Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A szezon utolsó mérkőzése következik

A szezon utolsó mérkőzése következik

Szerző:

Róth Zoltán

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Ceglédi VSE-Kazincbarcika
Albertirsa, Ecsedi László Sporttelep - 2018. június 3., 17:00
Vezeti: Nagy Norbert (Szvetnyik Bence, Kormányos II. Gábor)
Tartalékjátékvezető: Takács Tamás

Utolsó fordulójához érkezik holnap az NB II-es labdarúgó bajnokság. Csapatunk az előző fordulóbeli veresége ellenére kiharcolta a bennmaradást, így már tét nélkül léphet majd pályára a ceglédi csapat albérletének számító albertirsai pályán. Persze a szép búcsú és a tabellán előrébb való lépés még lehet tétje a találkozónak a csapatok részéről, de a lényegi kérdések már eldőltek. 

Ősszel egy igazán "vizes" mérkőzést játszottunk Tiszaújvárosban Klausz László együttese ellen, melyet ellenfelünk 2-1-re megnyert. Azóta a pest megyei csapat felemás szezont tudhat maga mögött, hiszen sokáig közvetlenül az élmezőny mögött tanyáztak, most viszont már csak a 9-10. helyért küzdhetnek. Arra pedig egyáltalán nem lehetnek büszkék, hogy az utolsó helyezett Sopron otthonában 3-1-es vereséget szenvedtek egy elhalasztott mérkőzésen két hete.

Csapatunk múlt héten kivívta a bennmaradást, igaz kicsit keserű lehet a szánk íze, hiszen elég gyengén teljesítettünk a Csákvár ellen és csak az ellenfelek botlásának köszönhető az, hogy most már "hátradőlve" várhatjuk a zárást. Persze ez az egy gyenge teljesítmény semmit nem von le abból a jó sorozatból, amit az elmúlt hetekben produkáltunk, és aminek köszönhetően jövőre is az NB II-es bajnokság tagjai lehetünk. 

Szezonbeli utolsó mérkőzésünket Nagy Norbert vezeti majd, aki legutóbb számunkra a Gyirmót elleni hazai mérkőzésünkön működött közre.

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria