Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/SZURKOLÓI ANKÉTOT TARTOTTUNK

SZURKOLÓI ANKÉTOT TARTOTTUNK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Csütörtök délután szurkolói ankétra vártuk a Kolorcity Kazincbarcika SC csapatának drukkereit, ahol egy jó hangulatú, kötetlen beszélgetés keretein belül mindenki választ kaphatott kérdéseire.


Július eleji klubdélutánunkat követően a bajnokság rajtja előtt újra az új centerpálya lelátóján vártuk csapatunk szurkolóit. A Kolorcity Kazincbarcika SC-től Wächter Balázs ügyvezető, Koszta Péter sportigazgató, Vitelki Zoltán vezetőedző és játékosaink közül Fótyik Dominik, Horváth László és Tóth László fogadták az érdekődőket. Elsőként ügyvezetőnk köszöntötte a megjelenteket, aki hamar át is adta a szót múlt héten kinevezett edzőnknek.

Vitelki Zoltánnak nem kellett bemutatkoznia, hiszen szurkolóink őt már jól ismerik. Vezetőedzőnk jó szereplést vár csapatától, hiszen a keret stabil, valamint még a jövőbeli igazolásokkal  is sokat erősödhet a gárda. Koszta Péter a játékos keretben történt minimális változásokról beszélt és elmondta azt is, hogy a vasárnapi Vasas ellen játszott bajnokink után a Kazincbarcika nem utazik haza. A következő egy hetet Aján töltjük majd, ahol egy hétközi fordulón szerdán játszunk és csak a vasárnapi kaposvári találkozó után indulunk vissza, remélhetően minél több pontot összegyűjtve. Az egy hetes "edzőtáborra" azért volt szükség, hogy Vitelki Zoltán munkáját még inkább segíteni tudjuk, hiszen a csapat vezetősége tisztában van azzal, hogy az új edzőknek késői érkezésük miatt bőven van még feladatuk a megfelelő játékrendszer kialakítását illetően.

A keretből itt megjelent játékosok természetesen értékelték a felkészülést, kitértek az edzőváltásból adódott nehézségekre, illetve egyéni és csapatszinten történő céljaikat vetített előre. Az idei bajnokság kiemelkedő mezőnye valóban nagy feladat elé állítja őket is, de nem elégszenek meg a biztos bentmaradással, így egyértelműen arra törekszenek majd, hogy minél előrébb végezzenek a tabellán.

Szurkolóink több kérdésben is a végre hazai pályán történő meccsekről érdeklődtek. A vezetőség által kapott válaszokból kiderült, hogy a sokak által megkérdőjelezett bérletárak különböző előnyöket adnak az azt megvásárlók számára, valamint már biztosan kijelenthetővé vált, hogy az augusztus 16-án megrendezésre kerülő Pécsi MFC elleni bajnokit már ténylegesen hazai pályán, Kazincbarcikán játszuk majd. 

Köszönjük minden szurkolónknak és érdeklődőnek, hogy részt vett az eseményen!
Vasárnap a Vasas elleni bajnokin találkozunk! #hajrábarcika

 

Képek: Bartók Alexandra - Kolorline

 

 

További híreink

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria