Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/BOÉR GÁBOR AZ NB1-BEN FOLYTATJA

BOÉR GÁBOR AZ NB1-BEN FOLYTATJA

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Kolorcity Kazincbarcikai SC vezetőedzője, Boér Gábor az első osztályban szereplő Zalaegerszegtől kapott felkérést edzői pályafutásának folytatására. Miután klubunk bizalmat szavazott a szakembernek és segítőjének Makra Zsoltnak, már a felkészülési időszakban is számos pozitív folyamat indult el az első csapatnál.


"Hosszabb távra terveztünk Makra Zsolt kollégámmal, és hatalmas bizonyítási vággyal kezdtünk bele ebbe az új kihívásba. - nyilatkozta Boér Gábor-Mindketten minden egyes percét élveztük a munkának, mert azt érezhettük, hogy egy rendkívül nyitott, és támogató közegbe kerültünk, ahol a klub minden egyes munkatársa fogékony volt a komoly munkára, és minden lehetőséget biztosított is hozzá. Mindezek ellenére most búcsúzunk, mert Zsolttal egy olyan felkérést kaptunk, amire mindig vágytunk, amiért elkezdtünk edzősködni, és ami évek óta célként a szemünk előtt lebegett. Egy NB I-es csapat kért fel vezetőedzőnek, a kollégámat pedig pályaedzőnek, és a felkérés pillanatában emberileg olyan helyzetbe kerültünk, melynek a jó megoldása rendkívül nehéznek tűnt. Ebben a szituációban Sztupák Péter tulajdonos úrral leültünk beszélgetni, és ő ezt a nehéz helyzetet egy pillanat alatt feloldotta, olyan megértéssel és olyan jó szívvel fogadta a problémát, ami számomra elképzelhetetlennek tűnt. Első szóra, mindenben támogatott, olyan szintű emberségről, nagylelkűségről tett tanúbizonyságot, amihez foghatóval eddigi pályafutásom során nem találkoztam, és amelyet ezúton a nyilvánosság előtt is szeretnék még egyszer megköszönni. Köszönöm a tulajdonos úrnak és Wächter Balázs ügyvezetőnek, a megértésüket, korrektségüket, és bízom benne, hogy a jövőben lesz lehetőségem mindezt viszonozni. A klubnak, nagyon sok sikert kívánok a továbbiakban és biztos is vagyok benne, hogy ezek a sikerek elérkeznek majd, hiszen erre a klub vezetőinek, munkatársainak hozzáállása garancia."  

A szerződésben rögzített feltételek mellett távozó Boér Gábornak és Makra Zsoltnak sok sikert kívánunk új klubjuknál. Az edzőpárossal megállapodva a klubvezetés biztosítja a felkészülés zavartalan folytatását és hamarosan megnevezzük az új vezetőedzőt.   

 

 

További híreink

Kuttor Attila: Ilyenkor élvezni kell a futballt

Dátum: 2026. ápr 10. 10:00

A Fizz Liga 29. fordulójában, szombaton 15 óra 15 perctől az Újpestet fogadjuk a DVTK Stadionban. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a mérkőzést.

Nemzetközi szinten is kiemelkedő statisztika

Dátum: 2026. ápr 09. 20:00

Hazai és nemzetközi szinten is kiemelkedő a Kolorcity KBSC statisztikája a fiatalok játékperceit tekintve. Klubunk a magyar egyesületek közül a 3. legtöbb U21-es játékperccel büszkélkedhet, azaz csak a kiemelt akadémiával rendelkező ETO FC Győr és az MTK Budapest adott több lehetőséget a fiataloknak az elmúlt 5 évben.

U11-es kiválasztó tornát rendeztünk

Dátum: 2026. ápr 09. 11:00

U11-es kiválasztó tornát rendeztünk Kazincbarcikán. Fiataljaink mellett a Sajóvölgye, a Felsőzsolca és a Sárospatak korosztályos csapatait láttuk vendégül. Csapatunkban edelényi és bélapátfalvai gyerekek is lehetőséget kaptak, akik rendszeresen látogatják a körzetközponti kiválasztó edzéseket.

Szombati ellenfelünk: Újpest FC

Dátum: 2026. ápr 08. 12:00

A Fizz Liga 29. fordulójában, szombaton 15 óra 15 perctől az Újpestet fogadjuk a DVTK Stadionban. Ez lesz a két csapat harmadik egymás elleni NB I-es bajnoki mérkőzése, a párharc állása: 1-1. A találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria