Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Kemény meccsek minden fordulóban

Kemény meccsek minden fordulóban

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Élő szöveges közvetítés

Ma 17 órától a Tiszakécskei LC otthonába látogat csapatunk, vendéglátónk a Merkantil Bank Liga 17. helyezettje. Több körülmény is nehezíti a mieink felkészülését, ilyenek a sérültjeink, vagy például az, hogy a Nyíregyháza Spartacus FC elleni bajnoki hajrájában kiállították Csábi József vezetőedzőnket. Bár ez csak a mérkőzés előtti és alatti tevékenyéget érinti, amit a stáb nagyon rugalmasan és jól kezelte egész héten, s várhatóan fogja a találkozó alatt is. Vezetőedzőnk egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így nem ülhet a kispadon ma délután, megbízott edzőként Simon László irányítja majd a csapatot a pálya mellől.

 

Ennek megfelelően ezúttal Simon László meccs előtti gondolatai jelentek meg a boon.hu oldalán, ő osztotta meg, miként készülnek a fiúk a Tiszakécske elleni találkozóra. A tréner felhívta rá a figyelmet, hogy a bajnokság hajrájában minden fordulóban kemény összecsapásokra kell számítani.

Hozzátette, következő ellenfelünk kerete is erős, jó játékosok alkotják, ez azonban nem változtat azon, hogy a mieink továbbra is a céljaink eléréséért fognak küzdeni. Mint mondta, a csapat jó állapotban van, a fiúk motiváltan és koncentráltan készülnek. Célunk, hogy az elvégzett kemény munkát pontokra váltsuk és a középmezőny elejéhez tudjunk tartozni.

 

A keretet befolyásoló nehézségekkel kapcsolatban Simon László ismertette, hogy Varga József járomcsontja a Nyíregyháza elleni meccsen eltört, így a rutinos játékosra sajnos hosszabb kihagyás várhat. Szintén nem lehet a pályán házi gólkirályunk, Pinte Patrik, aki megkapta ötödik sárga lapját a legutóbbi fordulóban, így ő kényszerpihenőt tart. Jó hír viszont, hogy Szekszárdi Milán és Csilus Tamás már rendes edzéseket is végez a csapattal, így az ő játékukra van esély. A többiek – Papp Milán, Székely Krisztián, Patrick Gante – továbbra sincsenek bevethető állapotban.

 

AZ ELLENFÉL

Ellenfelünk sincs egyszerű helyzetben, a Tiszakécskei LC lemaradása jelenleg kilenc pont a bennmaradó helyen álló PMFC mögött. Balogh Pál megbízott vezetőedző a tiszakecskefoci.hu kérdésére elmondta, csapatának át kell éreznie, hogy a megmaradt esélyt meg kell ragadni, a reményt életben kell tartani. Mint mondta, végre szeretnék megörvendeztetni szurkolóikat hazai pályán. A Kécske utoljára szeptember 3-án győzött odahaza, akkor a Soroksár SC-t verték 1-0-ra a Merkantil Bank Liga 7. fordulójában.


A JÁTÉKVEZETŐ

A mérkőzés játékvezetője Kovács J. Zoltán lesz majd, segítői az oldalvonalak mellett Nagy Viktor és Ring Kevin, míg a tartalékjátékvezető Móri Tamás lesz. A rutinos, 48 esztendős Kovács J. Zoltán először 2008 tavaszán vezetett meccset csapatunknak, amikor a Vác otthonában, Binder Ciprián góljával értünk el 1-1-es döntetlent. A barcikai kezdőben ekkor többek közt például Elek Ákos is helyet kapott. Később még nyolcszor találkoztunk a sípmesterrel, az összesített mérleg három győzelem, három döntetlen és három vereség.

 

EGYÉB INFÓ

A mérkőzésről élő, szöveges tudósítás weboldalunkon olvasható maj, illetve extra tartalmak Facebook és Insta oldalunkon.

További híreink

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Jegyinformációk a Paks elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésre

Dátum: 2026. szept 07. 13:30

Szeptember 12-én, szombaton 15 órától a Paksi FC-t fogadjuk a Kolorcity Arénában a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. A mérkőzésre a bajnoki bérletek nem érvényesek, a belépőjegyek külön vásárolhatók meg.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria