Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A HAJDÚSZOBOSZLÓT FOGADJUK

A HAJDÚSZOBOSZLÓT FOGADJUK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Tizenhetedik fordulójához érkezett az NB3-as bajnokság, a mai Hajdúszoboszló elleni találkozót követően tehát már csak két bajnoki mérkőzés van hátra a 2021/2022-es idény őszi szezonjából. Idei tizenhetedik mérkőzésünket ma délután 15:00-tól a Kolorcity Arénában játszuk, ahol az évben már csak ma és jövő héten lépünk pályára tétmérkőzésen.


Továbbra is a tabella éléről várjuk a mai mérkőzést, hiszen a Kazincbarcika múlt heti győzelmének és a BKV Előre DVSC II. elleni döntetlenjének köszönhetően csapatunk előnye tovább nőtt. A Kazincbarcika sűrű hónapot tudhat maga mögött, hiszen a hat bajnoki meccs mellett még a MOL Magyar Kupa soron következő fordulójában is bizonyítania kellett októberben együttesünknek. A Kazincbarcika jelenleg tizennégy győzelemmel (Tiszafüred, DVSC II., Tállya, Sényő, SBTC, DVTK II., Törökszentmiklós, Hidasnémeti, Putnok, DEAC, BKV Előre,Jászberény, Eger, Tiszaújváros), egy az Újpest FC II. elleni döntetlennel és a kisvárdai vereséggel gyűjtött negyvenhárom pontjával már három egységgel előzi meg legfőbb riválisunkat, a BKV Előrét és vezeti a bajnokságot. Azonban mindennek ellenére ma sem számítunk könnyű mérkőzésre, az újoncként meglehetősen jól szereplő Hajdúszoboszló csapata ellen.
Vezetőedzőnk, Varga Attila nyilatkozott a találkozó előtt.

"Először is szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak a támogatásukért! Úgy gondolom kemény lesz a győzelem megszerzéséért vívott harc! A játékosaim nagyszerű lelkesedést mutatnak a mérkőzéseken és az edzések is rendben vannak, bizakodóak vagyunk! Folytatnunk kell a helyes gondolkodás módot koncentráltnak kell maradnunk muszáj fent tartanunk a bizonyítás vágyat! Saját ritmusunkban jó intenzitással fogunk pályára lépni! A Szoboszló erős csapat de már játszottunk jó csapatokkal nem egyszer és a paramétereink mutatják jó úton vagyunk! Továbbra is így kell dolgoznunk!"

A Hajdúszoboszló annak ellenére, hogy az NB3 újoncaként szerepel az idei bajnokságban igazán jó teljesítményt tudhat magáénak. E heti vendégeink a tavalyi Hajdú-Bihar megyei első osztályt nyolcvanöt ponttal megnyerve (huszonnyolc győzelmükhöz csak egy-egy döntetlen és vereség adódott, illetve tizenöt ponttal előzték meg a második Sárrétudvart) vívta ki a harmadosztályban való szereplés jogát. A csapat ugyan döntetlennel kezdte az idényt, azonban egészen a tizedik fordulóig veretlenek maradtak, a DVSC II. és a Sényő elleni döntetlenek mellé addig hét, az Újpest II., a Tállya, az SBTC, a DVTK II., a Törökszentmiklós, a Hidasnémeti és a Putnok elleni győzelmek adódtak. Idei tizedik mérkőzésükön kikaptak a Jászberénytől, amit a DEAC elleni döntetlen, a BKV Előrétől elszenvedett vereség, majd ismét egy a Kisvárda II. elleni pontosztozkodás követtek. Az elmúlt három fordulóban egy a Tiszaújváros elleni vereség és két az Eger és a Füzesgyarmat ellen begyűjtött győzelem a mérlegük. Vendégeink tehát kilenc győzelemmel, négy döntetlennel és három vereséggel gyűjtött harmincegy pontjukkal a tabella ötödik helyén állnak, őket csupán két-két egységgel előzik a Kisvárda és a DEAC együttesei.

2021. NOVEMBER 14. 15:00
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
-
AQUA-GENERAL HAJDÚSZOBOSZLÓ

Kolorcity Aréna
Kapunyitás: 14:00

 

A koronavírus elleni védettség igazolása beléptetéskor a védettségi igazolvány bemutatásával történik. A védettségi igazolványt a belépéskor kötelezően fel kell mutatni a személyi igazolvánnyal, vagy más arcképes személyazonosításra alkalmas igazolvánnyal együtt a biztonsági személyzetnek. Tehát minden egyéb igazolás (COVID-19 fertőzésen történő átesésről, védőoltásról, negatív PCR-tesztről) nem megfelelő igazolás a belépéshez, ugyanis belépési jogosultságot nézőként csak és kizárólag a védettségi igazolvány adhat, más nem.

Az NB3 Keleti csoportjának mai tizenhetedik fordulójában rendszerint tíz mérkőzést rendeznek, melyből kettő 11:00-tól, hét 13:00-tól, egy pedig - a Kolorcity Kazincbarcika SC - Aqua-General Hajdúszoboszló találkozó - 15:00.kor kezdődik majd. A párosítások a következőek:

2021. november 14.
11:00
DVTK II. HIDASNÉMETI VSC
2021. november 14.
11:00
ÚJPEST II. BKV ELŐRE
2021. november 14.
13:00
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE II.
TERMÁLFÜRDŐ FC
TISZAÚJVÁROS
2021. november 14.
13:00
SBTC PUTNOK FC
2021. november 14.
13:00
SÉNYŐ-CARNIFEX FC JÁSZBERÉNYI FC
2021. november 14.
13:00
TÁLLYA KSE DEAC
2021. november 14. 
13:00
DVSC II. KISVÁRDA MASTER
GOOD II.
2021. november 14.
13:00
TISZAFÜREDI VSE EGER SE
2021. november 14.
13:00
FÜZESGYARMATI SK TÖRÖKSZENTMIKLÓSI
FC-VETERINER
2021. november 14. 
15:00
KOLORCITY 
KAZINCBARCIKA SC
AQUA-GENERAL
HAJDÚSZOBOSZLÓ

További híreink

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Elkezdődött a jegyértékesítés a következő hazai mérkőzésre

Dátum: 2024. ápr 18. 10:38

Április utolsó meccsén a Honvéd ellen játszunk a Kolorcity Arénában.

U14: kiütéses győzelem idegenben!

Dátum: 2024. ápr 17. 14:23

A szülők is benne voltak a győzelemben, sokat jelent a támogatásuk a csapatnak!

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk