Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/DÖNTETLEN A GESZTELY ELLEN

DÖNTETLEN A GESZTELY ELLEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályú bajnokság huszonötödik fordulóját rendezték meg a hétvégén, amikor is fiókcsapatunk a listavezető Gesztelyi FC-t fogadta. A Bánhorváti dolgát már a  mérkőzés elejétől egy kiállítás nehezítette, hiszen Henez Kevinnek már az első percben piros lapot mutatott fel a játékvezető. Az emberhátrányban játszó együttes azonban nem adta fel, a játék szinte minden elemében felülmúlták vendégeiket, a vezetést is ők szerezték meg, Lukács Gergő a nyolcadik percben talált be a gesztelyi kapuba, amire a harminchetedikben Bogyó válaszolt, így 1-1-es eredménnyel vonulhattak szünetre a csapatot. A második játékrészben is szép számmal adódak helyzetek, ezeket viszont egyik együttes sem tudta kihasználni, így pontosztozkodásra került sor a Bánhorváti Sportpályán, mellyel a Gesztely a második helyre csúszott vissza.

A mérkőzés után Mátyás József értékelt:

"A bajnokesélyes csapatot kilencven percig emberhátrányban, minden tekintetben felülmúltuk. Ezt a jó teljesítményt kiváló játékkal értük el. Sajnos rúgtunk két kapufát, elmaradt egy tizenegyes és rengeteg helyzetet kimaradt. Sok sárgát kaptunk indokolatlanul. A körülményeket figyelembe véve úgy érzem, hogy vesztettünk két pontot. "

BÁNHORVÁTI - GESZTELYI FC 1-1 (félidőben: 1-1)
Helyszín: Bánhorváti SE Sportpálya
Gólok: Lukács Gergő 8' illetve Bogyó Károly 37'

BÁNHORVÁTI GESZTELYI FC
34 Zilahy Patrik 55 Szegő Márk
5 Zsigrai Bálint 6 Majdanics Milán
7 Lukács Gergő 9 Sikur Péter (Helecz Dominik 85')
8 Madarász János 10 Bogyó Károly
9 Kazvinszki Jácint 11 Földvári Ádám
10 Pogonyi Benjámin 14 Erdélyi Patrik
12 Henez Kevin 16 Mészáros Gyula
15  Czár Máté 20 Bakos Zsolt (Szárnya Zsolt 71')
16 Lovasi Dávid 21 Berta István
20 Nestián Sándor (Kréti Gergő 46') 22  Szabó Balázs
21 Bodó Benedek (Fejes Ádám 76') 92 Bóta Péter
Cserék: Cserék:
1 Bartók Gábor 7 Szárnya Zsolt (Bakos Zsolt 71')
11 Kréti Gergő (Nestián Sándor 46')  12 Mátyus Dávid
14 Fejes Ádám (Bodó Benedek 76')  17 Soltész Bence
    13 Bacsó Levente
    77 Helecz Dominik (Sikur Péter 85') 

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria