Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/KÉT ÉRKEZŐ ÉS EGY TÁVOZÓ

KÉT ÉRKEZŐ ÉS EGY TÁVOZÓ

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A héten megkezdte felkészülést az NB3-as bajnokság tavaszi szezonjára a Kolorcity Kazincbarcika SC. A téli pihenőt követő első edzés névsorában nemcsak az ismerős játékosokkal, hanem két új labdarúgóval is találkozhattunk.


A csapathoz Pinyaskó László és Rjasko Viktor csatlakoztak, mint érkezők, így ma már két új igazolásról tudunk hírt adni. A huszonkilenc esztendős futballisták az ukrán másodosztályban szereplő FC Uzhgorod csapatától igazoltak Kazincbarcikára. Rjasko Viktor mint védekező középpályás számos az ukrán bajnokságokban szereplő első és másodosztályú együttest erősített, sőt a 2015/2016-os magyar bajnoki idényben az akkor még NB1-es Balmaz Kamilla Gyógyfürdő tavaszi játékoskeretének is tagja volt, valamint játszott a Hatvan, a Cigánd és az Eger csapataiban is. A több poszton bevethető Pinyaskó László leginkább, mint szélső támadó számítunk tavasszal a Kazincbarcika mérkőzésein. A labdarúgó korábban Ukrajnában töltötte pályafutása nagy részét, ahol javarészt első és második vonalban szereplő kluboknál játszott (FK Minaj, FK Serednye), illetve a szlovák bajnokságban is pályára lépett már, februártól pedig a Kazincbarcika színeiben is bizonyíthat.


A két érkező mellett egy távozó játékosról is beszámolhatunk: Kálmán Szilárddal közös megegyezéssel bontott szerződést a Kolorcity Kazincbarcika SC. A huszonnégy éves játékos nyáron érkezett csapatunkhoz, ahol tizenhat mérkőzésen szerepelt, ebből három alkalommal volt kezdő és tizenháromszor lépett pályára csereként. A labdarúgó az itt töltött fél év alatt öt gólt szerzett a Barcika színeiben, kétszer volt eredményes a bajnokságban, illetve háromszor a MOL Magyar Kupa mérkőzésein. Kálmán Szilárd több játéklehetőség reményében távozik Kazincbarcikáról, további sikereket és sérülésmentes szezonokat kívánunk neki.

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria