Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/AZ IDEI UTOLSÓ HAZAI MÉRKŐZÉS KÖVETKEZIK

AZ IDEI UTOLSÓ HAZAI MÉRKŐZÉS KÖVETKEZIK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A 2019-es évben még két mérkőzés vár a Kazincbarcikára, a tavaszról előrehozott találkozókat a Soroksár SC és a Békéscsaba 1912 Előre csapatai ellen vívjuk meg. Elsőként a Merkantil Bank Liga 20. fordulójában fogadjuk a Soroksár csapatát, majd jövő héten vasárnap uazunk Békéscsaba.

Hozzánk hasonlóan holnapi vendégünk játéka sem mondható kiegyensúlyozottnak. A Soroksár egy a Kazincbarcika elleni döntetlennel nyitotta az idei szezont, ezt a Vasas elleni 5:2-es vereség követte, majd a Nyíregyháza ellen szerezték meg a három pontot, a negyedik fordulóban az MTK-tól kaptak ki, amit egy Vác elleni győzelem és a Budafoki vereség követtek, nyerni tudtak a Haladás ellen, a Gyirmót csapata ellen vívott kilencedik fordulót pedig pont nélkül zártak. Ezeket a mérkőzéseket három a Szeged, a Siófok és a WKW ETO FC Győr elleni döntetlen, egy szolnoki győzelem, és négy a Csákvár, a Budaörs, a Dorog és a Békéscsaba elleni vereségek követték. Az elmúlt két fordulóban azonban velük ellentétben sikerrel vették az akadályokat és az Ajka, valamint a Duna Aszfalt TLC ellen is három-három pontot gyűjtöttek. Összességében tehát a Soroksár hat győzelemmel, négy döntetlennel és nyolc vereséggel 22 pontot gyűjtött, így csupán egy egységgel többel előzi meg a Kazincbarcikát és áll a tabella 13. pozíciójában.

Ismét nem szamítunk könnyű mérkőzésre, hiszen az elmúlt két fordulóban a Soroksárral ellentétben, sem a Budaörs, sem a Dorog ellen sem sikerült pontokat szereznünk, valamint, mint ismeretes a héten először tényleges vezetőedző nélkül vágunk neki az előttünk álló mérkőzésnek. A Kazincbarcikának azonban most kiemelten fontos a pontszerzés, hiszen öt győzelemmel, hat döntetlennel és hét vereséggel 21 pontot gyűjtöttünk, mely jelenleg csak a 15. helyre elég.

 

2019. december 08. 13:00
KAZINCBARCIKA - SOROKSÁR SC
Putnok, Várady Béla Sportközpont

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában holnap is kilenc mérkőzésre kerül sor, melyek közül négy 13:00 órakor kezdődik, szintén négyen 17:00-kor hagzik majd el a kezdősípszó, valamint az MTK Budapest- Aqvital FC Csákvár találkozót 19:00-tól rendezik. A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő e heti ellenfele a BFC Siófok csapata lett volna, így a fordulóban a Balaton parti együttes lesz a "szabadnapos".

2019. december 08.
13:00
WKW ETO FC GYŐR FC AJKA
2019. december 08.
13:00
KAZINCBARCIKA SOROKSÁR SC
2019. december 08.
13:00
NYÍREGYHÁZA 
SPARTACUS FC
BUDAÖRS
2019. december 08.
13:00
VÁC FC SZOLNOKI MÁV FC
2019. december 08.
13:00
BUDAFOKI MTE SZEGED-CSANÁD
GROSICS
2019. december 08.
17:00
DUNA ASZFALT TLC BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
2019. december 08.
17:00
VASAS DOROGI FC
2019. december 08.
17:00
SZOMBATHELYI HALADÁS GYIRMÓT FC GYŐR
2019. december 08.
19:00
MTK BUDAPEST AQVITAL FC CSÁKVÁR

 

Felhívjuk kedves szurkolóink és a mérkőzés iránt érdeklődő nézők figyelmét, hogy a holnapi találkozót megelőzően az időjárási körülmények, illetve a Várady Béla Sportközpont pályájának állapotát figyelembe véve a játékvezető fog dönteni a megrendezést illetően. 

További híreink

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: Gyirmót FC Győr

Dátum: 2026. aug 06. 14:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában Gyirmótra utazunk. Soron következő ellenfelünk toronymagasan nyerte meg tavaly az NB III. Észak-Nyugati csoportját, majd a Monor elleni osztályozót is sikerrel vette, így egy év kihagyás után ismét tagja a másodosztály mezőnyének. A nyáron rutinos, NB I-et is megjárt futballistákkal erősítettek, leigazolták többek között a tőlünk távozó Berecz Zsombort, Kisvárdáról Medgyes Sinant, valamint Szegedről Novák Csanádot, de a keretük tagja a sérüléséből felépült 36-szoros válogatott Kalmár Zsolt is. Eddig mindkét mérkőzésüket megnyerték, ám a Kozármislennyel történt pályaválasztói jog csere miatt még nem kellett idegenbe utazniuk, a szombati lesz zsinórban a 3. hazai meccsük.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria