Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/SZEKSZÁRDI MILÁN AZ ELSŐ TÉLI ÉRKEZŐ

SZEKSZÁRDI MILÁN AZ ELSŐ TÉLI ÉRKEZŐ

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Az őszi szezon lezárása óta klubunknál is folyamatosan zajlanak a tárgyalások az érkező és esetlegesen távozó labdarúgókkal. Ennek köszönhetően január negyedikén hivatalosan is bejelenthetjük első téli igazolásunkat, Szekszárdi Milán személyében. A huszonegy éves belsővédő a Paksi FC együttesétől érkezik fél évre kölcsönbe Kazincbarcikára. 

Milán bátyjához - a szintén nálunk játszó Szekszárdi Tamáshoz - hasonlóan a Paks korosztályos csapataiban nevelkedett, majd a 2018/2019-es szezonban először volt tagja az NB3-as keretnek. A 2019/2020-as idényt nevelőegyesülete másodosztályú U19-es gárdájánál töltötte, a következő bajnoki évadban pedig már a Paks II alapemberének számított, harminchárom alkalommal lépett pályára. A tavalyi bajnokságban szintén az NB3-ban játszott, harminchat meccsen öt gólt szerzett védőként. A 2022/2023-as bajnokságban tizennégy NB3-as mérkőzésen kapott szerepet és hétszer volt eredményes. Idén kilenc alkalommal a Waltner Róbert irányította NB1-es keretnek is tagja volt és a ZTE elleni bajnokin be is mutatkozott az élvonalban.

Szekszárdi Milán motiváltan érkezett  a Kolorcity Kazincbarcika SC-hez, ezt nyilatkozatában is megerősítette:

"Örülök, hogy itt lehetek, ez egy jó lehetőség számomra. Mindent meg fogok tenni, hogy a csapat és én is sikeresek legyünk a tavasz folyamán! Csak jókat hallottam a klubról, úgyhogy a beilleszkedéssel sem lesz gond szerintem. Jó felkészüléssel egy sikeres és eredményes tavasznak nézhetünk elébe. HAJRÁ BARCIKA!"

További híreink

Nyíregyháza SFC - Kolorcity KBSC 0-1 (0-0)

Dátum: 2025. okt 25. 22:00

Nyíregyházán született meg a Kolorcity KBSC történetének harmadik NB I-es győzelme. A győztes gólt Könyves Norbert szerezte a találkozó 49. percében. Jövő héten szerdán Kelenvölgyben lépünk pályára a MOL Magyar Kupában, szombaton pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk a Fizz Liga 12. fordulójában.

Kuttor Attila: Senkit nem kell külön motiválni.

Dátum: 2025. okt 24. 10:00

A Fizz Liga 11. fordulójában, szombaton 19 óra 30 perctől Nyíregyházán lépünk pályára. Várunk mindenkit szeretettel! 

Hétvégi ellenfelünk - Nyíregyháza Spartacus FC

Dátum: 2025. okt 22. 17:30

A Fizz Liga 11. fordulójában, október 25-én, szombaton 19 óra 30 perctől Nyíregyházán lépünk pályára. Az NB I-ben még nem futottunk össze, az NB II-ben azonban komoly múltra tekint vissza a párharc, hiszen már 60. alkalommal találkozunk. Az eddigi 59 mérkőzésen 17 barcikai győzelem és 25 nyíregyházi siker mellett 17 alkalommal megosztoztunk a pontokon. A szombati találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Utánpótlás: Az elmúlt napok eredményei

Dátum: 2025. okt 22. 11:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt napokban. U12-es csapatunk továbbra is veretlen az idényben, az U15, az U17 és az U19 pedig stabilan tartja dobogós helyeit a bajnokságban. Eredmények, edzői nyilatkozatok, minden egy helyen.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria