Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A GYIRMÓT FC GYŐR CSAPATÁT FOGADJUK

A GYIRMÓT FC GYŐR CSAPATÁT FOGADJUK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Holnap a Merkantil Bank Liga soron következő 13. fordulójában fogadjuk a Gyirmót FC  Győr csapatát a Várady Béla Sportközpontban.

Annak ellenére, hogy nem kezdték túl jól a szezont, hiszen az első fordulóban a Haladás ellen egy 1:1-es döntetlent, majd ezt követően két verséget is elkönyvelhettek hamar magukra találtak, hiszen összegyűjtött 20 pontjukkal már a tabella hatodik helyéről várhatják a holnapi mérkőzést. Eddigi mérlegük három verség (WKW ETO FC győr, BFC Siófok, Dorogi FC), két döntetlen ( Szombathelyi Haladás, Szeged-Csanád Grosics), valamint hat győzelem ( Szolnoki MÁV FC, Aqvital FC Csákvár, Soroksár SC, Békéscsaba 1912 Előre, Duna Aszfalt TLC), mely mérkőzések közül hármat az utóbbi három fordulóban sikerült megnyerniük.

A Kazincbarcika mérlege jelenleg kevésbé tetszetős, de aggodalomra nincs okunk, hiszen eddig megszerzett 14 pontunkkal a tabella tizedik helyén állunk és minket csak több győzelmeiknek köszönhetően, ugyanennyi egységet gyűjtve előznek meg a Vasas és a Soroksár csapatai. A KBSC eddig három győzelmet, öt döntetlent és három vereséget tudhat maga mögött a 2019/2020-as bajnokságban.

A Merkantil Bank Liga 13. fordulójában kilenc mérkőzést rendeznek, ezek közül hármat 14:30-as, ötöt pedig 17:00-ás kezdettel. A játéknap rangadója egyérteműen a listavezető MTK , valamint a mögöttük két pontos lemaradásban, második helyen álló Budafoki MTE összecsapása lesz, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 18:00-kor hangzik majd el a kezdősípszó., A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő e heti ellenfele a Nyíregyháza Spartacus csapata lett volna, így a héten a Szpari lesz a pihenős.

 

2019. október 20.
14:30
SOROKSÁR SC AQVITAL FC CSÁKVÁR
2019. október 20.
14:30
DOROGI FC BUDAÖRS
2019. október 20.
14:30
KAZINCBARCIKA GYIRMÓT FC GYŐR
2019. október 20.
17:00
FC AJKA SZEGED-CSANÁD
GROSICS
2019. október 20.
17:00
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
SZOLNOKI MÁV FC
2019. október 20.
17:00
VASAS FC SZOMBATHELYI
HALADÁS
2019. október 20.
17:00
DUNA ASZFALT TLC BFC SIÓFOK
2019. október 20.
17:00
WKW ETO FC GYŐR VÁC FC
2019. október 20.
18:00
MTK BUDAPEST BUDAFOKI MTE

 

További híreink

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria