Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/DÖNTETLEN A BAJNOKI FŐPRÓBÁN

DÖNTETLEN A BAJNOKI FŐPRÓBÁN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Ma lejátszottuk ötödik edzőmérkőzésünket. A bajnoki főpróbán az OTP Bank Ligában szereplő Mezőkövesd Zsóry FC vendégei voltunk. A  Zsóry Edzőcentrumban 13:00-tól megrendezett találkozón kiegyenlített küzelem folyt a pályán. A meccs első fél órájában mindkét csapatnak kisebb helyzetei adódtak. A vezetést a hazaiak szerezték meg, a harmincnegyedik percben Nagy Gergő lőtt kapura, Megyeri először hárított, azonban a kipattanó labdát Nagy kapusunkon átemelve fejjel juttatta a hálóba, 1-0. A vezetés egészen a hatvanadik percig tartott, akkor Süttő Attila ellen szabálytalakodnak a hazai tizenhatoson belül, melyet követően a játékvezető a tizenegyes pontra mutattott. A labda mögé maga a sértett állt, lövését Tordai hárította, de Süttő lecsapott a kipattanóra és a kapura lőtte a játékszert, 1-1. Az egyenlítélst követően csapatunkon cserékkel igyekeztünk frissíteni, akik mind jól szálltak be a mérkőzésbe, de az eredmény már nem változott, döntetlennel ért véget az utolsó felkészülési mérkőzésünk.

Varga Attila nyilatkozata:

"Kijavítottuk a kedden látott hibákat, ezeket nem ismételtük meg a Kövesd ellen, aminek egy szoros meccs lett az eredménye. Ugyanakkor végig intenzíven és helyenként ötletesen játszottunk! Természetesen elégedett vagyok a felkészülésen látottakkal, jól felkészültünk a bajnoki rajtra!"

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 1-1 (félidőben: 1-0)
Gólszerzők: Nagy Gergő 34' illetve Süttő Attila (b.)60'

Mezőkövesd Zsóry FC: Tordai Árpád, Vadnai Dániel, Pillár Róbert, Andrej Lukic, Vajda Sándor, Brtan Marko, Nagy Gergő, Lehoczky Roland, Bobál Gergely, Gibér Attila, Kállai Zalán
Cserék: Danylo Ryabenko, Thomas Ephestion, Kállai Kevin, Bodnár Dominik, Ilia Beriashvili, Karnitski Aleksandr, Stefan Drazic, Molnár Gábor, Nagy Dominik
Vezetőedző: Kuttor Attila

Kolorcity Kazincbarcika SC: Megyeri II Gábor, Szemere Balázs, Ur László, Szekszárdi Milán, Süttő Attila, Csatári Gergő, Nagy János, Kurdics Levente, Ádám Ferenc, Hleba Tamás, Pálinkás Gergő
Cserék: Megyeri Gábor, Székely Krisztián, Lippai Tibor, Nagy Ákos, Székely Dávid, Heil Valter, Szabó Balázs, Puska Péter, Benkő Péter, Takács Tamás, Kovács Bence
Megbízott edző Varga Attila távollétében: Simon László

További híreink

Szombati ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. ápr 29. 07:00

A Fizz Liga 32. fordulójában, május 2-án, szombaton 16 órától a Kisvárdát fogadjuk a DVTK Stadionban. Az NB I-ben két alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. A szombati bajnoki előtt bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. ápr 28. 18:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U12-es és U13-as csapatunk Encsre utazott, U14-eseink a Sárospatakot, U15-öseink a Gesztelyt győzték le hazai pályán, míg U17-es gárdánk Tiszafüredről, U19-es csapatunk pedig Sársopatakról hozta haza a pontokat.

Köszönjük az egész éves kitartó szurkolást!

Dátum: 2026. ápr 28. 13:00

Történelmi év van mögöttünk, amit már senki nem vehet el tőlünk! Tudjuk, hogy szurkolóink is sokat küzdöttek és harcoltak velünk együtt, vannak, akik az ország másik végébe is rendszeresen elkísérték a csapatot, ezért mindenkinek szeretnénk megköszönni az egész éves kitartó szurkolást! Az utolsó hazai mérkőzésen, a Kisvárda elleni szombati meccsen minden belépőjegy egységesen 100 forintba kerül! Várunk mindenkit szeretettel!

A Szarvas nyerte az I. Kolorcity Cup-ot

Dátum: 2026. ápr 27. 16:00

16 csapat részvételével, szombaton került megrendezésre az U9-es korosztály számára kiírt I. Kolorcity Cup. A nemzetközi utánpótlás tornát a szarvasi fiatalok nyerték meg, a KBSC sárga csapata lett a 2., az Újpest végzett a 3. helyen. Köszönjük mindenkinek, aki megtisztelt minket a jelenlétével!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria