Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/ELSŐ KÖRBEN KAPTUK MEG A MÁSODOSZTÁLYÚ KLUBLICENCET

ELSŐ KÖRBEN KAPTUK MEG A MÁSODOSZTÁLYÚ KLUBLICENCET

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Mint ismeretes a 2019/2020-as NB2-es bajnokságban a koronavírus következtében kialakult helyzetre való tekintettel nem hirdettek végeredményt. A lezárt bajnokságban azonban a tabella 28. fordulót követő állását alapul véve feljutókat és kiesőket is hirdettek. Az MTK Budapest és a Budafoki MTE csapatai a következő szezonban minden licenckövetelményt teljesítve a magyar első osztályban versenyezhetnek majd, a Vác FC és a Duna Aszfalt TLC a jelenlegi helyzet szerint pedig a harmadik vonalban bizonyíthatnak újra.

A 2019/2020-as bajnokságban természetesen három NB3-as csapat is kivívta a feljutást, a Keleti csoport bajnoka a DEAC lett, de a második helyen végzett Füzesgyarmati SK is megfelelt a második vonal kritériumainak és a Bizottság döntése értelmében ők is kaptak NB2-es licencet.
A Közép csoportból a PMFC került a 2020/2021-es NB2-es bajnokság mezőnyébe, akik az eddigiek szerint a sikeres szerepléssel egy új létesítményt is kiérdemeltek.
Az NB3 Nyugati csoportját ugyan az Érdi VSE nyerte mégsem vállalják a magasabb osztályban való szereplést. Az MLSZ feltöltési szabályai értelmében helyükre a Közép csoport második helyzettje,  a Szentlőrinc SE pályázhat, ha ők sem vállalják az NB2-őt a Duna Aszfalt TLC-t követően a III. Ker. TVE, majd a Vác jön a sorban. 

A Kazincbarcikai Sport Club FC Kft. idén hiánytalanul teljesítette az NB2-es induláshoz szükséges licence követelményeket, így a Magyar Labdarúgó Szövetség Elsőfokú Licencadó Bizottsága klubunk lincenckérelmét megvizsgálta és elfogadta.

A Licencadó Bizottság a következő tizenöt sportszervezet másodosztályú licenckérelmét fogadta el:


1.     BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.
2.     BSC 1924 FUTBALL KFT.
3.     DEBRECENI EGYETEMI ATLÉTIKAI CLUB
4.     DOROGI FUTBALL SZOLGÁLTATÓ KFT.
5.     ESMTK LABDARÚGÓ EGYLET SPORTSZOLGÁLTATÓ KFT.
6.     FC AJKA KFT.
7.     FÜZESGYARMATI SPORT KLUB
8.     KAZINCBARCIKAI SPORT CLUB FC KFT.
9.     PÉCSI SPORT NONPROFIT ZRT.
10.   SOROKSÁR SPORT CLUB KFT.
11.    SZEGED 2011 SPORTSZOLGÁLTATÓ, LABDARÚGÓ KFT.
12.   SZENTLŐRINCI SPORTEGYESÜLET
13.   SZOLNOKI MÁV FOOTBALL CLUB KFT.
14.   TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
15.   TVE 1887 LABDARÚGÓ KFT.

A felsorolásból kimaradt klubok így a Szombathelyi Haladás, valamint az Aqvital FC Csákvár május 25–től június 2-ig pótolhatják a hiányzó dokumentumokat és bizonyíthatják a Klublicenc Szabályzatnak való megfelelésüket. Kérelmük újbóli bírálatára június 10-én kerül sor, ezt követően nem áll majd a klubok módjában az MLSZ felé történő  hiánypótlások benyújtására.

.

 

SzN

További híreink

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: Gyirmót FC Győr

Dátum: 2026. aug 06. 14:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában Gyirmótra utazunk. Soron következő ellenfelünk toronymagasan nyerte meg tavaly az NB III. Észak-Nyugati csoportját, majd a Monor elleni osztályozót is sikerrel vette, így egy év kihagyás után ismét tagja a másodosztály mezőnyének. A nyáron rutinos, NB I-et is megjárt futballistákkal erősítettek, leigazolták többek között a tőlünk távozó Berecz Zsombort, Kisvárdáról Medgyes Sinant, valamint Szegedről Novák Csanádot, de a keretük tagja a sérüléséből felépült 36-szoros válogatott Kalmár Zsolt is. Eddig mindkét mérkőzésüket megnyerték, ám a Kozármislennyel történt pályaválasztói jog csere miatt még nem kellett idegenbe utazniuk, a szombati lesz zsinórban a 3. hazai meccsük.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria