Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/"SZURKOLJ SZÍVBŐL, ÉS SZERESD A SZÍVED!"

"SZURKOLJ SZÍVBŐL, ÉS SZERESD A SZÍVED!"

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Nemzetközi Kardiológia Társaság tagjaiból 1998-ban alakult Szív Világszövetsége (WHF) kezedeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a "Szívünk Napját", mely kezdeményezéshez hazánk már az első évben csatlakozott. A szeptember utolsó vasárnapján esedékes világnapon a szív és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára több, mint 100 országban hívják fel figyelmünket. A Magyar Kardiológusok Szövetsége is fontosnak tartja a "Szívünk Napját", hiszen Magyarországon ezen megbetegedések több halálos áldozatot szednek, mint a balesetek és valamennyi betegség együttesen, világszerte pedig a stroke és a szívinfarktus évente 17,5 millió ember életét követeli.

A Szív világnapján a megelőzésre kívánják felhívni figyelmünket, hiszen a több mozgás, a dohányzás elhagyása, az egészségesebb táplálkozás, valamint a rendszeresen szűrővizsgálatok jelentősen csökkentik ezen betegségek kialakulásának kockázatát.

Az orvosi egyesületek és más szívsegélyegyletek mellett az UEFA társadalmi felelősségvállalás programjának részeként a Magyar Labdarúgó Szövetség is csatlakozott a szeptember 29-i "Szív Napja" kampánysorozathoz.  Idén elsősorban az újraélesztés és a hiretelen szívhalál a rendezvény központi témája, melyhez az Országos Mentőszolgálat Alapítvány a Valami Amerika 2 szereplőinek közreműködésével egy az újraélesztés helyes módjáról szóló kisfilmmel is kívánja kampányát népszerűsíteni .

 

 

A hétvégén szeptember 28-án, szombaton és szeptember 29-én vasárnap az OTP Bank Liga, valamint a Merkantil Bank Liga mérkőzésein is találkozhatnak a kampánnyal, melynek idei szlogenje:

"SZURKOLJ SZÍVBŐL, ÉS SZERESD A SZÍVED!' 

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria