Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/VASÁRNAP A DUNA ASZFALT TLC ÉRKEZIK

VASÁRNAP A DUNA ASZFALT TLC ÉRKEZIK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek az NB2-es csapatról

Vasárnap újabb bajnoki mérkőzésen mérettetheti meg magát a Kazincbarcika, a Merkantil Bank Liga negyedik fordulójában a Duna Aszfalt TLC csapata lesz az ellenfelünk.

 

A nyári átigazolási időszak alatt e heti vendégünk kerete is nagy változásokon ment keresztül, a csapathoz tizen érkeztek és kilencen távoztak. A Duna Asztalt TLC szinte minden poszton új igazolást jelentett be az elmúlt hetekben, mind a támadó, mind a védekező szekció is erősödött. A 2019/20-as bajnokságot Baráth Bence (Békéscsaba), Varga Ádám (Puskás Akadémia II - kölcsön), Erdélyi Botond (Budapest Honvéd MFA), Zádori Krisztián (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő), Kovács Dávid (Soroksár), Durso Giuliano (Vác), Preklet Csaba (Cegléd), Szuhodovszki Soma (MTK -kölcsönbe), Fabio Nascimento de Oliveira (Csíkszereda), valamint a pályafutását az utánpótlásban Kazincbarcikán kezdő Tímári Norman (Kelen SC) is a Tiszakécske csapatánál kezdik meg. A távozók névsora sem rövidebb. hiszen Benkó Bence, Stoiavioci Dávid, Sirokmán Zoltán, Mihály Dávid, Ladányi Patrik, Károly Bálint, Huszti András, Helesfay Donát és Gréczi Márton is máshol folytatják pályafutésukat.

A Duna Aszfalt TLC a meglehetősen nagy átakalulás ellenére is jól kezdte a 2019/20-as bajnokságot, hiszen az első fordulóban a Békéscsabán Kirchner Krisztián góljával 0:1-es győzelemmel zártak, a második idei mérkőzésen az Ajka ellen Kirchner és Kocsis Gábor találataival  2:1-es győzelemmel újabb három pontot szereztek, a múlt héten azonban 2:1-es vereség után utazhattak haza a WKW ETO FC Győr otthonából. A Kazincbarcika négy pontot gyűjtött a három forduló alatt, Soroksáron Lukács Raymond góljának köszönhetően lett 1:1 a végeredmény, a Békéscsaba ellen kikaptunk ugyan, de ezt azonban hamar kompenzálni tudtuk, hiszen vasárnap Berki István és Virág Ákos is betaláltak az ellenfél kapujába, ezzel megszerezve első idei győzelmünket.

Ugyan nagyon a bajnokság elején járunk mégis mindkét csapatnak számolnia kell eltiltott játékossal, mint ismeretes tőlünk Lukács Raymond kapott két meccses eltiltást, a Tiszakécske csapatából pedig Csáki Róbert nem léphet pályára.

2019. AUGUSZTUS 18. 17:30
KAZINCBARCIKA - DUNA ASZFALT TLC
Várady Béla Sportközpont
3630, Putnok Puskás Ferenc utca 6.
Jegyárak: diák/nyugdíjas: 500 Ft; felnőtt: 800 Ft

 

A negyedik fordulóban rendszerint minden mérkőzést vasárnap rendeznek, négy mérkőzés kezdődik 17:30-kor, egy 18:00-kor és ötön 19:00-kor hangzik majd el a kezdősípszó. A forduló párosításai a következőek:

2019. augusztus 18.
17:30
BALMAZ KAMILLA
GYÓGYFÜRDŐ
AQVITAL FC
CSÁKVÁR
2019. augusztus 18.
17:30
VÁC FC DOROGI FC
2019. augusztus 18.
17:30
NYÍREGYHÁZA
SPARTACUS FC
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
2019. augusztus 18.
17:30
KAZINCBARCIKA DUNA ASZFALT TLC
2019. augusztus 18.
18:00
MTK BUDAPEST SOROKSÁR SC
2019. augusztus 18.
19:00
BFC SIÓFOK WKW ETO FC GYŐR
2019. augusztus 18.
19:00
GYIRMÓT FC GYŐR SZEGED-CSANÁD
GROSICS
2019. augusztus 18.
19:00
SZOMBATHELYI
HALADÁS
SZOLNOKI MÁV FC
2019. augusztus 18.
19:00
BUDAFOKI MTE BUDAÖRS
2019. augusztus 18.
19:00
VASAS FC FC AJKA

 

További híreink

Lucas: Nem véletlenül vagyunk az élbolyban

Dátum: 2025. máj 10. 08:00

A Soroksár elleni győzelem után a napokban 36. születésnapját ünneplő Lucas-szal beszélgettünk. Brazil-magyar középpályásunk szerint jó csapat a Honvéd, de mi sem véletlenül vagyunk hónapok óta az élbolyban. Ha megfelelően koncentrálunk és kihozzuk magunkból a maximumot, akkor bízhatunk benne, hogy győztesen térünk haza a Bozsik Arénából is.

Sportágválasztó eseményen vettünk részt

Dátum: 2025. máj 09. 12:00

A Kolorcity KBSC is részt vett a Magyar Sport Napjához kapcsolódó sportágválasztó eseményen, amelyet Kazincbarcika Város Önkormányzata szervezett az 1-3. osztályos gyerekek számára. Klubunk szakembereinek segítségével közel 200 gyermek ismerkedhetett meg a labdarúgás alapjaival, bízunk benne, hogy az ő tetszésüket is elnyerte a számunkra legkedvesebb sportág. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

U9: Bronzérem a Ždaňa Cup-on

Dátum: 2025. máj 09. 10:00

Csütörtökön U9-es csapatunk a szlovákiai Hernádzsadányban (szlovákul: Ždaňa) vett részt egy hétcsapatos nemzetközi tornán, a Ždaňa Cup-on. Együttesünk 11 ponttal, 18 rúgott és 7 kapott góllal a torna 3. helyén végzett, a torna gólkirálya Soltész Martin lett 9 góllal.

A Budapest Honvéd vendégei leszünk

Dátum: 2025. máj 08. 10:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, 2025. május 12-én 20 órától a tabellán jelenleg a 8. helyen álló Budapest Honvéd vendégei leszünk a Bozsik Arénában. Eddig háromszor találkoztunk Puskás Ferenc egykori csapatával és mindhárom alkalommal begyűjtöttük a három pontot. Ősszel Herjeczki Kristóf és Pethő Bence góljaival 2-0-ra győztünk Kazincbarcikán. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk