapat felépítése, törekvés arra, hogy stabilan szerepelhessünk. A felkészülési mérkőzéseken számos játékost kipróbáltunk, hiszen mind a klubvezetés, mind a szakma célja, hogy olyan csapat épüljön, akikre a szurkolók büszkék lehetnek, élvezik a meccseket.

A felkészülési mérkőzések eredményei:

KBSC FC - Békéscsaba 1912 Előre 0-5 (0-3), 
KBSC FC – Putnok 6-2 (2-2),
Balmazújváros – KBSC FC 2-1 (0-1),
KBSC FC – Nyírbátor 3-1 (2-0),
KBSC FC – Tiszaújváros 3-2 (1-0),
KBSC FC – Tállya 5-2 (1-2),
KBSC FC – DVTK II. 4-0 (0-0).

Vasárnap este a Békéscsaba ellen lépünk pályára, akikkel utoljára pontért 2013 áprilisában játszottunk. 

Vitelki Zoltán (KBSC): – Tartalmas és fárasztó felkészülési időszakon vagyunk túl. Rengeteget dolgoztunk a fiúkkal ezalatt a néhány hét alatt. Bízom benne, hogy az elvégzett kemény munka meghozza gyümölcsét. Minden meccsen a három pont megszerzése a fő cél, így ez most sem lesz másként, amikor a Békéscsaba lesz az ellenfél.

Viczián Ádám (Békéscsaba 1912 Előre): – Elég hosszú felkészülésen vagyunk túl, sok edzéssel. Úgy érzem, hogy amit eltervezett a szakmai stáb, azt elvégeztük, mindent sikerült végrehajtanunk, egy játékos kivételével sérülésmentesen. Nagyon befogadó társaság vagyunk, az összes új labdarúgó könnyen beilleszkedett, jó a hangulat az öltözőben, egyszóval jó közösség alakult ki, minden rendben van ezen a téren. Szeretném, ha szép számú közönség előtt játszhatnánk az első hazai mérkőzésünket és egyértelműen csak a győzelem elfogadható. A legfontosabb, hogy aggresszivitásban, mentálisan az ellenfél fölé kerekedjünk és akkor jönni fog az eredmény.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon első fordulójának mérkőzései 2017. július 30-án:

18:00 Budaörs – Gyirmót FC Győr, Budafoki MTE – Nyíregyháza Spartacus FC, Szolnoki MÁV FC – Dorogi FC, Vác FC – Soroksár SC, Ceglédi VSE – Szeged 2011, Kisvárda Master Good – Credobus Mosonmagyaróvár,

19:00 Békéscsaba 1912 Előre – KBSC FC, Aqvital FC Csákvár – MTK Budapest, BFC Siófok – Soproni VSE, ZTE FC – WKW ETO FC

Hajrá Barcika!

További híreink

NB I-es szereplésünk számokban

Dátum: 2026. máj 21. 14:00

Történetünk első élvonalbeli évében 22 pontot szereztünk, a bajnokságtól a 12. helyen búcsúztunk, a tavaszi tabellán viszont egy helyet javítottunk az őszihez képest. A 33 mérkőzésből hatszor győztünk, és négyszer játszottunk döntetlent. Kártik Bálint lépett pályára a legtöbb bajnokin, övé a legtöbb játékperc, ő adta a legtöbb gólpasszt és Meshack Ubochiomával holtversenyben ő lőtte a legtöbb gólt is. A mezőnyjátékosok közül mindenki megkapta a lehetőséget, köztük két saját nevelésű labdarúgónk, Makrai Gábor és Balázsi Levente is.​​​​​​​ NB I-es szereplésünk számokban. 

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. máj 21. 08:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U12-es és U13-as alakulataink Hevesbe utaztak. U14-es csapatunk Encsen győzött, U17-eseink a Felsőzsolcát fogadták, U19-es gárdánk pedig a Debreceni Sportiskolát győzte le.

Szuhafőn zártuk a szezont

Dátum: 2026. máj 20. 09:00

Kedden délben Szuhafőn, a Kocsis Vendégházban zártuk történelmünk első NB I-es évét. Köszönjük a fantasztikus vendéglátást a házigazdáknak, valamint köszönjük az egész éves támogatást és szurkolást mindenkinek! A stáb és a csapat most egy kis pihenőre vonul, a háttérben azonban nem áll meg a munka, hiszen bő két hónap múlva kezdődnek az NB II-es küzdelmek. Találkozunk június 15-én! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Őt játékos távozik

Dátum: 2026. máj 19. 11:00

A hétfői napon közös megegyezéssel szerződést bontott a Kolorcity KBSC négy labdarúgóval. Martin Šlogar, Polgár Kristóf, Semir Smajlagić és Meshack Ubochioma egyaránt távoznak Kazincbarcikáról. Kedden pedig csatlakozott hozzájuk Rasheed Sodiq is. Mindannyiuknak köszönjük, amit a barcikai labdarúgásért tettek! További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria