Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/GYŐZELEM A KISVÁRDA II. ELLEN - EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

GYŐZELEM A KISVÁRDA II. ELLEN - EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Tegnap késő délután az NB3-as bajnokság harmincharmadik fordulójában a Kisvárda Master Good II. csapatát fogadta a Kolorcity Kazincbarcika SC. A mérkőzés két okból is kiemelten fontos volt a Barcika számára, hiszen a győzelmet követően nemcsak revansot vett idei egyetlen legyőzőjén, hanem bajnoki címet is ünnepelhetett. A találkozón a Barcika kezdett jobban és számos támadást követően a tizenegyedik percben vezetést is szerzett. A vendégek tizenhatosán belül egy Schildkraut ellen elkövettett szabálytalanságot követően a játékvezető a büntetőponra mutatott és a megítélt tizenegyest Süttő magabiztosan értékesítette. Az első félidőben a Kisvárda nem keveset tett azért hogy egyenlíteni tudjon, illetve a Barcika játékosai is egyértelműen vezetésük növelésére törekedtek, így mindkét oldalon bőven akadt dolga a kapusoknak, viszont a szünetre is maradt az egy gólos hazai előny. A második játékrészben sem változott sokat a játék képe,  gólszerzésre irányuló próbálkozások továbbra is mindkét oldalon adódtak, viszont ezek közül egyet sem sikerült a hálóba juttatni, így Süttő Attila büntetőjével nyert a Barcika. A Kolorcity Kazincbarcika SC tehát a bajnokság vége előtt öt fordulóval a Kisváda elleni győzelmével és a DEAC tegnapi botlásával tizennyolc pontos előnyre tett szert, mellyel a csapat és szurkolói már tegnap a bajnoki címnek örülhettek.

Varga Attila nyilatkozata:

"Tudtuk hogy közel vagyunk a bajnokság megnyeréséhez büszke vagyok a játékosokra az egész évünkre! A lényegi kérdések eldőltek de a hátralévő meccseken is szeretnénk begyűjteni a megszerezhető pontokat! Senki nem gondolta a szezon elején hogy a bajnokság ezen szakaszában ennyire magabiztosan fogjuk nyerni a ligát de a csapat nagyszerű munkát végzett egész évben ! Nagyszerű csapat vagyunk! Szerencsés vagyok hogy ilyen körülmények között dolgozhatok és napi szinten edzhetem ezeket a játékosokat! Köszönöm a vezetők, a stáb, a technikai és háttér személyzet munkáját! Bizonyítottuk hogy kitartással komoly munkával, akarattal és megfelelő alázattal nagyon messzire el lehet jutni! Együtt nyitottunk új lapot a klub történetében! Büszke vagyok!"

Kocsis János értékelése:

"Először is gratulálok a hazai csapatnak a bajnoki címhez, azt gondolom, hogy az egész éves teljesítményt nézve magabiztosan és megérdemelten nyerték meg. A mai mérkőzésen nagyon sok mindent megvalósítottunk abból, amit szerettünk volna, sajnálom a hibát amivel a tizenegyest összehoztuk. Picit későn hittük el, hogy van itt keresnivalónk. A második félidőben mondhatom azt, hogy sikerült a hazaiakra ráerőltetni az akaratunkat, meg volt a lehetőség, hogy egyenlítsünk de sajnos nem sikerült, úgyhogy a hazaiak a bajnoki címet megérdemelten, ezt a mérkőzést pedig talán kicsit szerencsésen nyerték meg."

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - KISVÁRDA MASTER GOOD II. 1-0 (félidőben: 1-0)
Gólszerző: Süttő Attila (b.) 11'

  KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC    KISVÁRDA MASTER GOOD II.
96  FILA KÁROLY 32 PEREHANEC ZDEN
4 SZEMERE BALÁZS 4 AVETISYAN ABOV (C) (Nikolashyn Yevhenii 73')
7 KRISTÓFI SÁNDOR (Schildkraut Krisztián 8') 7 SIKORSZKI BENCE
8 NAGY JÁNOS 8 SZŐR LEVENTE
13 DVORSCHÁK GÁBOR 10 NAGY MIHÁLY
15 SZÉKELY KRISZTIÁN (Márton András 64') 13 CZENE ZALÁN
16 SÜTTŐ ATTILA 14 BÍRÓ ROLAND
17 ÁDÁM FERENC (Keményffy Máté 90') 16 KIRIUKHIN ILLIA
21 UR LÁSZLÓ (C) 20 SIMON MÁTYÁS (Králik Péter 55')
24 HEIL VALTER 23 RUBUS TAMÁS
26 PÁLINKÁS GERGŐ 24 GOSZTONYI ANDRÁS (Bokor Márk 82')
Cserék: Cserék:
1 MEGYERI GÁBOR HOTRA MYKHAILO
3 KRÉTI GERGŐ 2 PEREVUZNIK MAKSZIN SZTEPANOVICS
10 PINYASKÓ LÁSZLÓ 5 VASS OTTÓ
14 KEMÉNYFFY MÁTÉ (Ádám Ferenc 90') 9 BOKOR MÁRK (Gosztonyi András 82')
18 KOVÁCS DÁVID 11  NIKOLASHYN YEVHENII (Avetisyab Abov 73')
22 MÁRTON ANDRÁS (Székely Krisztián 64') 19 KOTROCZÓ PÉTER
23 RJASKÓ VIKTOR 21 KRÁLIK PÉTER (Simon Mátyás 55')
25 SCHILDKRAUT KRISZTIÁN (Kristófi Sándor 8')     
Vezetőedző: Vezetőedző:
VARGA ATTILA KOCSIS JÁNOS

 

Fotó: Bartók Bence

További híreink

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: Gyirmót FC Győr

Dátum: 2026. aug 06. 14:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában Gyirmótra utazunk. Soron következő ellenfelünk toronymagasan nyerte meg tavaly az NB III. Észak-Nyugati csoportját, majd a Monor elleni osztályozót is sikerrel vette, így egy év kihagyás után ismét tagja a másodosztály mezőnyének. A nyáron rutinos, NB I-et is megjárt futballistákkal erősítettek, leigazolták többek között a tőlünk távozó Berecz Zsombort, Kisvárdáról Medgyes Sinant, valamint Szegedről Novák Csanádot, de a keretük tagja a sérüléséből felépült 36-szoros válogatott Kalmár Zsolt is. Eddig mindkét mérkőzésüket megnyerték, ám a Kozármislennyel történt pályaválasztói jog csere miatt még nem kellett idegenbe utazniuk, a szombati lesz zsinórban a 3. hazai meccsük.

Vedd meg a jegyed MOST!

Dátum: 2026. aug 05. 19:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek öt mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk következő két hazai mérkőzésére. A jegymester.hu oldalon a bérletértékesítés is folyamatos és már belépőjegyek is kaphatók a Kozármisleny és a Kecskemét elleni hazai bajnokikra. Ne hagyd a jegyvásárlást az utolsó pilanatra! Vedd meg a jegyed MOST! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria