Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/ÚJABB GYŐZELEM

ÚJABB GYŐZELEM

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A bajnokság ötödik fordulójában újabb győzelem került a Kazincbarcika SC FC neve mellé, hiszen hazai pályán 2:0-ra győzték le a Monori SE csapatát.


Két győzelem, egy döntetlen és két vereség a női csapat eddigi mérlege, mellyel a lányok hét fordulót követően a tabella hetedik helyét foglalják el. A Kazincbarcika SC FC szombaton fogadta a Monori SE-t, ahol rendkívüli jó játékkal 2:0-ás barcikai siker született. A mérkőzés 41. percében Balogh Dominika góljával szerezték meg a vezetést, majd a második játékrészben Debreceni Orsolya is betalált a vendégek kapujába. A Kazincbarcika SC FC hétvégén ismét itthon játszik, hiszen az Országos Női Magyar Kupa hetedik fordulójában a szintén női nb2-es Puskás FC ellen lépnek majd pályára.
 

A mérkőzést követően a Kazincbarcika SC FC edzője, Boros László a következő mondatokkal értékelte a látottakat:

"Az első félidő az eddigi legerősebb 45 perce volt a csapatnak. A pálya minden területén domináltunk és több lehetőségünk is volt a gólszerzésre. A második félidőre elfáradtunk. így nyíltabb lett a mérkőzés, de ekkor is több lehetőségünk volt az előnyünk növelésére, sajnos a szerencse még nem velünk van."

 

KAZINCBARCIKA SC FC MONORI SE
1 Kovács Zsófia 4 Deák Eszter
2 Bunda-Tóth Panna Adrienn 6 Botka Bernadett Johanna
3 Kalász Réka 8 Hirsch Katalin
4 Karmanóczki Zsófia 10 Nagy Viktória
5 Dr. Boros Alexandra 11 Tenczel Csilla
7 Tőzsér Virág 13 Bagó Dóra
10 Tirpák Zsanett 14 Cseszlai Emese
11 Balogh Dominika 15 Kőházi Eszter
13 Debreceni Orsolya 18 Teleki Borbála
14 Boros-Nagy Anna 19 Sass Viktória Erika
19 Kin Liliána 20 Bakó Dóra
Cserék: Cserék:
8 Sipter Anikó 16 Madarász Fanni Mercédesz
9 Lipták Aida 17 Garamvölgyi Kitti
12 Fülöp Csenge    
16 Nagy Andrea    


Gólok: Balogh Dominika 41' és Debreceni Orsolya 62'
Cserék:
Kazincbarcika SC FC: 61. perc: Karmanóczki Zsófia Zsuzsanna helyére Siper Anikó és Tirpák Zsanett helyett Lipták Aida; 84. perc: Kalász Réka helyett Nagy Andrea és Balogh Dominika helyére Fülöp Csenge
Monori SE: 61. perc: Teleki Borbála helyett Garamvölgyi Kitti; 84. perc: Cseszlai Emese helyére Madarász Fanni Mercédesz
Sárga lapok: Karmanóczki Zsófia Zsuzsanna 51'

További híreink

Jegyinformációk a Szegedre utazóknak

Dátum: 2026. aug 26. 12:00

A Merkantil Bank Liga 6. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. augusztus 31-én, hétfőn 19:30-tól rendezik a Szent Gellért Fórumban. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Debütálás győzelemmel: 19 évesen mutatkozott be a Kazincbarcika kapusa

Dátum: 2026. aug 20. 10:30

A mérkőzés napján kapta meg a lehetőséget. Lipóczi Benedek mindössze 19 éves, nyáron érkezett a DVTK-tól Kazincbarcikára. A kapusposzt sajátossága, hogy ezen a poszton általában kevesebb a változás, így a fiatal hálóőröknek sokszor türelmesen kell várniuk a lehetőségre.

„A fejlődésünk új szakaszba lépett” – interjú Simon Miklóssal

Dátum: 2026. aug 18. 19:00

Eseménydús nyári időszak végéhez közeledik a Kolorcity KBSC. A bajnoki rajt előtt jelentősen megváltoztak a klub pénzügyi lehetőségei, átalakult a játékoskeret, miközben új szakmai együttműködés és egy erős felkészülési időszak alapozta meg a folytatást. Interjúsorozatunkban Simon Miklós nyújt betekintést a klubban zajló folyamatokba. Az első részben a férfi felnőttcsapat kerül fókuszba.

Jegyinformációk a Csákvárra utazóknak

Dátum: 2026. aug 18. 14:00

A Merkantil Bank Liga 5. fordulójában az Aqvital FC Csákvár vendégei leszünk. A mérkőzés augusztus 23-án, vasárnap 17 óra 30 perckor kezdődik. A teljes árú belépőjegyek 1500 forintba kerülnek és kizárólag a mérkőzés helyszínén vásárolhatók meg. Találkozzunk Csákváron is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria