Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/MEGYERI GÁBOR OLASZORSZÁG UTÁN KAZINCBARCIKÁN IS BIZONYÍTHAT

MEGYERI GÁBOR OLASZORSZÁG UTÁN KAZINCBARCIKÁN IS BIZONYÍTHAT

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Olaszországot is megjárt fiatal kapussal erősödik csapatunk. A Kolorcity Kazincbarcika SC-hez a Budapest Honvédtól érkezik kölcsönbe Megyeri Gábor.

Megyeri Gábor Békéscsabán kezdett futballozni, egészen az U15-ös korosztályig rendre alapembere volt a csabai együtteseknek, majd a Budapest Honvéd akadémiáján kapott lehetőséget. A játékos a nagy múltú klub utánpótlásában is bizonyított és többször meghívót kapott Magyarország utánpótlás válogatottjaiba és a Honvéd harmadosztályú együttesénél is védett. Megyeri Gábor tehetségét bizonyítja az is, hogy tizenhétévesen kölcsönszerződéssel az olasz AS Roma együtteséhez igazolt, majd a Seria B-ben szereplő Perugia csapatánál is eltöltött egy évet. 
 

A tizenkilenc éves hálóőr azonban olaszországi kitérőt követően itthon is bizonyítani akar:

"Az elmúlt két évet Olaszországban töltöttem és annak reményében jöttem Kazincbarcikára, hogy felnőttek között, NB2-es tapasztalatot szerezzek. A felkészülés első hetén már túl vagyunk, kemény a munka, de nagyon jól érzem magam. A csapat hamar befogadott és nagyon várom, hogy elkezdődjön a bajnokság!"

További híreink

Kolorcity KBSC - HR-Rent Kozármisleny 2-1 (1-0)

Dátum: 2026. aug 15. 20:00

Hét mérkőzés óta veretlenül! Góljainkat Pascal Okoronkwo és Gresó Mátyás szerezték. Köszönjük a fantasztikus szurkolást! Most két idegenbeli meccs következik, Csákvárra és Szegedre látogatunk, majd a Kecskemét érkezik a Kolorcity Arénába. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria