Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/INDUL A BAJNOKSÁG: A VASAS ELLEN KEZDÜNK

INDUL A BAJNOKSÁG: A VASAS ELLEN KEZDÜNK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

A Merkantil Bank Liga 2020/2021-es versenykiírásának első fordulójában a Vasas otthonában, azaz az Illovszky Rudolf Stadionban lépünk pályára.


Ma a Kaposvári Rákóczi FC - Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzéssel indul útjára az elmúlt évek legerősebb mezőnyét felsorakoztató NB2-es bajnoksága. Az idei szezonban számos szebb időket megélt és dícséretes eredményekkel büszkélkedhető klub versenyzik majd a Merkantil Bank Liga bajnoki címéért, valamint a feljutásért.

A nyári átigazolási szezonban a Vasas kilenc távozót és hét érkezőt jelentett be. Az ETO-nál folytatja Hajdú Ádám és Király Botond, Lakatos Csaba a Kisvárdához igazolt, Nagy Zoárd és Szmola Bálint Balatonfüredre mentek kölcsönbe, Rétyi Norbert pedig az Ajkához, továbbá Torghelle Sándor és Bősz Levente sem a csapat tagjai már, ahogy Tóth László is tőlük tért vissza Kazincbarcikára. A Vasashoz igazoltak: Radó András a ZTE-től, Litauszki Róbert Újpestről, Pekár László Mezőkövesdről. Kölcsönből visszatért Kalmár Olivér és Silye Erik, illetve a Kubala Akadémia két játékosa: Bánfalvi Dániel és Sztojka Dominik is profi szerződést kötöttek a klubbal.

2020. AUGUSZTUS 02. 20:00
VASAS FC - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
ILLOVSZKY RUDOLF STADION
1139, Budapest Fáy utca 58.

A mérkőzésre a következő LINKre kattintva  a meccsjegy.mlsz.hu oldalon a kilátogató vendégszurkolók is megvásárolhatják jegyeiket, a helyszínen a jegypénztárak 18:00-kor nyitnak és  az ott 1500 vagy az online elővételben 1000 forintért váltott belépőkkel a vendégek számára kijelölt "D" szektorokban foglalhatnak helyet.

Az első fordulóban egy kivételével minden mérkőzést vasárnap rendeznek majd, az egyetlen szombati találkozó a Kaposvári Rákóczi FC-Nyíregyháza Spartacus FC csapatainak összecsapása lesz, melyet 20:00-tól az M4 Sporton is megnézhetnek az érdeklődők. A vasárnapi tv-s meccsek a 17:45-kor kezdődő DVSC-Budaörs, valamint a 20:00-ás kezdési időpontú Vasas FC-Kolorcity Kazincbarcika SC lesznek. Az első forduló párosításai a következőek:

2020. augusztus 01.
20:00
KAPOSVÁRI
RÁKÓCZI FC
NYÍREGYHÁZA
SPARTACUS FC
2020. augusztus 02.
17:30
SOROKSÁR SC DEAC
2020. augusztus 02.
17:45
DVSC BUDAÖRS
2020. augusztus 02.
19:00
PMFC DOROGI FC
2020. augusztus 02.
19:00
FC AJKA WKW ETO FC GYŐR
2020. augusztus 02.
19:00
GYIRMÓT FC GYŐR AQVITAL FC CSÁKVÁR
2020. augusztus 02.
19:00
SZEGED-CSANÁD
GROSICS
BÉKÉSCSABA 1912
ELŐRE
2020. augusztus 02.
19:00
SZOLNOKI MÁV FC SZENTLŐRINC
2020. augusztus 02.
19:00
BFC SIÓFOK SZOMBATHELYI 
HALADÁS
2020. augusztus 02.
20:00
VASAS FC KOLORCITY
KAZINCBARCIKA SC

 

Kép forrása: www.vasasfc.hu

További híreink

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Jegyinformációk a Paks elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésre

Dátum: 2026. szept 07. 13:30

Szeptember 12-én, szombaton 15 órától a Paksi FC-t fogadjuk a Kolorcity Arénában a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. A mérkőzésre a bajnoki bérletek nem érvényesek, a belépőjegyek külön vásárolhatók meg.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria