Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/ELKÉSZÜLT A MEGYE EGY MENETRENDJE

ELKÉSZÜLT A MEGYE EGY MENETRENDJE

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Több hete zajlik fiókcsapatunk, a Bánhorváti (KBSC) felkészülése és a napokban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei I. osztály menetrendje is elkészült.


A Bánhorváti a tavalyi csonka szezonban tizennyolc lejátszott mérkőzést követően hét győzelmével, három döntetlenjével és nyolc vereségével összegyűjtött 24 pontjával a tabella 11. helyén zárta a bajnokságot. A 2019/2020-as keret nagyban átalakult, hiszen több távozó és érkező szerepel a csapat névsorában. Új igazolásként mutatták be Fehér Dominikot, Polonkai Dávidot, Tóth András, Nyisalovits Donátot, Csendi Sándort, Szegedi Pétert és Kónya Boldizsárt is. A minél hatékonyabb felkészülés érdekében a csapat a rendszeres edzések mellett hat edzőmérkőzést is programjába iktatott, ezek a következő időpontokban kerülnek megrendezésre:

A megyei első osztályú pontvadászat augusztus 15-én indul útjára és egészen november 28-ig tart majd, hiszen az őszi szezon még kiegészül egy tavaszról előrehozott mérkőzéssel is. A Bánhorváti idegenben, az újonc Aszaló SE otthonában kezdi a bajnokságot, majd augusztus 22-én az Emőd ellen bizonyíthat itthon. Fiókcsapatunk az ősszel tizenhat mérkőzést játszik, melyből kilencszer lépnek hazai környezetben pályára.
A csapat őszi menetrendje a következő:

2020. augusztus 15.
17:00
ASZALÓ SE BÁNHORVÁTI
2020. augusztus 22.
17:00
BÁNHORVÁTI EMŐDI ÁIDSE
2020. augusztus 30.
17:00
BÁNHORVÁTI GESZTELYI FC
2020. szeptember 05.
16:30
MÁD FC BÁNHORVÁTI
2020. szeptember 12.
16:30
BÁNHORVÁTI SÁROSPATAKI TC
2020. szeptember 19.
16:00
MEZŐKERESZTES VSE BÁNHORVÁTI
2020. szeptember 26.
16:00
BÁNHORVÁTI MVSC-MISKOLC
2002. október 04.
15:00
BTE FELSŐZSOLCA BÁNHORVÁTI
2020. október 10.
15:00
BÁNHORVÁTI ENCS VSC
2020. október 16,
14:30
HVSC POLGÁRIKFT BÁNHORVÁTI
2020. október 24.
14:30
BÁNHORVÁTI NYÉKLÁDHÁZI DE
2020. október 31.
13:00
ABAÚJSZÁNTÓ VSE BÁNHORVÁTI
2020. november 07.
13:00
BÁNHORVÁTI CIGÁND SE
2020. november 14.
13:00
BŐCS KSC BÁNHORVÁTI
2020. november 21.
13:00
BÁNHORVÁTI EDELÉNY BORSODSZER
2020. november 28.
13:00
BÁNHORVÁTI ASZALÓ SE

 

Képek forrása: Bánhorváti Sport Egyesület Facebook, Putnok FC Facebook

További híreink

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Utánpótlás: Idegenbeli győzelmek és mozgalmas tornák

Dátum: 2026. okt 06. 10:25

Az U17-es és U13-as csapatunk idegenben győzött, az U19 és az U15 pedig döntetlennel zárta miskolci találkozóját. A kisebb korosztályok Múcsonyban, Felsőzsolcán és Kazincbarcikán mutatták meg tudásukat.

Utánpótlás: Eredményes hazai mérkőzések, értékes tornatapasztalatok

Dátum: 2026. okt 01. 09:00

Két győzelem az MVSC ellen, pontszerzés Alsózsolcán és újabb tapasztalatok a tornákon, változatos mérkőzéseket játszottak utánpótláscsapataink. Mutatjuk az eredményeket és az edzői értékeléseket.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria