Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/FC AJKA - KAZINCBARCIKA : KIS KÁROLY ÉS GÁLHIDI GYÖRGY ÉRTÉKELTEK

FC AJKA - KAZINCBARCIKA : KIS KÁROLY ÉS GÁLHIDI GYÖRGY ÉRTÉKELTEK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Az újonc Ajkának egyelőre nincs szerencsére a Merkantil Bank Ligában, hiszen a tegnapi harmadik forduló után továbbra is nulla ponttal zárják a tabellát. A Kazincbarcikának azonban ennél jobban sikerült az ajkai mérkőzés, hiszen a csapat megszerezte első győzelmét a 2019/2020-as bajnoki szezonban. A találkozót természetesen ezúttal is értékelték a vezetőedzők, de mielőtt Kis Károly és Gálhidi György gondolataira térnénk elevenítsük fel az FC Ajka - Kazincbarcika mérkőzés főbb történéseit.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEGZÉSE

A mérkőzés első 15 percében vertük meg tegnap a hazai csapatot, hiszen Berki István már  a kilencedik percben megszerezte vezetőgólukat, amit nem sokkal később Virág Ákos jobb alsó sarokba rúgott labdája követett, így már a 16. percben 0:2-es vezetéssel futballozhatott tovább a csapat. Az első játékrész második felére az Ajka is kezdett magára találni és jócskán volt feladata Horváth Lászlónak, aki számos bravúros védést mutatott be a mérkőzés folyamán. Az első 15 percet leszámítva a második 30 kétségkívül a hazaiaké volt, de gólt nem szereztek, így a szünetben két ponton is változtatott csapatán Kis Károly, a többször kapunkat veszélyeztetni próbáló Stoacovici Dávid helyén Nagy Barnabás folytatta, Oláh Lászlót pedig Horváth Péter váltotta a pályán. Az Ajka játékát tegnap nem csak a hazai pálya, hanem az emberelőny is segíthette volna, hiszen Lukács Raymondot az 53. percben kiállította a játékvezető, innentől kezdve a játék ismét szinte csak a Kazincbarcika térfelén zajlott, de hiába a hazai csapat igyekezete a védekezésünk ezúttal kevés hibával játszott, miközben a hazaiknak a támadásainak befejzésével akadtak gondjaik.

KIS KÁROLY

"Először is gratulálok a vendégeknek a győzelemhez! Valóban fontos lett volna számunkra is, hogy ma eredményesek legyünk, azonban rendkívül gyengén kezdtük a találkozót, szinte megmagyarázhatatlanul rosszul, itt nem csak a gólokra gondolok, de nem találtuk a mérkőzés ritmusát ebben az időszakban. A második bekapott gól után javult a játékunk, de inkább akkor tudtunk helyzeteket kidolgozni amikor emberelőnybe kerültünk, ekkor több lehetőségünk is volt. Úgy gondolom át kell lépnünk egy bizonyos gátat és akkor jobb eredményeket fogunk elérni ,  kellett volna egy gól ami átlendíti a csapatot a holtponton, nagyon sok beadásunk volt, többször nagyszerűen védett az ellfél kapusa, illetve volt, hogy a mezőnyjátékosok rúgták ki a gólvonalról a labdát, ez minket nem vígasztal, hanem arra ösztökél, hogy a kapu előtt sokkal racionálisabban játszunk, hiszen egy negyed óra gyenge produkció után kaptunk ki, ami után már hiába volt meg a szándék nem tudtunk sajnos javítani, lehetőségeink voltak, de nem tudtuk őket kihasználni."

GÁLHIDI GYÖRGY

" Mindkét csapat nehéz helyzetben volt a mérkőzés előtt, minkét csapatnak élet-halál kérdés volt a győzelem vagy legalábbis a pontszerzés. Hál' Istennek nagyon jól kezdtünk, negyed óra elteltével 2:0-ra vezettünk, magyar betegség, hogy két gólos vezetés után megáll a csapat és utána teljesen másképp fog játszani. A két gól után az Ajka mind játékban, mind akartban kicsit fölénk nőtt, amit csak fokozott Lukásc Raymond második félidei kiállítása, nagyon nehéz perceket éltünk át, de szerencsére nagyon koncentráltan és fegyelmezetten ki tudtuk védeni a hazaiak támadásait és sikerült a három pontot megszerezni. Láttam korábbi mérkőzéseit is az Ajának, én úgy gondolom hogy egy-két tétmérkőzés és egész jó szinten tudnak majd futballozni, ma már kétszer olyan jól játszottak, mint a Győr ellen. Elsősorban persze  a saját játékosaimat illeti a dícséret, mert örökös küzdelemben, emberhátrányban egy jó Ajkát vertünk meg."

További híreink

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Utánpótlás: Idegenbeli győzelmek és mozgalmas tornák

Dátum: 2026. okt 06. 10:25

Az U17-es és U13-as csapatunk idegenben győzött, az U19 és az U15 pedig döntetlennel zárta miskolci találkozóját. A kisebb korosztályok Múcsonyban, Felsőzsolcán és Kazincbarcikán mutatták meg tudásukat.

Utánpótlás: Eredményes hazai mérkőzések, értékes tornatapasztalatok

Dátum: 2026. okt 01. 09:00

Két győzelem az MVSC ellen, pontszerzés Alsózsolcán és újabb tapasztalatok a tornákon, változatos mérkőzéseket játszottak utánpótláscsapataink. Mutatjuk az eredményeket és az edzői értékeléseket.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria