Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/NEGYEDSZER IS BAJNOK - SZEZONÉRTÉKELŐ VARGA ATTILÁVAL

NEGYEDSZER IS BAJNOK - SZEZONÉRTÉKELŐ VARGA ATTILÁVAL

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Nagyszerű szezonon van túl a Kolorcity Kazincbarcika SC, feljutásunk szinte egy pillanatig sem volt kérdéses. A harmincharmadik fordulót követően bajnoki címet ünnepeltünk, majd 106 lőtt góllal és 101 ponttal zártuk az idényt. Vezetőedzőnk, Varga Attila így idén negyedszerre is első helyet szerzett az általa vezetett csapatattal, vele értékeltük a szezont!


Kezdjük is a legrelevánsabb kérdéssel, miként gondolsz vissza erre a sikeres szezonra?

Fantasztikus bajnoki szezonunk volt és igazán megérdemelte a csapat az elért eredményeket! Megérdemeltük, mert szinte végig kiegyensúlyozottan teljesítettünk, az összes kulcsmeccsünkből jól, eredményesen tudtunk kijönni! Erősek voltunk mert a klub háttere kivételesen stabil, rendezett! Mindenki aki a klubért dolgozik, legyen az vezető, vagy adminisztrációs, kommunikációs munkatárs, technikai dolgozó, szertáros, illetve pályamunkás, mind tudásuk legjavával tették a dolgukat! Boldog vagyok a játékosaim, magam, a stábom, a klub, a vezetők és a szurkolóink miatt is! Mindenkire szükség volt, a siker is mindenkié! Ha ezt a szintet eléred, akkor az azt jelenti, hogy mindenki a tőle telhető maximumot nyújtotta. Elértük a 100 fölötti rúgott gólt és szereztünk 101 pontot! Nem véletlenül!

Egy bajnoki győzelem és kupamenetelés után, mint amit a Kolorcity Kazincbarcika SC elért az előző szezonban, minden edző elégedett lenne. Maradéktalanul igaz ez rád is, vagy maradt benned valami hiányérzet?

Teljes mértékben elégedett vagyok! Az egy évvel ezelőtti átigazolástól az edzéseken nyújtott kimagasló munkáig, a játékosok minőségén, az eredményeken át a kupa sikert is beleértve, szinte csoda volt ez az év! Bár korán megnyertük a ligát, de mindig mondtam, hogy nem szállhatunk el magunktól. Elégedettek vagyunk a teljesítményekkel, de új liga jön ami teljesen más kávéház, még mindig van hová fejlődnünk.

Mikor beszámoltunk a szerződéshosszabbításodról, akkor a bajnoki cím receptjének ismerőjeként hivatkoztunk rád. Mit gondolsz, itt Kazincbarcikán mi volt ennek a szereplésnek a "receptje"?

Már háromszor megcsináltam ebben az osztályban, tudtam mi kell ahhoz, hogy itt negyedszer is sikerüljön! Nyáron a vezetőkkel leraktuk az alapokat, hogy egy győztes csapatot építsünk, ezért tudatosan igazoltunk. Sok játékos bizonyította, hogy magas szintet képvisel, de nyilvánvalóan minden évben feljebb kell lépni és fejlődni. Nagyon jó karaktereket igazoltunk, a csapatot jó játékosok alkotják és az első edzéstől kezdve jó úton haladtunk a célok elérése felé! Mindannyian együtt dolgoztunk és segítettük egymást minden egyes napon, nem csak a mérkőzéseken. Gyorsan összekovácsolódott a társaság és a stáb! Ezek erős alapok, az pedig lenyűgözött, milyen keményen képesek dolgozni ezek a játékosok!

Minden tekintetben nagyszerű szezonon van túl a csapat. A bajnoki cím mellé 106 lőtt gólt és 101 pontot is jegyzünk. Utóbbi kettő kimondott cél volt a harmincharmadik forduló után?

Megnyertük a bajnokságot öt fordulóval a vége előtt, büszke vagyok a játékosokra, így az egész évünkre! A lényegi kérdések korán eldőltek, de megbeszéltük, hogy cél nélkül nem érdemes pályára lépni. A hátralévő mérkőzéseken is szerettük volna begyűjteni a megszerezhető pontokat! Senki nem gondolta a szezon elején hogy a bajnokság ezen szakaszában ennyire magabiztosan fogjuk nyerni a ligát, de a csapat nagyszerű munkát végzett egész évben. Ritkán fordul elő olyan, hogy egy csapat 100 pont fölé kerül úgy, hogy közben 100 gól fölött rúgjon! Mi megcsináltuk!

Most egy kis pihenés következik, azonban nem lesz hosszú a játékosok szünete. Gondolom fejben már te is az NB2-re készülsz? 

Nem! Most a pihenésre, a kikapcsolódásra, a hobbijaimra, a szeretteimre fókuszálok! Két hét múlva elkezdek majd rápörögni az eseményekre, de addig is jöhet a ritmus…

Említetted, hogy az NB2 "más kávéház", sokban különbözik is a harmadosztályú bajnokságtól, hiszen az egy valóban profi liga. Szerinted mik a leglényegesebb pontok amiben más a két osztály? 

Ég és föld a különbség, amit nem lehet dióhéjban kifejteni! A harmadik vonalban még mindig vannak amatőr klubok, ami az NB2-ben nem megengedett. Az infrastruktúra, a körülmények, a finanszírozási bázis mind sokkal letisztultabbak, igényesebbek. Magasabb szakmai hozzáállás, szakértelem, vagyis profizmus jellemzi!

Kicsit ejtsünk még szót a jövőről, az már biztos, hogy te nálunk folytatod a munkát. Az NB2-es szereplést a jelenlegi stáboddal képzeled el? Illetve milyen mértékű játékosmozgásra számíthatnak a barcikai szurkolók?

Igen, mellettem a stábom is marad, sőt a jövőben az elemzői munkát szeretnénk tovább erősíteni. A keretben várhatók kisebb változások, már csak azért is, mert az NB2-ben kötelező szerepeltetni egy húsz év alatti labdarúgót, amilyen megkötöttség nem volt az NB3-ban. A játékosokkal Koszta Péter sportigazgató folyamatosan tárgyal, amint van végleges megegyezés, akkor arról hírt adunk.

 

További híreink

Kuttor Attila: Egyetlen játékosunkat sem kell motiválnunk

Dátum: 2026. febr 27. 19:00

A Fizz Liga 24. fordulójában, vasárnap 18 óra 45 perctől Budapesten lépünk pályára a Ferencváros vendégeként. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

A hölgyeknek ingyenes a belépés nőnapon

Dátum: 2026. febr 26. 13:00

A nemzetközi nőnap alkalmából, 2026. március 8-án a hölgyek ingyenesen szurkolhatnak a Kolorcity Kazincbarcika SC - Debreceni VSC mérkőzésen a DVTK Stadionban. A nőnapi akció a VIP kivételével a hazai és a vendégszektorokra egyaránt érvényes. A beléptető rendszer működése miatt a belépéshez ingyenes technikai jegy váltása szükséges, amelyet a női szurkolók személyesen, a mérkőzés napján a DVTK Stadion jegypénztáraiban igényelhetnek.

Következő ellenfelünk: Ferencvárosi TC

Dátum: 2026. febr 25. 11:00

A következő napokban kétszer is találkozunk a Ferencvárossal, előbb vasárnap a Fizz Liga 24. fordulójában a Groupama Arénában, három nappal később pedig a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében a DVTK Stadionban csapunk össze a zöld-fehérekkel. A vasárnapi lesz a két csapat harmadik egymás elleni NB I-es mérkőzése. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. febr 24. 19:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U9-es és U10-es csapatunk előbb a Sajóvölgyével mérte össze tudását, majd Encsen vettek részt az utolsó téli Regionális Bozsik Tornán. U19-eseink Balmazújvárosba utaztak.

Mérkőzések

Klubunk támogatói

KBSC Galéria