Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/TAKÁCS TAMÁS ISMÉT KAZINCBARCIKÁN

TAKÁCS TAMÁS ISMÉT KAZINCBARCIKÁN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Takács Tamás személyében újabb komoly erősítést jelenthetünk be. A harmincegy éves csatár meggyőző NB1-es és NB2-es rutinnal rendelkezik, így nagy segítségünkre lesz a 2022/2023-as bajnokságban.


Takács Tamás tizenhárom évvel ezelőtt, a 2009/2010-es szezonban a Kozármisleny színeiben mutatkozott be az NB2 Nyugati csoportjában, amikor neve mellett az idény végére három gólt jegyeztek. A támadó a 2012/2013-as és 2013/2014-es években a Szigetszentmiklósnál játszott, ahol tizenhárom találatig jutott. A következő szezonban a DVTK színeiben harmincöt meccsen tizenkét góllal segítette a miskolci együttest. 2015-ben a DVSC-hez igazolt, ahol négy bajnoki szezonban volt a keret tagja. A Lokinál eltöltött évei alatt huszonkettő találatot szerzett az NB1-ben. A 2019/2020-as bajnokságban a Mezőkövesd keretét erősítette, majd a másodosztályban szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál játszott fél évet kölcsönben, télen pedig Kazincbarcikára igazolt. Takács a 2020/2021-es idényben tizenkét mérkőzésen lépett pályára csapatunk színeiben, majd kiesésünket követően az Aqvital FC Csákvárnál írt alá. A harmincegy éves csatár a tavalyi idényben klubja alepemberének számított,  a bizalmat tizenhárom találattal hálálta meg, mellyel az NB2 egyik leggólerősebb játékosának számított.

Takács Tamás a következőképpen foglalta össze gondolatait visszatérésével kapcsolatban:

"Túl vagyok az első napon, tegnap pont került az átigazolásom végére és nagyon örülök, hogy ismét Kazincbarcikán játszhatok. Szeretnék egy sikeres felkészülést, egy jó alapozást zárni. Fél szezont már eltöltöttem itt, így nem új a közeg számomra, azt gondolom, hogy a beilleszekedéssel sem lesz probléma. Több játékossal  játszottam is már együtt pályafutásom alatt, így nagyon gyorsan befogadtak a srácok. Van még jó pár hét a felkészülésből, lesz időnk felkészülni a bajnokságra. A bajnokságban mindent megteszek majd a csapat sikeréért és bízom abban, hogy egy sikeres szezon elé nézünk."

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria