Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/TOVÁBB NŐTT AZ ELŐNYÜNK - VARGA ATTILA ÉRTÉKELT

TOVÁBB NŐTT AZ ELŐNYÜNK - VARGA ATTILA ÉRTÉKELT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Kolorcity Kazincbarcika SC tegnap délután a harmadosztályban ugyan újonc, azonban mégis nagyon jól szereplő Aqua-General Hajdúszoboszló csapatát fogadta. A mérkőzés előtt sem számítottunk könnyű találkozóra, ezt vendégeink hamar alá is támasztották, hiszen számos támadást intéztek Megyeri kapujának irányába. Nehezítette dolgunkat, az is, hogy Ur László a tizedik percben utolsó emberként elkövetett szabálytalanságát követően a játékvezető rögtön felmutatta csapatkapitányunknak a piros lapot, így korán emberhátrányba kerültünk. A kiállítást követően azonban a Barcika még inkább támadó felfogású játékkal folytatta, így több játékosunk is próbálkozhatott a kapuralövéssel. Az első barcikai gólra a negyvenedik percig kellett várni, ekkor a vendégvédők hibáját kihasználva bal oldali beadást követően Ádám Ferenc szerzett vezetést a Kazincbarcikának. A negyvennegyedik percben pedig Süttő szögletét követően Szabó Balázs növelte előnyünket, így az első játékrész két gólos hazai vezetéssel érhetett véget. A második félidőben ugyan gól nem született, de mindkét csapatnak adódtak lehetőségei, azonban Megyeri Gábor és Mészáros Dávid is számos kapusbravúrt mutatott be, így sem a vendégeknél, sem hazai oldalon nem rezzent meg a háló, ennek tükrében újabb három pontot könyvelhetett el a hazai csapat. A Kazincbarcika előnye már hat pontra nőtt a minket követő BKV Előre előtt, hiszen riválisunk tegnap egy hét gólos vereséget szenvedett az Újpest FC II. ellen.

Az újabb győzelmet követően a csapat vezetőedzője Varga Attila értékelt:

"Egy nehéz sürű szezonunk van, sok játékperc van a játékosok lábában ! Soha nem jön jókor de most kiváltképp nem a 10percben kapott piroslap! Azt hittem majd a küzdelem lessz a döntő de a csapat összeszorította a fogát a és egy kiemelkedő teljesítménnyel tartottuk itthon a három pontot!Boldog vagyok hogy a szurkolóinkat ismét meg tudtuk örvendeztetni egy jó teljesítménnyel! Büszke vagyok a srácokra!"

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - AQUA-GENERAL HAJDÚSZOBOSZLÓ 2-0 (félidőben: 2-0)
Gólszerzők: Ádám Ferenc 40', Szabó Balázs 44'

 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC    AQUA-GENERAL HAJDÚSZOBOSZLÓ 
MEGYERI GÁBOR 89  MÉSZÁROS DÁVID
4 SZEMERE BALÁZS 5 KIS SZABOLCS (Szabó Lajos 70')
8 NAGY JÁNOS 6 KÓNYA CSABA
9 SZABÓ BALÁZS (Bartos Julián 75')  8 FENYŐFALVI CSABA (Bódis István 70')
13  DVORSCHÁK GÁBOR 10 MÁTÉ JÁNOS (C)
15 SZÉKELY KRISZTIÁN 11 LUKÁCS ZSOMBOR
16 SÜTTŐ ATTILA 12 CSIKI NORBERT (Balogh Krisztián 70')
17 ÁDÁM FERENC (Márton András 84')  16 SZATHMÁRI ZSOLT
18 KOVÁCS DÁVID (Heil Valter 75') 22 VINCZE ÁKOS
20 LACZKÓ MILÁN (Vladul Stefan 61') 33 BARNUCZ GERGŐ (Sütő Balázs 46')
21 UR LÁSZLÓ (C) 66 DOBI GERGŐ
Cserék: Cserék:
96 FILA KÁROLY 1 BÁNHEGYI ZOLTÁN
2 IGNÁCZ RUBEN 4 BALOGH KRISZTIÁN (Csiki Norbert 70') 
3 KRÉTI GERGŐ 17 SZABÓ LAJOS (Kis Szabolcs 70')
7 KRISTÓFI SÁNDOR 19 BÓDIS ISTVÁN (Fenyőfalvi Csaba 70') 
10 KÁLMÁN SZILÁRD 21 ÉLES ZSOLT
11 VLADUL STEFAN (Laczkó Milán 61') 77 SÜTŐ BALÁZS (Barnucz Gergő 46')
22 MÁRTON ANDRÁS (Ádám Ferenc 84')  91 DROBINA MARTIN 
23 BARTOS JULIÁN (Szabó Balázs 75')    
24 HEIL VALTER (Kovács Dávid 75')    
Vezetőedző: Vezetőedző:
VARGA ATTILA CSILLAG LÁSZLÓ

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria