Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/KÖLCSÖNBE ÉRKEZIK TÓTH-GÁBOR KRISTÓF

KÖLCSÖNBE ÉRKEZIK TÓTH-GÁBOR KRISTÓF

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Tóth-Gábor Kristóf személyével egy fiatal támadóval erősödik csapatunk. A tizenkilenc éves labdarúgó a Budapest Honvéd együttesétől érkezik fél éves kölcsönszerződéssel a Kolorcity Kazincbarcika SC-hez. Tóth-Gábor Kristóf az UFC Nagykanizsánál, majd később az Illés Akadémián nevelkedett, utóbbinál vezetőedzőnkkel, Pacsi Bálinttal is dolgozott együtt. A 2001-es születésű játékos tavaly a Szombathelyi Haladás színeiben mutatkozott be az NB2-ben, ahol tizenhat bajnoki mérkőzésen hat gólt szerzett. A 2020/2021-es bajnokságban tizenegy bajnoki, illetve két Magyar Kupa mérkőzésen szerepelt a Honvéd keretében, utóbbi találkozókon kétszer volt eredményes. Tóth-Gábor Kristóffal újabb utánpótlás válogatott labdarúgó lesz csapatunk tagja.

Tóth-Gábor Kristóf a következőképpen nyilatkozott döntésével kapcsolatban:

"Nagyon örültem a Kazincbarcika megkeresésének. Az őszi szezonban nem tudtam folyamatosan játszani a Honvédban, fiatal játékosként nekem az legfontosabb, hogy sok időt töltsek a pályán, erre pedig az NB2-ben több lehetőségem lesz. A klubbal összhangban döntöttünk, biztos vagyok benne, hogy ez lesz a megfelelő megoldás számomra és sikeres tavaszi szezont tudok produkálni. A Kazincbarcika vezetőedzőjével, Pacsi Bálinttal már korábbról ismerjük egymást, ő volt az Illés Akadémia szakmai igazgatója, amikor én is ott játszottam. Az ő személye is szerepet játszott döntésben, megnyugvással tölt el, hogy ő lesz a vezetőedzőnk. Természetesen óriási boldogsággal töltött el, hogy be tudtam mutatkozni az első osztályban és az Európa-ligában is, kalandos félév volt számomra. A Magyar Kupában szerzett góljaimnak különösen örültem. Remélem tavassszal ismét tudok bizonyítani, szeretném gólokkal és gólpasszokkal előre segíteni a tabellán a Kolorcity Kazincbarcika SC-t."

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria