Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A BÉKÉSCSABÁT FOGADJUK A VÁLOGATOTT SZÜNET ELŐTT

A BÉKÉSCSABÁT FOGADJUK A VÁLOGATOTT SZÜNET ELŐTT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A két hétvégét is magába foglaló válogatott szünetet megelőzően holnap kora délután a Kolorcity Arénában  fogadjuk a Békéscsaba 1912 Előre csapatát.


A holnapi délután hatodik alkalommal találkozik egymással a Kazincbarcika és a Békéscsaba a Merkatil Bank Ligában. A 2017-es feljutásunkat követően első NB2-es mérkőzésünket a Kórház utcai stadionban játszottuk, ahol az akkor Vitelki Zoltán vezette KBSC Sigér Ákos góljával győzelemmel indította másodosztályú szereplését, a huszadik fordulóban azonban revansot vett a csapat, hiszen Tiszaújvárosban Birtalan Botond találatával ők vihették haza a három  pontot. Ebben az évben a "lilák" igen előkelő helyen, azaz a dobogó harmadik fokán zárták a szezont, sőt Birtalan Botond huszonkét góljának köszönhetően a csoport gólkirálya is tőlük került ki, eközben mi az igazán jó rajt után csak a tizenhetedik helyen biztosítottuk bentmaradásunkat. A következő, azaz a 2018/19-es bajnokságban az utolsó fordulókban találkozott egymással a két együttes, Putnokon decemberben egy 0:0-ás döntetlenre futotta, miközben a zárófordulóban Lukács Raymond, Kanalos Tony-Markos és Ádám Ferenc góljaival egy 0:3-as eredménnyel búcsúztathattuk a szezont Békéscsabán. A Békéscsaba az NB2 egyik meghatározó együttese, tavalyelőtt hatvan ponttal a hatodik helyen zártak, mi pedig ötvenhat ponttal a szezon elején megcélzott kilencedik pozícióból vonultunk nyári szünetre. A tavalyi szezon második fordulójában, első "hazai" mérkőzésünkön találkoztunk a Békéscsaba együttesével, ahol ugyan a negyvenkilencedik percben Lukács Raymond megszerezte vezetésünket, de a játékvezető által megítélt két Kovács Ádám és Pantovic Nikola által értékesített büntető után 1:2-es végeredménnyel zárult a mérkőzés. A 2019-es év utolsó mérkőzésén revansot vettünk, hiszen az azóta már Békéscsabán játszó Lukács Raymond góljával hoztuk haza a három pontot. Az idei bajnokságban a tizedik fordulóban voltunk a Békéscsaba vendégei, akkor szintén egy rossz sorozatunkat törtük meg, hiszen Oltean már a tizenkettedik percben betalált a hazaiak kapujába, mely vezetést öt perccel később Majzik növelte, a félidő végén ugyan Lukács Raymund gólt lőtt nekünk, Oldal Tibor második játékrészben szerzett találatával 3:1-es sikert könyvelhettünk el akkor ellenük.

A Békéscsaba jelenleg a középmezőny tagja, hiszen kilenc győzelmüknek (Szeged-Csanád Grosics Akadémia, FC Ajka, Dorogi FC, Nyíregyháza Spartacus FC, DEAC, Aqvital FC Csákvár, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Vasas FC, WKW ETO FC Győr), kilenc döntetlenjüknek (Vasas FC,  Kaposvári Rákóczi FC, PMFC, Soroksár SC, WKW ETO FC Győr, Szolnoki MÁV FC, Kaposvári Rákóczi FC, PMFC, Dorogi FC) és tíz vereségüknek (Kolorcity Kazincbarcika SC, Szentlőrinc, Szombathelyi Haladás, Budaörs, DVSC, BFC Siófok, Gyirmót FC Győr, FC Ajka, Soroksár SC, Nyíregyháza Spartacus FC) köszönhetően jelenleg harminchat ponttal a tabella tizenkettedik helyén állnak. Vendégeinket egyébként csupán három ponttal előzi meg a tizenegyedik WKW ETO FC Győr, illetve szintén három egységnyi lemaradással követi őket a Szeged és a Soroksár.

Csapatunk továbbra is a bennmaradásért harcol, hiszen eddig hét győzelemmel, hat döntetlennel és tizenöt vereséggel gyűjtött huszonhét pontunkkal még mindig a vonal alatt, azaz a tizennyolcadik helyen állunk. Lehetetlen azonban nincs, hiszen már a holnapi játéknapot követően is kikerülhetünk a veszélyzónából. A Szentlőrinc csapata továbbra is csak egy ponttal előz meg minket, ahogy a Siófok is csupán két ponttal gyűjtött eddig többet, mint mi.

Szurkolóink a holnap megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre elleni hazai bajnokinkat is élőben nézhetik,  valamint online élő szöveges közvetítésünk a megszokott gyakorlat szerint honlapunkon elérhető lesz.

2021. március 14. 14:30
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE

 

A huszonkilencedik fordulóban rendszerint minden mérkőzést megrendeznek. A holnapi játéknap nagyon korán, 12:45-kor kezdődik, ekkor fogadja ugyanis a PMFC a bajnokesélyes DVSC csapatát, ezt követően öt meccset rendeznek 14:30-tól, illetve négy találkozón hangzik majd el 17:00-kor a kezdést jelző sípszó. A párosítások a következőek:
 

2021. március 14.
12:45
PMFC DVSC
2021. március 14.
14:30
DEAC SZEGED-CSANÁD
GROSICS AKADÉMIA
2021. március 14.
14:30
SOROKSÁR SC BUDAÖRS
2021. március 14.
14:30
DOROGI FC SZOMBATHELYI 
HALADÁS
2021. március 14. 
14:30
NYÍREGYHÁZA 
SPARTACUS FC
SZENTLŐRINC
2021. március 14.
14:30
KOLORCITY 
KAZINCBARCIKA SC
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
2021. március 14.
17:00
VASAS FC GYIRMÓT FC GYŐR
2021. március 14.
17:00
FC AJKA SZOLNOKI MÁV FC
2021. március 14.
17:00
KAPOSVÁRI
RÁKÓCZI FC
BFC SIÓFOK
2021. március 14.
17:00
WKW ETO FC GYŐR AQVITAL FC CSÁKVÁR


#hajrábarcika

További híreink

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: Gyirmót FC Győr

Dátum: 2026. aug 06. 14:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában Gyirmótra utazunk. Soron következő ellenfelünk toronymagasan nyerte meg tavaly az NB III. Észak-Nyugati csoportját, majd a Monor elleni osztályozót is sikerrel vette, így egy év kihagyás után ismét tagja a másodosztály mezőnyének. A nyáron rutinos, NB I-et is megjárt futballistákkal erősítettek, leigazolták többek között a tőlünk távozó Berecz Zsombort, Kisvárdáról Medgyes Sinant, valamint Szegedről Novák Csanádot, de a keretük tagja a sérüléséből felépült 36-szoros válogatott Kalmár Zsolt is. Eddig mindkét mérkőzésüket megnyerték, ám a Kozármislennyel történt pályaválasztói jog csere miatt még nem kellett idegenbe utazniuk, a szombati lesz zsinórban a 3. hazai meccsük.

Vedd meg a jegyed MOST!

Dátum: 2026. aug 05. 19:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek öt mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk következő két hazai mérkőzésére. A jegymester.hu oldalon a bérletértékesítés is folyamatos és már belépőjegyek is kaphatók a Kozármisleny és a Kecskemét elleni hazai bajnokikra. Ne hagyd a jegyvásárlást az utolsó pilanatra! Vedd meg a jegyed MOST! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria