Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A SZOMBATHELYI HALADÁS ELLEN JÁTSZUNK

A SZOMBATHELYI HALADÁS ELLEN JÁTSZUNK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Merkantil Bank Liga 2020/2021-es szezonjának harminckettedik fordulójában a Szombathelyi Haladás lesz az ellenfelünk.


A Szombathelyi Haladás a 2018/19-es bajnokság végén az MTK-val együttesen kényszerült búcsúzni a magyar első osztálytól. A szombathelyiek akkor az OTP Bank Liga utolsó helyén végeztek, mindössze harminc pontot sikerült gyűjteniük, mely nyolc győzelemből hat döntetlenből és tizenkilenc vereségből adódott össze. A Haladás alatt egyébként már a 2017/18-as bajnokságban is rezgett a léc, hiszen ekkor is csak az utolsó fordulóban tudták bentmaradásukat biztosítani. A 2018-as bravúr azonban a következő szezonban nem ismétlődött meg, így a 2019/2020-as bajnokságot már az NB2-ben kezdték. A tavalyi idényben ők sem szerepeltek kiemelkedően, hiszen harminc pontjukkal a tabella tizenhetedik helyét elfoglalva maradtak bent. A Kolorcity Kazincbarcika SC két alkalommal találkozott e heti vendégeinkkel. A 2019/2020-as szezonban Jancsó András góljának köszönhetően győzelemmel utazhattak haza, majd az idei bajnokság tizenharmadik fordulójában szintén egy gólos sikert arattak, ekkor Tóth Barna a nyolcvannyolcadik percben talált be kapunkba.

A Szombathelyi Haladás csapata idén jól szerepel a bajnokságban. E heti vendéglátóink tizenkét győzelemmel ( BFC Siófok, Szeged-Csanás Grosics Akadémia, FC Ajka, Nyíregyháza Spartacus FC, Kolorcity Kazincbarcika SC, Békéscsaba 1912 Előre, Szentlőrinc, DEAC, BFC Siófok, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Kaposvári Rákóczi FC, Soroksár SC), tíz döntetlennel (Szolnoki MÁV FC, Vasas FC, Kaposvári Rákóczi FC, PMFC, WKW ETO FC Győr, DVSC, Vasas FC,  PMFC, Dorogi FC, Nyíregyháza Spartacus FC) és kilenc vereséggel (Gyirmót FC Győr, Soroksár SC,  Dorogi FC, Aqvital FC Csákvár, Budaörs, Szolnoki MÁV FC, Gyirmót FC Győr, FC Ajka, WKW ETO FC Győr) gyűjtött negyvenhat pontjával a stabil középmezőny tagja és a tabella nyolcadik helyéről várják a Kazincbarcika elleni mérkőzést. Egyébként nemcsak az alsóház, de a középmezőny is igazán sűrű az idei bajnoki szezonban. A Haladást a Soroksár és az Ajka három-három ponttal előzi meg, az ötödik Nyíregyháza pedig négy ponttal gyűjtött többet. Ellenfelünket a Budaörs negyvenöt, az ETO negyvennégy és a Szolnok negyvenhárom ponttal követi a kilencedik, tizedik és tizenegyedik helyen.

Nem várhatjuk jó pozícióból a Szombathely elleni mérkőzést, hiszen a szerdai Szentlőrinc elleni döntetlent követően ismét vonal alá kerültünk. A Kolorcity Kazincbarcika SC az eddig lejátszott harmincegy bajnoki mérkőzésen nyolc győzelemmel, hét döntetlennel és tizenhat vereséggel harmincegy pontot gyűjtött. Bizakodásra ad viszont okot, hogy az előttünk álló hét fordulóban még jócskán van esélyünk a javításra, hiszen a tizenkilencedik és a tizenharmadik helyen álló csapatok között mindössze csak hat pont a differencia. A Barcikát szintén a harmincegy pontos Szentlőrinc követi és az ugyanennyi egységet gyűjtött Siófok előzi meg.  A tizenhatodik helyen harminckét ponttal a Csákvár áll, a tizenötödik a harminchárom egységet gyűjtött Kaposvár, a tizennegyedik és tizenharmadik helyeken pedig a Dorog és a Szeged csapatai állnak harminchét-harminchét ponttal. 

2021. ÁPRILIS 11. 17:00
SZOMBATHELYI HALADÁS -KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC

A mérkőzést a hazai klub jóvoltából a LINK-re kattintva nézhetik élőben!
 

A Merkantil Bank Liga 2020/2021-es szezonjának harminckettedik fordulójában rendszerint tíz mérkőzésre kerül ma sor. A DVSC-Nyíregyháza Spartacus FC találkozó 12:15-kor kezdődik, három meccsen hangzik el 16:30-kor a kezdést jelentő sípszó, illetve hat mérkőzésnek 17:00 a kezési időpontja. A párosítások a következőek:

2021. április 11.
12:15
DVSC NYÍREGYHÁZA
SPARTACUS FC
2021. április 11.
16:30
GYIRMÓT FC GYŐR PMFC
2021. április 11.
16:30
SZENTLŐRINC BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
2021. április 11.
16:30
BUDAÖRS WKW ETO FC GYŐR
2021. április 11.
17:00
SZOLNOKI MÁV FC SOROKSÁR SC
2021. április 11.
17:00
SZEGED-CSANÁD
GROSICS AKADÉMIA
KAPOSVÁRI
RÁKÓCZI FC
2021. április 11.
17:00
VASAS FC FC AJKA
2021. április 11.
17:00
SZOMBATHELYI
HALADÁS
KOLORCITY
KAZINCBARCIKA SC
2021. április 11.
17:00
BFC SIÓFOK DOROGI FC
2021. április 11.
17:00
AQVITAL FC CSÁKVÁR DEAC

További híreink

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Elkezdődött a jegyértékesítés a következő hazai mérkőzésre

Dátum: 2024. ápr 18. 10:38

Április utolsó meccsén a Honvéd ellen játszunk a Kolorcity Arénában.

U14: kiütéses győzelem idegenben!

Dátum: 2024. ápr 17. 14:23

A szülők is benne voltak a győzelemben, sokat jelent a támogatásuk a csapatnak!

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk