Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/GYŐZELEM AZ ALSÓZSOLCA ELLEN

GYŐZELEM AZ ALSÓZSOLCA ELLEN

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek, infók, MEGYE I.

Fiókcsapatunk tegnap délután az Alsózsolcát fogadta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztály huszonegyedik fordulójában. A Mátyás József által irányított gárda két vereséget maga mögött tudva készült a szombati találkozóra. A Bánhorváti az elmúlt három bajnokiját idegenben játszotta, legyőzték ugyan a Sajóbábonyt, viszont nem sikerült pontot gyűjteniük a Gesztely, illetve az éllovas, Cigánd otthonában. Az Alsózsolca elleni meccset utóbbi miatt kissé gyengébben kezdték, azonban ez csak az első negyedórában látszott a csapat játékán. Azt követően szervezetten és fegyelmezetten futballoztak, melynek a huszonnegyedik percben meg is lett az eredménye. Horváth Szabolcs szerzett vezetést a Bánhorvátinak, mely előnyt a félidő egésze alatt meg tudták őrizni. Mivel a hétvégén válogatott szünet miatt nem rendeznek fordulót az NB2-ben, így a Kolorcity Kazincbarcika SC játékosa, Ádám Ferenc is segítségére lehetett fiókcsapatunknak. A második félidőben egy góllal hozzá is járult az együttes sikeréhez, így a Bánhorváti 2-0-ás végeredménnyel tartotta otthon a három pontot.

Mátyás József edzői nyilatkozata:

"Az első tizenöt-húsz percben még benne volt a csapatban a múlt heti mérkőzés, de ezek után irányítottuk a meccset és végig fegyelmezett játékkal sikerült itthon tartanunk a három pontot. A második félidő kifejezetten jól nézett ki, de a játék minőségében előrébb kell lépni. Mindenképp pozitívum még, hogy jól szálltak be a cserejátékosok."

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1. osztály 
21. forduló
Bánhorváti - BSK Alsózsolca 2-0 (félidőben: 1-0)
Helyszín:
 Bánhorváti SE Sportpálya
Gólszerzők: Horváth Szabolcs 24', Ádám Ferenc 66'
Sárga lapok: Ádám Ferenc 47', Horváth Szabolcs 52', illetve Porkoláb Bence 45', Bóta Péter 52'
 

BÁNHORVÁTI BSK ALSÓZSOLCA
88 Málik Mihály 30 Lövey Lajos
2 Hallgató Márk  Tóth Norbert (Bóna Gergő 63') 
3 Kréti Gergő 6 Polényi Tamás
7 Ádám Ferenc 16 Makónyi Kristóf (Vido Zalán 83') 
9 Kazvinszki Jácint 18 Porkoláb Bence
10 Filkóházi Dávid (Ignácz Ruben 83')  20 Kis-Orosz Máté
14 Henez Kevin (Lukács Gergő 56') 21 Bóta Péter
16  Lovasi Dávid 22 Szajky Donát (Ronyecz Dávid 90')
17 Fejes Ádám (Palkó András 83') 29 Dunai Zsolt (Nagy Zalán 90')
25 Zsigrai Bálint (Kórik Bence 81') 45  Csattos Csaba (Urbán Milán 70')
26 Horváth Szabolcs (Kovács Szabolcs 73')  79 Subert Attila
Cserék: Cserék:
1 Zilahy Patrik 1 Linder Martin
8 Kórik Bence (Zsigrai Bálint 81') 2 Vidó Zalán (Makónyi Kristóf 83')
18 Lukács Gergő (Henez Kevin 56') 8 Ronyecz Dávid (Szajky Donát 90') 
21 Kovács Szabolcs (Horváth Szabolcs 73') 9 Nagy Zalán (Dunai Zsolt 90')
22 Palkó András (Fejes Ádám 83') 11 Bóna Gergő (Tóth  Norbert 63')
96 Ignácz Ruben (Filkóházi Dávid 83') 17 Urbán Milán (Csattos Csaba 70')
    25 Herczeg Bálint 

További híreink

Juhász Zsombor a KBSC játékosa

Dátum: 2026. júl 02. 21:00

Juhász Zsombor személyében a Kolorcity KBSC egy - az ellenfél kapuja előtt is hatékony - védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót igazolt. Zsombor az NB III. Dél-Keleti csoportjának bajnokától, a Gyirmót ellen osztályozót játszó Monortól érkezik Kazincbarcikára, és már kezdőként pályára lépett mindkét felkészülési mérkőzésünkön.

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

KBSC Galéria