Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A következő ellenfél Budaörs

A következő ellenfél Budaörs

Szerző:

KBSC MÉDIA

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Remek rajt után idegenben is a győzelemért küzd a KBSC

 

A Budafok elleni hazai győzelem után idegenben szerepel a KBSC együttese a labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II-ben. A kék-sárgák az 5. fordulóban Tatabányán lépnek pályára a Budaörs ellen szerda délután.

 

A Budafok ellen ismét bizonyította a Kazincbarcika, hogy van tartása az együttesnek, tud vert helyzetből is fordítani és győzni. A legutóbbi találkozón ráadásul két olyan játékos szerzett gólt, aki addig még nem volt eredményes. Boros Gábor és Kristófi Sándor is letette névjegyét a KBSC-nél.

A borsodiak ezúttal hétközi fordulóban lépnek pályára a Budaörs ellen, de a Pest megyei csapat is albérletben, Tatabányán a Grosics Gyula Stadionban fogadja Vitelki Zoltán tanítványait. A barcikai tréner szerint továbbra is alázattal kell játszani a mérkőzéseken, hiszen csak akkor jönnek a jó eredmények a győzelmek. Sikerekben eddig nem volt hiány, hiszen az elmúlt 4 fordulóban háromszor gyűjtötte be a három pontot a KBSC és egy mérkőzésük végződött döntetlennel. A csapat 10 ponttal a Kisvárda és az MTK mögött csupán rosszabb gólkülönbsége miatt áll a harmadik helyen a táblázaton. A jó rajt után most kell az újabb siker, mely növelné az eddigi eredmények értékét. A Budaörs 2 döntetlen mellett 2 vereséggel nyitotta az idényt, 2 ponttal az utolsóelőtti 19. helyen áll jelenleg. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az első fordulóban a tavaly még NB I-es Gyirmót ellen a 91. percig vezettek, Nyíregyházán is 2-1-nél még náluk volt az előny, a végül 4-2-re elveszített mérkőzésen. Dorog ellen a 87. percben egyenlítettek és a legutóbbi fordulóban a Soroksár elleni meccsüket is csak a hajrában vesztették el. A 6 budaörsi gólból négyet a 21 éves tehetség Sajbán Máté szerzett, akit Budapest Honvéd nevelésként került 7 éve Budaörsre. A legutóbbi szezonban 7 gólig jutott, most vezeti a góllövőlistát és egyedüli olyan játékos a másodosztályban, aki négyszer volt eredményes. A KBSC egy döntetlenje mellett háromszor győzött, igaz mindannyiszor csupán egy góllal. Azonban ezeket a sikereket nem kell megmagyarázni a játékosoknak és a szakmai stábnak sem, hiszen a 3 pont begyűjtése volt a cél. A Kazincbarcika egységes csapat és egyre jobb teljesítményt nyújt a bajnokságban, mégis nehéz megjósolni azt, hogy folytatódik-e a KBSC sikerszériája. Vitelki Zoltán megfogalmazása ezzel kapcsolatban egyértelmű: a következő meccset is meg kell nyernie a kék-sárgáknak. A Kazincbarcika, Budaörs elleni idegenbeli találkozója augusztus 23-án szerdán délután fél hattól kezdődik Tatabányán az Aranycsapat kiváló kapusáról, a „fekete párducról” Grosics Gyuláról elnevezett stadionban.

További híreink

Szuhafőn zártuk a szezont

Dátum: 2026. máj 20. 09:00

Kedden délben Szuhafőn, a Kocsis Vendégházban zártuk történelmünk első NB I-es évét. Köszönjük a fantasztikus vendéglátást a házigazdáknak, valamint köszönjük az egész éves támogatást és szurkolást mindenkinek! A stáb és a csapat most egy kis pihenőre vonul, a háttérben azonban nem áll meg a munka, hiszen bő két hónap múlva kezdődnek az NB II-es küzdelmek. Találkozunk június 15-én! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Őt játékos távozik

Dátum: 2026. máj 19. 11:00

A hétfői napon közös megegyezéssel szerződést bontott a Kolorcity KBSC négy labdarúgóval. Martin Šlogar, Polgár Kristóf, Semir Smajlagić és Meshack Ubochioma egyaránt távoznak Kazincbarcikáról. Kedden pedig csatlakozott hozzájuk Rasheed Sodiq is. Mindannyiuknak köszönjük, amit a barcikai labdarúgásért tettek! További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

Éld át velünk újra!

Dátum: 2026. máj 19. 08:00

Egy fantasztikus utazás részesei voltunk az elmúlt egy évben. Éld át velünk újra történetünk első NB I-es évének legszebb pillanatait! Elkészült élvonalbeli kalandozásunk rövid kisfilmje.

Mutasd meg, mit tudsz!

Dátum: 2026. máj 18. 18:00

Nyilvános edzésre várjuk azokat a 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben született fiúkat és lányokat, akik szeretnének focizni, fejlődni, és egy igazán jó közösséghez tartozni!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria