Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/BÉKÉSCSABÁN FOLYTATJUK

BÉKÉSCSABÁN FOLYTATJUK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

 

A Merkantil Bank Liga 2020/2021-es szezonjának tizedik fordulójában az eddig idén veretlen Békéscsaba 1912 Előre otthonában lépünk pályára.


A holnapi délután ötödik alkalommal találkozik egymással a Kazincbarcika és a Békéscsaba a Merkatil Bank Ligában. A 2017-es feljutásunkat követően első NB2-es mérkőzésünket a Kórház utcai stadionban játszottuk, ahol az akkor is Vitelki Zoltán vezette KBSC Sigér Ákos góljával győzelemmel indította másodosztályú szereplését, a 20. fordulóban azonban revansot vett a csapat, hiszen Tiszaújvárosban Birtalan Botond találatával ők vihették haza a 3 pontot. Ebben az évben a "lilák" igen előkelő helyen, azaz a dobogó harmadik fokán zárták a szezont, sőt Birtalan Botond 22 góljának köszönhetően a csoport gólkirálya is tőlük került ki, eközben mi az igazán jó rajt után csak a 17. helyen biztosítottuk bentmaradásunkat. A következő, azaz a 2018/19-es bajnokságban az utolsó fordulókban találkozott egymással a két együttes, Putnokon decemberben egy 0:0-ás döntetlenre futotta, miközben a zárófordulóban Lukács Raymond, Kanalos Tony-Markos és Ádám Ferenc góljaival egy 0:3-as eredménnyel búcsúztathattuk a szezont Békéscsabán. A Békéscsaba az NB2 egyik meghatározó együttese, tavaly 60 ponttal a hatodik helyen zártak, mi pedg 56 ponttal a szezon elején megcélzott kilencedik pozícióból vonultunk nyári szünetre. A tavalyi szezon második fordulójában, első "hazai" mérkőzésünkön találkoztunk a Békéscsaba együttesével, ahol ugyan a 49. percben Lukács Raymond megszerezte vezetésünket, de a játékvezető által megítélt két Kovács Ádám és Pantovic Nikola által értékesített büntető után 1:2-es végeredménnyel zárult a mérkőzés. A 2019-es év utolsó mérkőzésén revansot vettünk, hiszen az azóta Békéscsabán játszó Lukács Raymond góljával hoztuk haza a három pontot. Mindezek mellett szintén bíztató lehet, hogy a Békéscsaba pályájáról 2012 óta kivétel nélkül ponttal vagy pontokkal utazhattunk haza.

Vendéglátóink kifejezetten jól kezdték az idei bajnokságot, hiszen négy győzelemmel és öt döntetlennel gyűjtött 17 pontjukkal a tabella második helyét foglalják el. A szezont egy a Szeged elleni győzelemmel kezdték, majd a Vasas ellen játszottak döntetlent, valamint legyőzték az Ajkát. Ezt követően osztozkodtak a pontokon a Kaposvárral, a Péccsel és a Soroksárral. Az utóbbi három fordulóban hét egységet  gyűjtöttek, hiszen három-három pontot szereztek a Dorog és a Nyíregyháza ellen, illetve 0:0-ás döntetlent játszottak az ETO-val. Ezt követően gyors edzőváltás is következett,  hiszen Schindler Szabolcs vezetőedző a Vasasnál folytatja pályafutását, így a nemrégiben kinevezett Preisinger Sándor először a Kolorcity Kazincbarcika SC ellen irányíthatja  a Békéscsaba csapatát. Eredményeik alapján magabiztos lehet a csapat, azonban okoztunk mi már meglepetést Békéscsabán és máshol is. 

A Békéscsabával ellentétben mögöttünk jelenleg nem áll ilyen sikerszéria, hiszen a kilenc forduló alatt gyűjtött kilenc pontunkkal jelenleg a tabella 15. helyén állunk. Eddigi mérlegünk három, a Vasas, a Kaposvári Rákóczi FC és a Dorogi FC elleni döntetlenek, győztünk és megszereztük a három pontot a Soroksár és a DEAC otthonában, illetve négy vereséget tudhatunk magunk mögött: az Ajka, a PMFC, a Nyíregyháza Spartacus és a WKW ETO FC Győr ellen.

2020. szeptember 27. 17:00
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE - KAZINCBARCIKA
Békéscsaba Kórház Utcai Stadion
5600 Békéscsaba Kórház utca 6.

 

A tizedik fordulóban a helyzet jelenlegi állása szerint minden mérkőzést megrendeznek. A Gyirmót FC Győr és a Vasas 14:15-kor találkoznak egymással, két meccsen 16:00-kor hangzik majd el a kezdést jelző sípszó, hat találkozó  - köztük a Békéscsaba 1912 Előre - Kolorcity Kazincbarcika SC - kezdődik 17:00-kor. A forduló záró mérkőzése a DVSC-PMFC lesz, melyre 20:00-tól kerül sor a Nagyerdei Stadionban. A párosítások a következőek:
 

2020. szeptember 27.
14:15
GYIRMÓT FC GYŐR VASAS F C
2020. szeptember 27.
16:00
BUDAÖRS  SOROKSÁR SC
2020. szeptember 27.
16:00
SZENTLŐRINC NYÍREGYHÁZA 
SPARTACUS FC
2020. szeptember 27.
17:00
SZEGED-CSANÁD
GROSICS AKADÉMIA
DEAC
2020. szeptember 27.
17:00
SZOLNOKI MÁV FC FC AJKA
2020. szeptember 27.
17:00
BFC SIÓFOK KAPOSVÁRI
RÁKÓCZI FC
2020. szeptember 27.
17:00
SZOMBATHELYI 
HALADÁS
DOROGI FC
2020. szeptember 27.
17:00
AQVITAL FC CSÁKVÁR GYIRMÓT FC GYŐR
2020. szeptember 27.
17:00
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
KOLORCITY
KAZINCBARCIKA SC
2020. szeptember 27.
20:00
DVSC PMFC

 

#hajrábarcika

További híreink

Nyíregyháza SFC - Kolorcity KBSC 0-1 (0-0)

Dátum: 2025. okt 25. 22:00

Nyíregyházán született meg a Kolorcity KBSC történetének harmadik NB I-es győzelme. A győztes gólt Könyves Norbert szerezte a találkozó 49. percében. Jövő héten szerdán Kelenvölgyben lépünk pályára a MOL Magyar Kupában, szombaton pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk a Fizz Liga 12. fordulójában.

Kuttor Attila: Senkit nem kell külön motiválni.

Dátum: 2025. okt 24. 10:00

A Fizz Liga 11. fordulójában, szombaton 19 óra 30 perctől Nyíregyházán lépünk pályára. Várunk mindenkit szeretettel! 

Hétvégi ellenfelünk - Nyíregyháza Spartacus FC

Dátum: 2025. okt 22. 17:30

A Fizz Liga 11. fordulójában, október 25-én, szombaton 19 óra 30 perctől Nyíregyházán lépünk pályára. Az NB I-ben még nem futottunk össze, az NB II-ben azonban komoly múltra tekint vissza a párharc, hiszen már 60. alkalommal találkozunk. Az eddigi 59 mérkőzésen 17 barcikai győzelem és 25 nyíregyházi siker mellett 17 alkalommal megosztoztunk a pontokon. A szombati találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Utánpótlás: Az elmúlt napok eredményei

Dátum: 2025. okt 22. 11:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt napokban. U12-es csapatunk továbbra is veretlen az idényben, az U15, az U17 és az U19 pedig stabilan tartja dobogós helyeit a bajnokságban. Eredmények, edzői nyilatkozatok, minden egy helyen.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria