Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/KOVÁCS BENCE KAZINCBARCIKÁN FOLYTATJA

KOVÁCS BENCE KAZINCBARCIKÁN FOLYTATJA

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Tegnap még a MOL Fehérvár horvátországi edzőtáborában a szerbek ellen játszott, ma viszont már Kazincbarcikán mutatkozott be Kovács Bence, klubunk legújabb igazolása. A tizenkilenc éves, felvidéki születésű szlovák utánpótlás-válogatott a MOL Fehérvár FC-től érkezett kölcsönbe Kazincbarcikára a szezon végéig.


Bence 2017-ben került Magyarországra, az ETO FC Győr, majd a MOL Fehérvár korosztályos csapataiban nevelkedett. 2021-ben kapott profi szerződést Székesfehérváron, majd hamar a második csapat alapemberévé vált. A 2021/2022-es szezonban három ízben volt az élvonalbeli csapat tagja, illetve a Magyar Kupa sorozatban is szerepelt két alkalommal. A jelenlegi bajnoki évadban az NB1-es keret tagjaként pallérozódott; végig játszott és öt gólt rúgott a második csapatban, emellett pedig négy ízben az élvonalbeli csapatba nevezték a soros bajnoki fordulóra. 2022. novemberében mutatkozott be az NB I-ben, miközben iskolai tanulmányait is kiváló eredménnyel zárta. A MOL Fehérvár FC első csapatával végigdolgozta a téli alapozást, az összes felkészülési mérkőzésen játszott, s jó teljesítményt nyújtott. A két klub azért döntött a kölcsönadás mellett, hogy a fiatal, elsősorban belső középpályásként bevethető, tehetséges és szorgalmas játékos minél több és folyamatos játéklehetőséget kapjon.

Koszta Péter sportigazgató bízik benne, hogy az agilis, fiatal játékos hamar be tud majd illeszkedni, s a Kolorcity Kazincbarcika NB2-es felnőtt csapata kamatoztatni tudja Kovács Bence tehetségét és tudását.

A játékos ügyében az elvi megállapodás - mely hétfőn lép életbe - ma megköttetett, s várhatóan vasárnap, külön engedéllyel már be is mutatkozik a Mezőkövesd elleni felkészülési mérkőzésen.

További híreink

Sportágválasztón jártunk

Dátum: 2026. ápr 27. 11:00

A Kolorcity KBSC idén is részt vett a Magyar Sport Napjához kapcsolódó pénteki sportágválasztó eseményen, amelyet Kazincbarcika Város Önkormányzata szervezett közel 200 kazincbarcikai kisiskolás számára.

Első körben megkaptuk a licencet

Dátum: 2026. ápr 27. 08:00

Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága 2026. április 24-i ülésén elbírálta a 2026/27. évi nemzetközi (UEFA), nemzeti első osztályú (NB I-es), nemzeti másodosztályú (NB II) és nemzetközi (UEFA) női licenckérelmeket. A Bizottság a sportszervezetek által benyújtott dokumentumok értékelését követően klubunk licenckérelmét is első körben elfogadta.

Kolorcity KBSC - MTK Budapest 0-0

Dátum: 2026. ápr 24. 22:00

A Fizz Liga 31. fordulójában az MTK Budapestet fogadtuk a DVTK Stadionban. Két győzelem után, ezúttal gólnélküli döntetlennel zártunk a budapesti kék-fehérek ellen. Egy hét múlva a Kisvárdát látjuk vendégül Diósgyőrben.

Kuttor Attila: Jó mérkőzésre számítok

Dátum: 2026. ápr 23. 09:00

A Fizz Liga 31. fordulójában, pénteken 20 órától az MTK Budapestet fogadjuk a DVTK Stadionban. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a mérkőzést.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria