Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A CSÁKVÁR ELLEN HEIL VALTER VOLT A LEGJOBB

A CSÁKVÁR ELLEN HEIL VALTER VOLT A LEGJOBB

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

Vasárnap ismét hazai pályán játszott a Kolorcity Kazincbarcika SC, amikor is Pálinkás Gergő és Süttő Attila góljaival 2-0-ra legyőztük a Csákvár csapatát. A mérkőzésen nemcsak a csapatmunka, hanem az egyéni teljesítmények is kiemelkedőek voltak, sportigazgatónknak Koszta Péternek így ezúttal sem volt könnyű dolga a mérkőzés legjobbjának kiválasztásában. A hetedik fordulót követően az idei bajnoki idényben is remekül teljesítő Heil Valtert nevezte meg, vele készült interjúnkat olvashatják.


Vasárnap a Csákvár sem tudott pontot szerezni a Kolorcity Arénában, négyből négy hazai mérkőzést megnyert a csapat. Mit gondolsz minek köszönhető ez a hibátlan mutató?

"Nagyon örülünk ennek a dolognak, reméljük továbbra is ilyen eredményekkel tudjuk folytatni ezt a sorozatot. Lehet azért sikerült eddig mindig győznünk hazai pályán, mert hatékonyabbak tudtunk lenni a helyzetek kihasználásával. Illetve az is nagyon fontos ugye, hogy hazai pályán jobban érezhető a közönség támogatása."

Remek mérkőzést játszott a csapat, győzelmünk nem igazán forgott veszélyben. Hogyan értékelnéd a meccset?

"Összeségében úgy gondolom, hogy hatékonyak voltak a támadásaink és még az első félidőben ki tudtuk használni a helyzeteinket, amiből gólokat szereztünk. Védekezésben én úgy éreztem, hogy kompakt volt a csapat és jól működött az a fajta felállás, amit edzésen is gyakoroltunk."

A csapat egyik alapemberének számítasz az idei bajnoki idényben is, hétről-hétre nagyon jól teljesítesz a pályán. Meg vagy elégedve a teljesítményeddel?

"Akkor leszek megelégedve amikor a csapat eléri a kitűzött célt, de addig még sokat kell dolgoznunk. A bajnokság hosszú és minden lépésből meg kell próbálnunk kihozni a maximumot."

Már a hatodik szezont kezdted meg idén Kazincbarcikán, mik ezzel kapcsolatban a gondolataid? A Kazincbarcika hét bajnoki fordulót követően tizenöt ponttal a tabella második helyén áll, gondoltátok volna ezt a szezon elején?

"Először is örülök annak, hogy a csapat  idén visszakerült az NB2-be. Tavaly egy nehéz és szép szezonunk volt, ami nekem az első fél év akkor inkább a felépülésről szólt, a második fél évben már probáltam minél jobban hozzájárulni a csapat céljaihoz. Meg kell köszönöm a klubnak és a szakmai stábnak a türelmet es a támogatást és örülök annak, hogy további bizalmat kaptam. A szurkolóknak is szeretném megköszönni az eddigi szurkolást/biztatást, illetve azt, hogy mindig a csapat mellett vannak.
Nagyon örülök annak, hogy eddig idén is ilyen jól alakult számunkra a bajnokság, azonban hosszú út áll még előttünk, sokat kell dolgoznunk, de mindent megteszünk."

Ma újra munkához lát a csapat és elkezdetek készülni a Nyíregyháza elleni bajnokira. Mik a gondolataid a mérkőzéssel kapcsolatban?

"Egy fontos meccs következik, egy jó csapat ellen fogunk játszani egy kisebb méretű pályán, ahol hamar változhatnak a dolgok, de végig koncentráltnak kell maradnunk és ugyanúgy megpróbálni kihozni a maximumot a meccsből, a cél a három pont megszerzése. Bízom benne, hogy sikerülni fog és ezzel örömöt tudunk szerezni a szurkolóknak is."

További híreink

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Kolorcity KBSC - Debreceni EAC 2-0 (0-0)

Dátum: 2026. júl 19. 14:00

Maksym Pukhtieiev duplájával 2-0-ra legyőztük a DEAC-ot a bajnoki főpróbán. Köszönjük, hogy ilyen sokan kilátogattatok! Tálálkozunk szerdán 18 órától az ankéton! Szombaton a BVSC otthonában indul számunkra a bajnokság. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Köszönjük, NB I.! - előzetes

Dátum: 2026. júl 18. 19:00

A kazincbarcikai labdarúgás töténetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hamarosan a KBSC hivatalos YouTube csatornáján!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria