Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/VASAS - KAZINCBARCIKA : SZANYÓ KÁROLY ÉS GÁLHIDI GYÖRGY ÉRTÉKELTEK

VASAS - KAZINCBARCIKA : SZANYÓ KÁROLY ÉS GÁLHIDI GYÖRGY ÉRTÉKELTEK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A hatodik fordulót is pontszerzéssel zárta a Kazincbarcika csapata, tegnap Illovszky Rudolf Stadionban rendezett mérkőzésen az 1:1-es döntetlennek köszönhetően ismét egy pontnak örülhettünk. A találkozó  lefújását követően Szanyó Károly és Gálhidi György értékelték a látottakat.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEGZÉSE

A szerdai mérkőzést egyértelműen a hazai csapat kezdte jobban, azonban ez csak a támadásokat illetően igaz, hiszen  Kazincbarcika játékosai a Vasas kapura tartó labdáit vagy a tizenhatos irányába induló játékosait is hibátlan védekezéssel akadályozták meg. Hajdú, Szatmári, és Balajti is többször próbálkoztak kapuralövésekkel, amit Farkas András, Fótyik Dominik és Horváth László rendre hárítani tudtak, így az első játékrészben nem esett gól a találkozón. A második félidőt jobban kezdtük, az elsőben hiányolt támadások is kezdtek felkélénkülni, ennek eredményeképpen a mérkőzés 52. percében tizenegyest harcolt ki a Kazincbarcika, a büntetőt Fótyik Dominik végezte el, ezzel megszerezve a vezetőgólt. A Vasas a mérkőzés további részében inkább távoli labdákkal próbálta veszélyeztetni Horváth László kapuját, az egyik ilyen lövésükkel a 77. percben egyenlíteni is tudtak, amikor is a csreként beállt, fiatal játékosuk, Daróczi Zoltán a kaputól kb. 21 méterre megítélt szabadrúgást a jobb alsó sarokba csavarta. VASAS - KAZINCBARCIKA 1:1

SZANYÓ KÁROLY 

"Amit megbeszéltünk, amire készültünk, az nem úgy valósult meg, ahogy szerettük volna. A saját hibáink miatt nem tudtunk nyerni, ez az egy pont kevés, nekem biztosan és a szurkolóknak is. Nem a bírókon múlt, de eddig majdnem minden meccsünkön volt olyan szituáció, ahol az ellenfél kezezett a tizenhatoson belül, de egyszer sem kaptunk tizenegyest. Hazai pályán azonban úgy kell játszani, hogy mindent ki lehessen zárni, megalkuvás nélküli futballra lett volna szükség. A betömörülő védelem ellen hiányoltam a szélen végigvezetett támadásokat, a pontos beadásokat, az egy az egy elleni játékot, a beindulásokat. Úgy kell készülnünk, hogy pontokat szerezzünk Győrben."

GÁLHIDI GYÖRGY

"Alaposan kielemeztük a Vasas játékát és úgy érzem jól fel is készültünk belőlük. Az erősségük a védelem mögé való bejutás, ezt nagyon jól tudtuk hárítani, a játékosaim megosztott figyelemmel követték a labdát és a játékost. Ami érthetetlen számomra és nagy probléma volt, hogy  a megszerzett labdákkal nem tudtunk mit csinálni, a középpálya közepén forró fejjel rossz döntéseket hoztak a játékosaim, pontatlanok voltak és kicsit túl izgulták ezt, az első félidőben rengeteg labdát adtunk el itt, amivel szerencsére nem tudott mit kezdeni a Vasas. A második félidőben pontosabban és nyugodtabban játszottunk,  az hogy megérdemelten vagy sem de hál' Istennek megszereztük a vezetést, ami további erőt adott nekünk. Várható volt hogy a Vasas előbb-utóbb betalál, hiszen támadó beállítottságú az egész csapat, ezért is ilyen értékes számunkra ez a döntetlen, persze jobb lett volna, ha kihúzzuk 0:1-gyel, de nem vagyok elégedetlen. Dícséretet érdemelnek a játékosaim, végig fegyelmezetten, hideg fejjel, egy-egy döntést kicsit nehezen elfogadva, de megértve és nem túl sokat reklamálva lehozták a mérkőzést, mindenki kiadott magából mindent és szívüket-lelküket kitették a pályára, amiért nagyon nagy dícséretet érdemelnek."

 

Kép forrása: Vasas FC Facebook/Varga Jennifer

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria