Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/BEMUTATJUK ARDAY DOMINIKOT

BEMUTATJUK ARDAY DOMINIKOT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Arday Dominik is mint újonann érkező labdarúgó kezdte meg a felkészülést Kazincbarcikán. A gyöngyösi születésű, huszonegy éves játékos, mint hátvéd lesz csapatunk segítségére a következő bajnoki idényben.

Arday Dominik utápótlás éveiben az U13-as korosztályig a Gyöngyös együtteseinél futballozott, ezt követően pedig a Puskás Akadémia játékosa lett. A Felcsúton eltöltött második évében csapatával az U15-ös bajnoki címet ünnepelhetett. A 2015/2016-os szezonban a Vasas Kubala Akadémiához igazolt, itt szintén két évig futballozott, majd a Ferencvárosnál folytatta pályafutását. Arday Dominik éveken át rendszeresen meghívót kapott a korosztályos válogatottak kereteibe, részt vett a 2017-es horvátországi Európa Bajnokságon, ahol Magyarország U17-es csapata a hatodik helyen zárta a tornát. Utánpótlás éveit követően, 2019-ben az NB3 Keleti csoportjában szereplő Putnok FC-hez igazolt, az ott töltött fél év alatt rendszeresen a kezdőcsapatban kapott helyet. A putnoki kitérőt követően visszatért a Fradihoz, ahol a 2020/2021-es és a 2021/2022-es szezokban is az NB3-as csapat alapemberének számított, mindezek mellett rendszeresen látogatta a Ferencváros első osztályban szereplő együttesének edzéseit is.

Arday Dominik Kazincbarcikán mutatkozhat be a magyar másodosztályban, erről a következőképpen nyilatkozott: 

"Évek kemény munkájának köszönhetően nagy örömmel tölt el és egyben megtiszteltelő számomra, hogy a Kolorcity Kazincbarcika vezetői bizalmat szavaztak nekem és végre megmutathatom magam a másodosztályban is. Minden tudásommal és szorgalmammal azon leszek, hogy mielőbb beépüljek a csapatba és alázatommal, kitartásommal kiérdemeljem edzőm bizalmát."

További híreink

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: Gyirmót FC Győr

Dátum: 2026. aug 06. 14:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában Gyirmótra utazunk. Soron következő ellenfelünk toronymagasan nyerte meg tavaly az NB III. Észak-Nyugati csoportját, majd a Monor elleni osztályozót is sikerrel vette, így egy év kihagyás után ismét tagja a másodosztály mezőnyének. A nyáron rutinos, NB I-et is megjárt futballistákkal erősítettek, leigazolták többek között a tőlünk távozó Berecz Zsombort, Kisvárdáról Medgyes Sinant, valamint Szegedről Novák Csanádot, de a keretük tagja a sérüléséből felépült 36-szoros válogatott Kalmár Zsolt is. Eddig mindkét mérkőzésüket megnyerték, ám a Kozármislennyel történt pályaválasztói jog csere miatt még nem kellett idegenbe utazniuk, a szombati lesz zsinórban a 3. hazai meccsük.

Vedd meg a jegyed MOST!

Dátum: 2026. aug 05. 19:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek öt mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk következő két hazai mérkőzésére. A jegymester.hu oldalon a bérletértékesítés is folyamatos és már belépőjegyek is kaphatók a Kozármisleny és a Kecskemét elleni hazai bajnokikra. Ne hagyd a jegyvásárlást az utolsó pilanatra! Vedd meg a jegyed MOST! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria