Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/TELJES AZ EDZŐI STÁB

TELJES AZ EDZŐI STÁB

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Pacsi Bálintot, mint csapatunk új vezetőedzőjét múlt hét csütörtökön jelentettük be, azóta már természetesen az őt segítő szakmai stáb is teljessé vált. Kapusedzőként marad a Kolorcity Kazincbarcika SC kötelékében Botló Ádám, azonban a januári felkészülést új asszisztens edzővel, mentál edzővel és videóelemzővel kezdjük meg,


Elek Norbert - asszisztens edző

Elsőként csatlakozott Pacsi Bálinthoz a korábban már labdarúgóként is bizonyító Elek Norbert. A negyvenhárom éves sportszakember, mint asszisztens edző kap szerepet csapatunknál. Elek Norbert sportkarrierje során a DVTK, a Vasas és a Mezőkövesd csapatainál is megfordult, majd később edzői pályafutása alatt a Felsőtárkány, valamint az NB3-as Mezőkövesd Zsóry vezetőedzői posztját töltötte be, illetve az NB1-ben szereplő Kövesd másodedzői pozíciójában is dolgozott.

Szabó Attila - erőfejlesztő-mentál edző

Szabó Attila, mint erőfejlesztő- és mentál edző segíti majd a csapat munkáját januártól. A sportszakember korábban két évet dolgozott a Videoton utánpótlásnál, illetve mint edző Spanyolországban, Madridban is megfordult.

Simon László - videóelemző

A Kolorcity Kazincbarcika szakmai stábját erősíti a továbbiakban Simon László is, aki videóelemzőként segíti majd a csapat munkáját. Simon László főállásban a DVTK Labdarúgó Akadémia kötelékében  videóelemzőként dolgozik, nálunk pedig hatékony együttműködés érdekében, mint videóelemző segíti a csapat mérkőzésekre való felkészülését.

Botló Ádám - kapusedző

A kapusedzőnk személye nem változott, csapatunk hálóőreinek megfelelő felkészüléséről továbbra is Botló Ádám gondoskodik. 

 

Ezúton szeretnénk megköszönni  a távozó Kriston Istvánnak és Nagy Zsoltnak a Kolorcity Kazincbarcika SC-nél végzett munkájukat, mind nekik, mind az újonnan bemutatott stábnak sok sikert kívánunk!

További híreink

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Kolorcity KBSC - Debreceni EAC 2-0 (0-0)

Dátum: 2026. júl 19. 14:00

Maksym Pukhtieiev duplájával 2-0-ra legyőztük a DEAC-ot a bajnoki főpróbán. Köszönjük, hogy ilyen sokan kilátogattatok! Tálálkozunk szerdán 18 órától az ankéton! Szombaton a BVSC otthonában indul számunkra a bajnokság. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Köszönjük, NB I.! - előzetes

Dátum: 2026. júl 18. 19:00

A kazincbarcikai labdarúgás töténetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hamarosan a KBSC hivatalos YouTube csatornáján!

Találkozz a csapattal! Szezonnyitó szurkolói ankét és nyilvános edzés a Kolorcity Arénában!

Dátum: 2026. júl 18. 16:00

A bajnokságra való felkészülés nemcsak az edzőpályákon zajlik, a háttérben is nagyon sokat dolgozunk azért, hogy szurkolóinkat és támogatóinkat is megfelelően kiszolgáljuk. Csapatunk a történelmi NB I-es év után hazaköltözik, közben folyamatosan erősödünk és a klub mögött álló infrastruktúra is fejlődik, így lesz miről beszélnünk. Szeretnénk, ha együtt lehetnénk részesei az előttünk álló időszaknak, ezért szeretettel várunk minden érdeklődőt a Kolorcity KBSC szerdai szezonnyitó szurkolói ankétjára, amelyet egy nyilvános edzés követ.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria