Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/SZERDÁN SORSOLNAK A MAGYAR KUPÁBAN

SZERDÁN SORSOLNAK A MAGYAR KUPÁBAN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A MOL Magyar Kupa idei versenysorozatának első fordulójában százhuszonnyolc csapat szerepelt, a létszám a második körre így hatvannégyre fogyatkozott, majd a harmadik fordulóra harminckét NB3-as és megyei bajnokságokban szereplő csapat maradt. A kupáért folytatott küzdelmekbe a harminckét bentmaradt együtteshez most csatalakozik a tizenkét NB1-es és a húsz NB2-es klub is, így alakul ki a főtábla hatvannégy fős mezőnye. A MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában az csak az OTP Bank Ligában versengő csapatok számítanak kiemeltnek, így ők nem találkozhatnak egymással. A Kolorcity Kazincbarcika a szerdai sorsoláson, a tizenkét NB1-es, a húsz NB2-es, hét az NB3 Keleti, hét a Közép, illetve hat a Nyugati csoportban versengő együttes, illetve tizenegy megyei első osztályban szereplő, valamint az egyetlen bentmaradt megye kettes klub közül kap majd riválist. 
A MOL Magyar Kupa harmadik fordulójának hivatalos játéknapjai 2022. szeptember 17. (szombat) és 200. szeptember 18. (vasárnap), a pályaválasztói jog pedig továbbra is az alacsonyabb osztályban szereplő együttesé.

SORSOLÁS: 2022. AUGUSZTUS 31. 22:30 - M4 Sport


Az OTP Bank Liga csapatai: 

Budapest Honvéd
DVSC
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
MOL Fehérvár FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Vasas FC
Újpest FC
ZTE FC


A Merkantil Bank Liga csapatai:

Aqvital FC Csákvár
Békéscsaba 1912 Előre FC
Credobus Mosonmagyaróvár
BFC Siófok
Budafoki MTE
Dorogi FC
DVTK
ETO FC Győr
FC Ajka
Gyirmót FC Győr
HR-Rent Kozármisleny
Kolorcity Kazincbarcika SC
PMFC
Nyíregyháza Spartacus FC
MTK Budapest
Soroksár SC
Szeged-Csanád Grosics Akadémi
Szentlőrinc
Szombathelyi Haladás
Tiszakécskei LC
 


A még versenyben lévő NB3-as csapatok:

BVSC Zugló  (NB3 Keleti csoport)
DEAC (NB3 Keleti csoport)
Facultas - Tiszafüredi VSE  (NB3 Keleti csoport)
Füzesgyarmati SK (NB3 Keleti csoport)
Jászberényi FC  (NB3 Keleti csoport)
FC Hatvan  (NB3 Keleti csoport)
Putnok FC  (NB3 Keleti csoport)

Balassagyarmati VSE (NB3 Közép csoport)
ESMTK (NB3 Közép csoport)
Iváncsa KSE (NB3 Közép csoport)
Meton-FC Dabas (NB3 Közép csoport)
Monor SE (NB3 Közép csoport)
Szekszárdi UFC (NB3 Közép csoport)
Szolnoki MÁV FC (NB3 Közép csoport)


Balatonfüredi FC (NB3 Nyugati csoport)
Bikcsei TC (NB3 Nyugati csoport)
FC Nagykanizsa  (NB3 Nyugati csoport)
Kaposvári Rákóczi FC  (NB3 Nyugati csoport)
Komárom VSE  (NB3 Nyugati csoport)


A még versenyben lévő megyei bajnokságokban szereplő együttesek:

Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron megye II. osztály)
XV. Kerületi Issimo SE (BLSZ I. osztály)
Monostorpályi (Hajdú-Bihar megye I. osztály)
Mátészalkai MTK (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye I. osztály)
Szegedi VSE (Csongrád megye I. osztály)
Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom megye I. osztály)
Pécsvárad SE (Baranya megye I. osztály)
Nagyváradi FC (Somogy megye I. osztály)
BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén megye I. osztály)
Deszk SC (Csongrád megye I. osztály)
Zalaszentgróti UFC (Zala megye I. osztály)

További híreink

Szombati ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. ápr 29. 07:00

A Fizz Liga 32. fordulójában, május 2-án, szombaton 16 órától a Kisvárdát fogadjuk a DVTK Stadionban. Az NB I-ben két alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. A szombati bajnoki előtt bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. ápr 28. 18:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U12-es és U13-as csapatunk Encsre utazott, U14-eseink a Sárospatakot, U15-öseink a Gesztelyt győzték le hazai pályán, míg U17-es gárdánk Tiszafüredről, U19-es csapatunk pedig Sársopatakról hozta haza a pontokat.

Köszönjük az egész éves kitartó szurkolást!

Dátum: 2026. ápr 28. 13:00

Történelmi év van mögöttünk, amit már senki nem vehet el tőlünk! Tudjuk, hogy szurkolóink is sokat küzdöttek és harcoltak velünk együtt, vannak, akik az ország másik végébe is rendszeresen elkísérték a csapatot, ezért mindenkinek szeretnénk megköszönni az egész éves kitartó szurkolást! Az utolsó hazai mérkőzésen, a Kisvárda elleni szombati meccsen minden belépőjegy egységesen 100 forintba kerül! Várunk mindenkit szeretettel!

A Szarvas nyerte az I. Kolorcity Cup-ot

Dátum: 2026. ápr 27. 16:00

16 csapat részvételével, szombaton került megrendezésre az U9-es korosztály számára kiírt I. Kolorcity Cup. A nemzetközi utánpótlás tornát a szarvasi fiatalok nyerték meg, a KBSC sárga csapata lett a 2., az Újpest végzett a 3. helyen. Köszönjük mindenkinek, aki megtisztelt minket a jelenlétével!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria