Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/MEGVAN AZ ELSŐ NYÁRI IGAZOLÁSUNK

MEGVAN AZ ELSŐ NYÁRI IGAZOLÁSUNK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Dávid Zoltán Gergő július első napjától a Kazincbarcika csapatának tagja. A mindössze 17 éves védő fiatal kora ellenére is dícséretreméltó sportsikereket tudhat maga mögött. A játékos tíz éven keresztül Békéscsaba korosztályos csapatainál nevelkedett. U14-ben az első osztályú gárda alapemberének számított, itt a 2015/16-os bajnokság minden mérkőzésén pályára lépett. A következő bajnoki szezonban az U17 másodosztályú csapatában szerepelt legtöbbet, de az U16-os mérkőzéseken is több alkalommal bizonyíthatott. Dávid Zoltán 2018. augusztus 28-án töltötte be tizenhatodik életévet, így a hatályos szabályok értemében másnap már debütálhatott is az NB2 mezőnyében a Békéscsaba Vasas elleni bajnokiján, melyet követően 2019 tavaszán már profi szerződést írt alá a klubnál. Mindemellett tagja volt annak az U17-es korosztályos válogatott keretének, ami kivívta az Európa Bajnokságon való szereplést, valamint több alkalommal kapott meghívót az utánpótlás válogatottak edzőtáboraiba. Dávid Zoltánnal kapcsolatban összeségében elmondhatjuk, hogy egy fiatal, de nagyon ambiciózus játékost szerződtettünk, aki tehetségével nemcsak a Kazincbarcika csapatából, hanem az NB2 mezőnyéből is hamar kitünhet és esetében teljesen reális, hogy rövid időn belül akár magasabb osztályban bizonyítson.

Dávid Zoltán a következőképpen nyilatkozott klubunkhoz való igazolásáról:

"Boér Gábor hívására jöttem Kazincbarcikára, hiszen vele már korábban is dolgozhattam együtt a Békéscsaba felnőtt csapatánál. A következő szezonban egyértelműen az a célom, hogy minél többet játsszak és hogy fiatalon beverekedjem magam a kezdőcsapatba."

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria