Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/HÁROM ÉVET HOSSZABBÍTOTTUNK FÓTYIK DOMINIKKAL

HÁROM ÉVET HOSSZABBÍTOTTUNK FÓTYIK DOMINIKKAL

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Fótyik Dominik első ízben a Ness Hungary NB2 Keleti csoportjában futballozott Kazincbarcikán. A 2012/13-as bajnokság 28 bajnoki fordulójának minden mérkőzésén kezdőként lépett pályára. A játékos a következő évet már a történetében először első osztályban szereplő, Mezőkövesdnél kezdte meg, majd a 2014/2015-ös szezont a Kecskeméti TE akkor még szintén NB1-es klubjánál töltötte kölcsönben, mely kitérőt újabb három éves kövesdi szereplés követte. A védő 2018-ban igazolt újra Kazincbarcikára, ebben az évben a 37 forduló mindegyikén a kezdőcsapat tagja volt és hét gól is neve mellé került. A következő, azaz az idei hirtelen véget ért 2019/2020-as bajnokságban is a csapat egyik alapembere volt, a 27 lejátszott mérkőzés mindegyikén pályára lépett. Fótyik Dominik vitathatatlanul csapatunk egyik legkiemelkedőbb játékosa, akivel lejáró szerződését követően újabb három éves kontraktust kötöttünk.

Fótyik Dominik a következőeket mondta szerződéshosszabbításával kapcsolatban:

"Ez lesz számomra zsinórban a harmadik szezon itt Kazincbarcikán, ahol most újabb három évet hosszabbítottam. Jól érezzük itt magunkat én és a családom is, hiszen nagyon szép a város. Most természetesen már mindenki azt várja, hogy kész legyen az új stadion és végre itthon focizhassunk, remélem teltház előtt. Nagyon várom a következő szezont, hiszen már a felkészülést is mindenki nagyon várta, mert hosszú időt töltöttünk foci nélkül. Boér Gábor irányításával már három hete zajlanak az edzések, egy más stílust próbálunk ki most, de azt gondolom, hogy egy kis gyakorlás után ez nekünk nagyon jól fog menni. Még négy hetünk van az első bajnokig, ez elég hosszú idő, hogy jó formában kezdjük meg a szezont és remélem minél előrébb végzünk majd a tabellán, talán még a hatodik hellyel sem túlzok."

További híreink

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Utánpótlás: Idegenbeli győzelmek és mozgalmas tornák

Dátum: 2026. okt 06. 10:25

Az U17-es és U13-as csapatunk idegenben győzött, az U19 és az U15 pedig döntetlennel zárta miskolci találkozóját. A kisebb korosztályok Múcsonyban, Felsőzsolcán és Kazincbarcikán mutatták meg tudásukat.

Utánpótlás: Eredményes hazai mérkőzések, értékes tornatapasztalatok

Dátum: 2026. okt 01. 09:00

Két győzelem az MVSC ellen, pontszerzés Alsózsolcán és újabb tapasztalatok a tornákon, változatos mérkőzéseket játszottak utánpótláscsapataink. Mutatjuk az eredményeket és az edzői értékeléseket.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria