Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/AZ AJKA ELLEN KEZDJÜK AZ ÉVET

AZ AJKA ELLEN KEZDJÜK AZ ÉVET

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Rövid téli szünetet követően holnap folytatódik a Merkantil Bank Liga 2019/2020-as versenykiírásának pontvadászata. A soron következő 22. fordulóban a Kazincbarcika 14:00-ás kezdéssel lép pályára az FC Ajka csapata ellen.


 

E heti vendégünk a tabella 15. helyén áll, hiszen négy döntetlennek, hat győzelemmel és tíz vereséggel 22 pontot gyűjtöttek az elmúlt 21 fordulóban. Az Ajka egészen a bajnokság hetedik fordulójáig nem tudott idén nyerni, de ezt követően hat mérkőzést zárt pontszerzéssel. A csapat nem nevezhető könnyű ellenfélnek (bár a másodosztályban talán ilyenről idén nem is beszélhetünk) hiszen a bajnokesélyes MTK-val egy gólzáporos 4:4-es döntetlent játszott, valamint az idei év meglepetésének is nevezhető, Budafokot hazai pályán verték 1:3-ra. Az együttes keretében a téli átigazolás ideje alatt több változás is történt, hiszen távozott a 2005 óta a klub színeiben futballozó Pákai Gergő, Szabó Norman fél éves ajkai kitérő után keres új csapatot, ahogy Major Péter, Oláh László, Kovács Gergő is máshol folytatják pályafutásukat. Az öt távozót egyelőre három új igazolással sikerüt pótolniuk, Tóth Gergely Csaba az  NB1-es Kaposvári Rákóczi FC-től érkezett, Zamostny Balázs Siófoktól, Tar Zsolt pedig a WKW ETO FC Győrtől igazolták. 

A KBSC 21 mérkőzést követően a tabella 14. pozícióját foglalja el, a téli átigazolási szezonban ennek tükrében változtattunk keretünkön. A holnapi meccsen az elmúlt hetekben érkezett játékosok közül valószínűleg többen is bemutatkoznak majd a hazai közönségnek.

A Kazincbarcika részéről a holnapi napon biztos nem lép pályára Berki István, aki öt sárga lap utáni eltiltását tölti. A vendégek vezetőedzőjének, Kis Károlynak eltiltás miatt senkit nem kell nélkülöznie viszont sérülések okán több labdarúgó játéka kérdéses.

2020. FEBRUÁR 02. 14:00
KAZINCBARCIKA - FC AJKA
VÁRADY BÉLA SPORTKÖZPONT
3630, Putnok Puskás Ferenc út 6.
Jegyárak: diák/nyugdíjas: 500 Ft; felnőtt: 800 Ft

 

A Merkantil Bank Liga idei első fordulójában kilenc mérkőzésre kerül sor. A holnapi napon hét találkozó - köztük a Kazincbarcika - FC Ajka -  kezdődik majd 14:00-kor, illetve a Vasas FC - Békéscsaba 1912 Előre és az MTK Budapest - Dorogi FC összecsapásokon 17:00-kor hangzik majd el a kezdősípszó. A 22. forduló szabadnaposa, a Szolnoki MÁV FC csapata, így ők abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy egy héttel meg tudták toldani felkészülési programjukat. A forduló párosításai a következőek:

2019. február 02.
14:00
KAZINCBARCIKA FC AJKA
2019. február 02.
14:00
NYÍREGYHÁZA
SPARTACUS FC
SOROKSÁR SC
2019. február 02.
14:00
VÁC FC BUDAÖRS
2019. február 02.
14:00
BUDAFOKI MTE AQVITAL FC
CSÁKVÁR
2019. február 02.
14:00
SZOMBATHELYI
HALADÁS
SZEGED-CSANÁD
GROSICS
2019. február 02.
14:00
GYIRMÓT FC GYŐR BFC SIÓFOK
2019. február 02.
14:00
DUNA ASZFALT TLC WKW ETO FC GYŐR
2019. február 02.
​​​​​​​17:00
MTK BUDAPEST DOROGI FC
2019. február 02.
​​​​​​​17:00
VASAS FC BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE


Ezúttal is kérjük a tisztelt szurkolókat, nézőket a sportszerű magatartásra, a fair play szabályainak maradéktalan betartására! Kérjük, hogy minden rasszista és gyűlöletkeltő kifejezéstől tartózkodjanak és mellőzzék az ellenfelet, a hivatalos szerveket szidalmazó rigmusokat ! Az MLSZ döntése értelmében a pirotechnikai eszközök egyszeri alkalommal történő használata 1 millió forinttól 10 millió forintig terjedő pénzbüntetést von maga után, melyet a klubok a szabályokkal ellentétesen viselkedő szurkolókra hárítanak! Kérjük, ezek használatától tartózkodjanak!

#hajrábarcika

 

Kép forrása: FC Ajka facebook

További híreink

Szuhafőn zártuk a szezont

Dátum: 2026. máj 20. 09:00

Kedden délben Szuhafőn, a Kocsis Vendégházban zártuk történelmünk első NB I-es évét. Köszönjük a fantasztikus vendéglátást a házigazdáknak, valamint köszönjük az egész éves támogatást és szurkolást mindenkinek! A stáb és a csapat most egy kis pihenőre vonul, a háttérben azonban nem áll meg a munka, hiszen bő két hónap múlva kezdődnek az NB II-es küzdelmek. Találkozunk június 15-én! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Őt játékos távozik

Dátum: 2026. máj 19. 11:00

A hétfői napon közös megegyezéssel szerződést bontott a Kolorcity KBSC négy labdarúgóval. Martin Šlogar, Polgár Kristóf, Semir Smajlagić és Meshack Ubochioma egyaránt távoznak Kazincbarcikáról. Kedden pedig csatlakozott hozzájuk Rasheed Sodiq is. Mindannyiuknak köszönjük, amit a barcikai labdarúgásért tettek! További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

Éld át velünk újra!

Dátum: 2026. máj 19. 08:00

Egy fantasztikus utazás részesei voltunk az elmúlt egy évben. Éld át velünk újra történetünk első NB I-es évének legszebb pillanatait! Elkészült élvonalbeli kalandozásunk rövid kisfilmje.

Mutasd meg, mit tudsz!

Dátum: 2026. máj 18. 18:00

Nyilvános edzésre várjuk azokat a 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben született fiúkat és lányokat, akik szeretnének focizni, fejlődni, és egy igazán jó közösséghez tartozni!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria