Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/VERESÉGET SZENVEDETT A BÁNHORVÁTI ALSÓZSOLCÁN

VERESÉGET SZENVEDETT A BÁNHORVÁTI ALSÓZSOLCÁN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

KBSC archívum 2022.12.31-ig

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályú bajnokság hatodik fordulójában Alsózsolcán lépett pályára fiókcsapatunk. A Bánhorváti játékosai közül többen sérüléssel és betegségekkel bajlódnak, így csak minimális létszámmal tudtak elutazni a mérkőzésre. A tizenegy kezdőjátékos mellett Henez Kevin és Asztalos Gábor ültek csak a kispadon, utóbbi egyébként szintén egy sérülést követően tért vissza. A találkozón egyéb körülmények is nehezítették csapatukat, amit Mátyás József edző nyilatkozatában is kiemelt. Ezek tükrében talán nem is meglepő, hogy a hazaiak a védelmi hibákat könyörtelenül kihasználva már az első félidőben négy gólos vezetésre tettek szert, melyet a második játékrészben még két találattal növeltek. A Bánhorvátiból Horváth Szabolcs és Lukács Gergő voltak eredményesek, azonban ez a két gól most csak a szépítésre volt elegendő, ezúttal a pontszerzés elmaradt és 6-2-es alsózsolcai sikerrel zárult a mérkőzés.

Mátyás József nyilatkozata:

" A hétközben és a mérkőzés előtt történteket, egy profi csapatnak is nehéz lenne zökkenőmentesen venni, de nem védve a csapatot, mert a sok gyenge egyéni teljesítmény volt a mérkőzésen, a mai meccsen az egyetlen pozitívum az volt, hogy ki tudunk állni.."

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1. osztály 
6. forduló
BSK-Alsózsolca - Bánhorváti 6-2 (félidőben: 4-0)
Helyszín:
 Alsózsolca Sportpálya
Gólszerzők: Erdei-Nagy Norbert 5' 25', Urbán Milán 7', Szajky Donát 40' 68', Száva László 85' illetve Horváth Szabolcs 51', Lukács Gergő 61'

 

BSK ALSÓZSOLCA BÁNHORVÁTI
1 Lövey Lajos 1 Zilahy Patrik
2 Vido Zalán 2 Hallgató Márk
5 Tóth Norbert 4 Csák Károly
11 Bóna Gergő 7 Fejes Ádám
17 Borai Szabolcs (Száva László 76') 8 Madarász János
20 Urbán Milán (Juhász Tamás 65') 9 Kazvinszki Jácint
21 Bóta Péter 10 Filkóházi Dávid
22  Szajky Donát (Ronyecz Dávid 85') 11 Lukács Gergő
45 Kis-Orosz Máté 12 Zsigrai Bálint (Henez Kevin 82')
79 Lippai Ákos 18  Czár Máté
85 Erdei-Nagy Norbert (Palkó András 89')  23 Horváth Szabolcs
Cserék: Cserék:
33 Stumpf Dávid 88 Asztalos Gábor
8 Juhász Tamás (Urbán Milán 65') 14 Henez Kevin (Zsigrai Bálint 82') 
13 Palkó András (Erdei-Nagy Norbert 89')    
18 Ronyecz Dávid (Szajky Donát 85')    
19 Száva László (Borai Szabolcs 76')    

További híreink

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. febr 24. 19:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U9-es és U10-es csapatunk előbb a Sajóvölgyével mérte össze tudását, majd Encsen vettek részt az utolsó téli Regionális Bozsik Tornán. U19-eseink Balmazújvárosba utaztak.

Jegyek a KBSC - FTC kupameccsre

Dátum: 2026. febr 24. 15:00

A MOL Magyar Kupa 6. fordulójában, 2026. március 4-én 20 órától a Ferencvárost fogadjuk a DVTK Stadionban. A mérkőzésre a belépőjegyek a jegymester.hu oldalon és a DVTK Shopban is megvásárolhatók. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel Diósgyőrben is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Jegyinformációk az Üllői útra utazóknak

Dátum: 2026. febr 22. 10:00

A Fizz Liga 24. fordulójában, március elsején 18 óra 45 perctől a Ferencváros otthonában, a Groupama Arénában lépünk pályára. A vendégszektorba szóló teljes árú belépőjegyek elővételben és a helyszínen a mérkőzés napján is 3900 forintba kerülnek (a jegymester.hu oldalon 499 forint e-díjat is felszámolnak), a diákok és a nyugdíjasok 3600 forintért vásárolhatnak belépőt, 7 év alatt 1000 forintba kerülnek a jegyek.

Kolorcity KBSC - PAFC 0-2 (0-2)

Dátum: 2026. febr 21. 18:30

A Fizz Liga 23. fordulójában a Puskás Akadémia volt a vendégünk a DVTK Stadionban.

Mérkőzések

Klubunk támogatói

KBSC Galéria