Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/DÖNTÖTT A KORMÁNY: JÖNNEK A ZÁRT KAPUS MÉRKŐZÉSEK

DÖNTÖTT A KORMÁNY: JÖNNEK A ZÁRT KAPUS MÉRKŐZÉSEK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A koronavírus miatt több országban rendeltek már el óvintézkedéseket, melyek természetesen a futballmérkőzések megrendezésére is kihatnak. Spanyolországban a következő két hét bajnoki fordulóit rendezik zárt kapuk mögött, Olaszországban szüneteltetik a bajnokságot, de több nemzetközi találkozót is nézők nélkül bonyolítottak le az elmúlt napokban. A mai délelőttön Magyarország Kormánya is meghozta a megelőzéshez legelengedhetetlenebb intézkedéseket, ennek értelmében a 100 főt meghaladó beltéri, valamint az 500 főnél többet számláló kültéri rendezvények megtartását tiltották be. Fontos hangsúlyozni, hogy a korlátozás nem a labdarúgás ellen irányul, hiszen nézőszámtól teszi függővé a sportrendezvények megrendezését. Ennek értelmében - mivel az átlagos nézőszám meghaladja az 500 főt -  a Merkantil Bank Liga további mérkőzései is zárt kapukkal történnek megrendezésre. Kérünk minden szurkolónkat, hogy a szombaton Balmazújvárosban megrendezésre kerülő Vác-Kazincbarcika bajnoki mérkőzésre se induljon majd el,  illetve a jövő heti Budafoki MTE elleni hazai meccsünk szervezési kérdése is nyitott maradt. Az intézkedések ma éjféltől visszavonásig érvényesek.

A Magyar Labdarúgó Szövetség tajékoztatása értelmében a zárt kapus mérkőzések helyszínére sportszervezetenként kizárólag a meghatározott személyek (labdarúgók, stábtagok, regisztrált sporszakemberek/vezetők) léphetnek be:

  • NB1 férfi felnőtt: maximum 45 fő
  • NB2 férfi felnőtt maximum 35 fő
  • minden egyéb férfi, női, felnőtt uánpótlás és futsal maximum 25 fő
     
  • az MLSZ vagy a megyei/ budapesti igazgatóság által delegált hivatalos személyek (játékvezetők, játékvezető-asszisztensek, ellenőrök)
  • a mérkőzés lebonyolításához szükséges minimális technikai személyzet
  • a mérkőzés lebonyolításához szükséges előírt hazai rendezői gárda
  • a mérkőzés lebonyolításához szükséges előírt egészségügyi személyzet
  • labdaszedők (maximum 10 fő 14 éven felüli)
  • jogtulajdonos televíziós közvetítés/felvétel esetén a közvetítéshez/felvételhez szükséges technikai személyzet
     

Az NB2-es csapatunk mellett a szigorítások az utánpótlás korú labdarúgóinkat is érintik, felfüggesztésre kerülnek a grassroots programok ( Bozsik Program, Fair Play Cup, Szociális programok). Az előbbiekben említett rendezvények esetleges későbbi időpontban való megvalósításával kapcsolatosan az MLSZ később ad tajékoztatást.

A Kazincbarcika szurkolóit érintő információinkat a továbbiakban is haladéktalanul közöljük honlapunkon!

További híreink

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Utánpótlás: Idegenbeli győzelmek és mozgalmas tornák

Dátum: 2026. okt 06. 10:25

Az U17-es és U13-as csapatunk idegenben győzött, az U19 és az U15 pedig döntetlennel zárta miskolci találkozóját. A kisebb korosztályok Múcsonyban, Felsőzsolcán és Kazincbarcikán mutatták meg tudásukat.

Utánpótlás: Eredményes hazai mérkőzések, értékes tornatapasztalatok

Dátum: 2026. okt 01. 09:00

Két győzelem az MVSC ellen, pontszerzés Alsózsolcán és újabb tapasztalatok a tornákon, változatos mérkőzéseket játszottak utánpótláscsapataink. Mutatjuk az eredményeket és az edzői értékeléseket.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria