Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/GÁBOR LUKÁCS JÓZSEF ÚJRA KAZINCBARCIKÁN

GÁBOR LUKÁCS JÓZSEF ÚJRA KAZINCBARCIKÁN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Gábor Lukács József korábban a ZTE, a Grosics Akadémia és  a Várfürdő-Gyulai Termál FC utánpótlás csapatainál futballozott. Az utánpótlás éveket  követően 2017-ben igazolt az akkor NB3 Keleti csoportjában szereplő Salgótarjánhoz, a nógrádi alakulat azonban a szezon során olyannyira tönkre ment, hogy már zajló bajnokságot sem tudták befejezni, Gábor Lukács József ezt megelőzően, február 20-án kötötte első profi szerződését a Kazincbarcikánál. A 2017/18-as bajnokság tavaszán öt alkalommal volt kezdő és nyolcszor lépett csereként pályára, ekkor két gólt szerzett színeinkben. A következő, azaz a 2018/19-es szezonban az összesen 36 bajnoki mérkőzésen nyolcszor kezdett, tizennyolcszor csere volt, tíz mérkőzésen a kispadon foglalt helyet és egy gól került a neve mellé. A 2019/2020-as bajnokságot megelőző felkészülést is nálunk kezdte meg, az edzőmérkőzéseken sorra eredményes volt, azonban utoljára a második fordulóban lejátszott augusztusi Békéscsaba elleni meccsen lépett pályára (a 46. percben Ádám Ferenc József helyére érkezett), ezután a fiatal játékos és klubunk közös megegyezéssel bontottak szerződést. Gábor Lukács pályafutása előző fél évét az NB3 Keleti csoportjából kizárt, Ózdi KSC-nél töltötte, itt tizenhárom mérkőzésen játszott és két gólt is szerzett. Gábor Lukács neve már a szombati Soroksár elleni edzőmérkőzésünk összeállításában is feltűnt és mai napon újra aláírt csapatunkhoz.

Sok sikert kívánunk, üdv újra a KBSC-nél!

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria