Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Hazai pályán a Mosonmagyaróvár ellen

Hazai pályán a Mosonmagyaróvár ellen

Szerző:

KBSC MÉDIA

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

 

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 13. fordulójában a Mosonmagyaróvár együttesét látja
vendégül a Kazincbarcika. Vitelki Zoltán együttese a két vereség után végre ismét szeretné megízlelni
a győzelem ízét.

Legutóbbi hazai és idegenbeli fellépésén is adós maradt a győzelemmel a KBSC. A listavezető MTK
elleni 0-1 azonban nem annyira fájó, mint a múlt heti idegenbeli 2-0-s vereség a Sopron ellen. Vitelki
Zoltán bízik a jobb folytatásban, mind játékban, mind eredményességben. A Kazincbarcika
szakvezetője szerint csak jobb folytatás jöhet. A kék-sárgák ismét egy dunántúli, Győr-Moson- Sopron
megyei csapattal találkoznak.
A Mosonmagyaróvár a Kazincbarcikához hasonlóan jól kezdte az idényt, hiszen az első három
fordulóban 5 pontot szerzett, de azóta adós szurkolóinak a győzelemmel. Az elmúlt 9 fordulóban 5
vereség és 4 döntetlen a mérleg. Legutóbb a Sorksártól hazai pályán kaptak ki 1-0- ra. A legutóbbi 9
mérkőzés közül egyébként 7 találkozón egy gólt sem szereztek. A KBSC szárnyalása tovább tartott,
hiszen Takácsék a 10. fordulóig mindössze egyszer kaptak ki, és még most is mindössze három
vereséggel rendelkeznek. A Mosonmagyaróvár idegenben mindössze 3 pontot szerzett és
összességében 9 ponttal a 17. a bajnokságban.
Fontos kérdés a barcikaiak háza táján, hogy visszatalálnak-e a borsodiak a siker útjára, megízlelik-e
újból a győzelem édes ízét. Hazai környezetben eredményes a Vitelki-csapat, hiszen csupán az MTK-
tól kapott ki, mellette a Nyíregyháza elleni döntetlen és 3 győzelem a mérleg. A borsodiak még
mindig a 3. helyen állnak, ám a pozíció megtartásához hétvégén mindenképpen nyerniük kell.
Kanalos kiállítása miatt nem léphet pályára a vasárnapi mérkőzésen. Hogy a 13. bajnoki forduló
melyik csapatnak lesz szerencsés, az vasárnap kiderül. A KBSC – Mosonmagyaróvár találkozó október
16-án délután 15 órakor kezdődik Tiszaújvárosban, a játékvezető Farkas Tibor lesz.

További híreink

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Kolorcity KBSC - Debreceni EAC 2-0 (0-0)

Dátum: 2026. júl 19. 14:00

Maksym Pukhtieiev duplájával 2-0-ra legyőztük a DEAC-ot a bajnoki főpróbán. Köszönjük, hogy ilyen sokan kilátogattatok! Tálálkozunk szerdán 18 órától az ankéton! Szombaton a BVSC otthonában indul számunkra a bajnokság. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Köszönjük, NB I.! - előzetes

Dátum: 2026. júl 18. 19:00

A kazincbarcikai labdarúgás töténetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hamarosan a KBSC hivatalos YouTube csatornáján!

Találkozz a csapattal! Szezonnyitó szurkolói ankét és nyilvános edzés a Kolorcity Arénában!

Dátum: 2026. júl 18. 16:00

A bajnokságra való felkészülés nemcsak az edzőpályákon zajlik, a háttérben is nagyon sokat dolgozunk azért, hogy szurkolóinkat és támogatóinkat is megfelelően kiszolgáljuk. Csapatunk a történelmi NB I-es év után hazaköltözik, közben folyamatosan erősödünk és a klub mögött álló infrastruktúra is fejlődik, így lesz miről beszélnünk. Szeretnénk, ha együtt lehetnénk részesei az előttünk álló időszaknak, ezért szeretettel várunk minden érdeklődőt a Kolorcity KBSC szerdai szezonnyitó szurkolói ankétjára, amelyet egy nyilvános edzés követ.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria