Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/GÁLHIDI GYÖRGY TÁVOZIK

GÁLHIDI GYÖRGY TÁVOZIK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A KBSC FC az elmúlt hetek sikertelensége okán a mai nappal azonnali hatállyal egyoldalúan szerződést bontott Gálhidi György vezetőedzővel.

Gálhidi György, aki korábban a DVTK, Nyíregyháza, Szeged valamint a Budafok csapatait is irányította tavaly szeptemberben érkezett klubunkhoz, aki az akkor még a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályban szereplő Ózdi FC csapat irányítását adta fel a Kazincbarcika vezetőedzői pozíciójáért. Gálhidi György Koleszár Györgyöt váltva a 2018/19-es szezon kilencedik fordulójában csatlakozott be az egyesület munkájába és egy a Budafoki MTE elleni döntetlennel debütált, ezt a döntetlent pedig a Mosonmagyaróvár, a Budaörs és a Cegléd elleni győzelmek követték. Gálhidi György irányítása alatt a tavalyi szezonban öt döntetlennel, tíz vereséggel és tizenöt győzelemmel ötven pontot gyűjtött a Kazincbarcika; érkezése előtt csapatunk csupán hat ponttal foglalta el a kieső 18. pozíciót és a szezon végén ötvenhat ponttal zárt a kilencedik helyen.

A 2019/2020-as bajnoki évben azonban a sikerek elmaradtak, a Kazincbarcika öt győzelemmel, hat döntetlennel és hét verséggel jelenleg a tabella 15. pozíciójában áll és két vesztes meccsel a hátunk mögött várjuk a Soroksári SC elleni bajnoki mérkőzést.

A tavaszról előrehozott fentebb említett Soroksár és Békéscsaba elleni mérkőzéseken az eddig Gálhidi György mellett másodedzői pozícióban munkálkodó, Dzurják József ül le a Kazincbarcika kispadjára. A vezetőedző kérdésében előreláthatólag a téli szünetben születik majd végleges döntés.

Köszönjük Gálhidi György eddigi munkáját, további sportsikereket kívánunk neki!

További híreink

Újpest FC - Kolorcity KBSC 2-1 (0-0)

Dátum: 2025. dec 21. 17:00

A Fizz Liga 18. fourdulójában az Újpest FC vendégei voltunk. Az első játékrész után gólnélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok, a második félidőben hazai részről Tucic és Nunes volt eredményes, a mi gólunkat Meschack szerezte.

Kuttor Attila: Elsősorban magunknak akarunk bizonyítani

Dátum: 2025. dec 19. 16:00

A Fizz Liga 18. fordulójában, vasárnap 15 órától az Újpest vendégei leszünk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Évet zárt az U7 is

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Első csapatunk labdarúgói U7-eseink évzárójára is ellátogattak. Az eseményre csütörtökön délután került sor az Irinyi Tornacsarnokban. Jövőre folytatjuk! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mutasd meg, mit tudsz!

Dátum: 2025. dec 19. 09:00

Kipróbálnád magad igazi futballközegben? Most itt a lehetőség! Nyilvános edzésre várjuk azokat a 2011-ben és 2012-ben született fiúkat, akik szeretnének focizni, fejlődni, és egy igazán jó közösséghez tartozni! Mutasd meg, mit tudsz, és ha kedvet érzel, rendszeresen is csatlakozhatsz az edzéseinkhez!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria