Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/LACZKÓ MILÁN HAMAROSAN VISSZATÉR

LACZKÓ MILÁN HAMAROSAN VISSZATÉR

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Laczkó Milán a Telkiben eltöltött edzőtábor ideje alatt szenvedett súlyos sérülést. Játékosunk a Kozármisleny elleni felkészülési mérkőzés harmincadik percében kényszerült elhagyni a pályát és mint a későbbi vizsgálatokból kiderült keresztszalag szakadást szenvedett, így rá sajnos egy hosszú felépülési időszak várt. Rehabilitációja azonban a legjobb ütemben halad és már Rácz Anna gyógytornásszal készül a visszatérésre. 

Laczkó Milán a következőképpen foglalta össze a mögötte álló hónapokat:

"Január 25-én műtöttek, tehát lassan már a rehabilitáció negyedik hónapján is túl vagyok. Szerencsére minden a tervek szerint halad és a gyógytornászokkal, edzőkkel nagyon keményen dolgozunk a visszatérésen. A labdás bemelegítésig már minden feladatot együtt végzek a csapattal, három-négy hét múlva pedig már az egymás közti játékban is részt vehetek. Nagyon bizakodó vagyok a visszatérést illetően, hiszen remek szakemberek segítik a felépülésemet, játékba lendülésemet.
Ha igy haladunk, akkor a nyári felkészülést 100%-os állapotban tudom kezdeni és remélem a stáb az első fordulóban már számíthat rám a másodosztályban. Ezúton is szeretném megköszönni a támogatást a csapatnak, a kedvesemnek és a családomnak, akik ebben a nehéz időszakban mellettem álltak!"

További híreink

Győzelmekkel és tornasikerrel indult az utánpótlás szezonja

Dátum: 2026. szept 02. 13:35

Két bajnoki győzelemmel és egy tornagyőzelemmel kezdte az új idényt a Kolorcity KBSC utánpótlása. Az U19-es csapat az Alsózsolcát, az U15-ös együttes az Encs gárdáját múlta felül, míg az U9-es korosztály veretlenül nyerte meg a Hajdúdorogon megrendezett utánpótlástornát.

Jegyinformációk a Szegedre utazóknak

Dátum: 2026. aug 26. 12:00

A Merkantil Bank Liga 6. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. augusztus 31-én, hétfőn 19:30-tól rendezik a Szent Gellért Fórumban. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Debütálás győzelemmel: 19 évesen mutatkozott be a Kazincbarcika kapusa

Dátum: 2026. aug 20. 10:30

A mérkőzés napján kapta meg a lehetőséget. Lipóczi Benedek mindössze 19 éves, nyáron érkezett a DVTK-tól Kazincbarcikára. A kapusposzt sajátossága, hogy ezen a poszton általában kevesebb a változás, így a fiatal hálóőröknek sokszor türelmesen kell várniuk a lehetőségre.

„A fejlődésünk új szakaszba lépett” – interjú Simon Miklóssal

Dátum: 2026. aug 18. 19:00

Eseménydús nyári időszak végéhez közeledik a Kolorcity KBSC. A bajnoki rajt előtt jelentősen megváltoztak a klub pénzügyi lehetőségei, átalakult a játékoskeret, miközben új szakmai együttműködés és egy erős felkészülési időszak alapozta meg a folytatást. Interjúsorozatunkban Simon Miklós nyújt betekintést a klubban zajló folyamatokba. Az első részben a férfi felnőttcsapat kerül fókuszba.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria