Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/VASÁRNAP INDUL A BAJNOKSÁG - SOROKSÁR AZ ELSŐ ELLENFELÜNK

VASÁRNAP INDUL A BAJNOKSÁG - SOROKSÁR AZ ELSŐ ELLENFELÜNK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Az augusztus nem a pihenésről szól a Merkantil Bank Liga csapatai számára, hiszen az utolsó nyári hónapban rögtön hat mérkőzést játszanak az együttesek. Természetesen ezalól a Kazincbarcika sem kivétel, a hat alkalomból négyszer idegenben lépünk majd pályára, elsőként Budapestre utazunk a Soroksár elleni találkozóra, ezt követően Ajkán, Győrben majd ismét Budapesten folytatjuk a pontvadászatot.

Első ellenfelünk az NB2 egyik meghatározó együttese a Soroksár lesz. A korábbi válogatott magyar labdarúgó, Lipcsei Péter vezette együttes a nyári átigazolási szezon alatt igazán átalakult, több poszton számoltak be távozó, illetve érkező játékosokról. A Ferecvárossal való együttműködésüknek köszönhetően Szerető Krisztofer, Csonka András, Varga Ádám és Takács Zsombor is kettős igazolással vagy éppen kölcsönszerződéssel segítik a Soroksárt. Abu Attila Vácról, Farkas Balázs az idén már NB1-es ZTE-től, Matija Misic a Kisvárdától, Pölöskei Péter pedig a Budafoktól érkezett a csapathoz. A távozók névsorára kilenc játékos került e heti ellenfelünknél: Bor Dávid, Csernik Kornél, Dvorschák Gábor, Kovács Dániel, Kovács Dávid, Kundrák Norbert, Lakatos István, Steer Bence és Tamási Zsolt is más együtteseknél folytatják pályafutásukat.

A Soroksár nem vár könnyű meccset, mely az ITT megtekinthető beharangozó videójukból ki is derül, azonban természetesen mi is pontszerzés reményében utazunk el vasárnap.
A Szamosi Mihály Sporttelepen 17:30-kor kezdődő mérkőzés játékvezetője Lovas László lesz, asszisztensei Csatári Tibor és Szalai Dániel, a tartalékjátékvezető pedig Böcskei Balázs.



2019. AUGUSZTUS 04. 17:30
SOROKSÁR SC - KAZINCBARCIKA
Szamosi Mihály Sporttelep:
1239 Budapest, Haraszti út 26.
Jegyárak: 12 éves korig ingyenes; 12 éves kor felett 1000 Ft

 

A Merkantil Bank Liga 2019/2020-as bajnokságának küzdelmei már ma elkezdődnek, hiszen a Gyirmót FC Győr 20:00-tól fogadja a Szombathelyi Haladást, az első forduló mérkőzései a következőek:

2019. augusztus 02.
20:00
GYIRMÓT FC GYŐR SZOMBATHELYI HALADÁS
2019. augusztus 04. 17:30 SOROKSÁR SC KAZINCBARCIKA
2019. augusztus 04. 17:30 DOROGI FC VASAS FC
2019. augusztus 04. 17:30 BUDAÖRS NYÍREGYHÁZA SPARTACUS
2019. augusztus 04. 17:30 SZEGED-CSANÁD GROSICS BUDAFOKI MTE
2019. augusztus 04. 19:00 FC AJKA WKW ETO FC GYŐR
2019. augusztus 04. 19:00 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE DUNA ASZFALT TLC
2019. augusztus 04. 19:00 AQVITAL FC CSÁKVÁR MTK BUDAPEST
2019. augusztus 04. 19:00 SZOLNOKI MÁV FC VÁC FC
2019. augusztus 04. 19:00 BFC SIÓFOK BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ

 

További híreink

Utánpótlás: eredményes és küzdelmes hétvégén vannak túl csapataink

Dátum: 2026. szept 22. 14:00

Mozgalmas hétvégét zártak utánpótláscsapataink. Az U17 hazai pályán győzte le a Mezőkövesdet, az U14 tíz gólt szerezve aratott magabiztos sikert, míg az U13 egy ponttal tért haza Tiszaújvárosból. U9-es fiataljaink is pályára léptek, Tállyán a Regionális Tornán, Kazincbarcikán pedig a szezon első Bozsik Fesztiválján szerepeltek.

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria