Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/VERESÉG A BÉKÉSCSABA ELLEN - ÖSSZEFOGLALÓ, EDZŐI ÉTRTÉKELÉSEK

VERESÉG A BÉKÉSCSABA ELLEN - ÖSSZEFOGLALÓ, EDZŐI ÉTRTÉKELÉSEK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Előzetesen nagy reményekkel vártuk a mai tavaszi rajtot, hiszen minden jel arra mutatott, hogy csapatunk téli felkészülèse a lehető legjobban sikerült. Mai ellenfelünk a Békéscsaba együttese volt, akik ellen mindenképp revansot szerettünk volna venni az őszi 6-1-es vereség miatt. Vendégeink azonban már a kezdést jelző sípszó után rögtön támadásba lendültek, hogy mihamarabb megszerezzék a vezetést, ennek a hatodik percben meg is lett az eredménye. Czékus a szélről passzolt vissza Kitlnek, akitől a középen jól helyezkedő Puskás Gábor kapott labdát, ezt kapura is lőtte, így megszerezte a találkozó első gólját. 0-1 után mihamarabb egyenlíteni akartunk, támadásaink azonban eredménytelenek maradtak. A mérkőzés második találata is a csabaiak neve mellé került az első félidő ráadásában, Lukács Raymond növelte csapata előnyét kettőre. A második félidő tizenhatodik  percében egy védelmi hibánkat kihasználva ismét megrezzent a barcikai kapu hálója, akkor Czékus Ádám volt eredményes. A már 3-0-ás vendég vezetésnél vezetőedzőnk, Varga Attila cserékkel igyekezett a Kazincbarcika teljesítményét feljavítani. Pályára lépett Kállai Zalán, Székely Dávid, Takács Tamás és Benkő Péter, valamint tétmeccsen is bemutatkozott kék-sárga színekben Kovács Bence. A frissítés mondhatni sikerült is, hiszen voltak gólveszélyes szituációk, amikkel viszont a békéscsabai hálóőr, Póser Dániel rendre megbirkózott.  Az sem segítette dolgunkat, hogy az előnyüknek köszönhetően vendégeinknek inkább csak a védekezésre kellett összpontosítani. A három perces hosszabbításban végül sikerült szépítenünk, Szekszárdi Milán ellen követtek el szabálytalanságot a békéscsabai tizenhatoson belül, melynek következménye egy büntető volt. A labda mögé Süttő Attila állt, aki magabiztosan értékesítette a megítélt tizenegyest, 1-3 és véget is ért a találkozó. Jövő héten Budafokon folytatjuk és reméljük ott már sikerül ponttal/pontokkal gyarapítani bajnoki egységeink számát.

Varga Attila nyilatkozata:

“Amikor heteken keresztül gyakorolsz valamit és jól sikerül a felkészülésed, működnek a dolgok, majd elérkezik a bajnoki mérkőzés és ennek talán tíz százalékát sem kapod vissza edzőként, annak ez az eredménye. Volt tíz-tizenkét szögletünk, legalább harminc beadásunk, amikből talán egyetlen egy labdát sikerült elfejelnünk. A Békéscsabának lehet kevesebb lehetősége volt, de nagyon jó százalékban használta ki őket. Ezért nem is marad más hátra, szeretnék szívből gratulálni az ellenfelünknek! Nyilván nem lehet ilyen rosszul kezdeni mérkőzést és természetesen nem lehet ilyen rosszul kezdeni a bajnokságot sem. Van mit átbeszélnünk, úgyhogy holnap egy húzós nap elé nézünk.”

 

Blrázs István Gábor értékelése:

“Nagyon jól kezdtük a mai mérkőzést szerencsére az első helyzetet sikerült értékesíteni, ez meghatározta a továbbiakat. A második félidőben kicsit átengedtük a területet a hazai csapatnak, megpróbáltunk a kontrákból veszélyeztetni, ez többé-kevésbé sikerült is. Természetesen elégedett vagyok az eredménnyel, egy apró lépést tettünk a céljaink elérése érdekében. Gratulálok a srácoknak!”

Merkantil Bank Liga 21. forduló
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 1-3 (félidőben: 0-2)
Gólszerzők: Süttő Attila (b.) 90+3' illetve Puskás Gábor 6', Lukács Raymond 45+2', Czékus Ádám 51'
Sárga lapok:  Lukács Raymond 43' , Zvara Levente 59', Bora György 93'

  KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC    BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
31 MEGYERI II GÁBOR 90 PÓSER DÁNIEL
2 HLEBA TAMÁS  (Székely Dávid 62') 6 KITL MIKLÓS  (Futó Zsombor 78')
4 SZEMERE BALÁZS 8 ZVARA LEVENTE
5 SZEKSZÁRDI MILÁN 9 LUKÁCS RAYMOND  (Máris Dominik 71')
7 ÁDÁM FERENC  (Kovács Bence 77') 14 VÁRADI ÁDÁM  (Szabó Csaba 71')
8 NAGY JÁNOS 19 MIKLÓ ROLAND  (Hodonicki Márk 88')
11 PÁLINKÁS GERGŐ  (Benkő Péter 87') 25 ALBERT ISTVÁN
14  CSATÁRI GERGŐ  (Kállai Zalán 45') 37 CZÉKUS ÁDÁM  (Talpalló Norbert 88')
16 SÜTTŐ ATTILA 55 BORA GYÖRGY (C)
17 KURDICS LEVENTE  (Takács Tamás 62')  77 HORVÁTH PÉTER
21 UR LÁSZLÓ (C) 81 PUSKÁS SÁNDOR
Cserék: Cserék:
1 MEGYERI GÁBOR 35 KRNÁCS RICHÁRD
9 TAKÁCS TAMÁS  (Kudics Levente 62') 5 FUTÓ ZSOMBOR  (Kitl Miklós 78')
10 SZABÓ BALÁZS 15  MÁRIS DOMINIK  (Lukács Raymond 71')
12 KOVÁCS BENCE  (Ádám Ferenc 77') 26 MÁGOCSI BENCE
15 SZÉKELY KRISZTIÁN 28 HODONICKI MÁRK  (Mikló Roland 88')
18 NAGY ÁKOS 30 HAMED YASIN
19 PUSKA PÉTER 42 SZABÓ CSABA  (Váradi Ádám 71')
22 SZÉKELY DÁVID  (Hleba Tamás 62') 64 ZÁDORI KRISZTIÁN
24 LIPPAI TIBOR 95 TALPALLÓ NORBERT  (Czékus Ádám 88') 
28 BENKŐ PÉTER  (Pálinkás Gergő 87')    
32 KÁLLAI ZALÁN  (Csatári Gergő 45')    
Vezetőedző: Vezetőedző:
VARGA ATTILA BRLÁZS ISTVÁN GÁBOR

További híreink

Nyíregyháza SFC - Kolorcity KBSC 0-1 (0-0)

Dátum: 2025. okt 25. 22:00

Nyíregyházán született meg a Kolorcity KBSC történetének harmadik NB I-es győzelme. A győztes gólt Könyves Norbert szerezte a találkozó 49. percében. Jövő héten szerdán Kelenvölgyben lépünk pályára a MOL Magyar Kupában, szombaton pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk a Fizz Liga 12. fordulójában.

Kuttor Attila: Senkit nem kell külön motiválni.

Dátum: 2025. okt 24. 10:00

A Fizz Liga 11. fordulójában, szombaton 19 óra 30 perctől Nyíregyházán lépünk pályára. Várunk mindenkit szeretettel! 

Hétvégi ellenfelünk - Nyíregyháza Spartacus FC

Dátum: 2025. okt 22. 17:30

A Fizz Liga 11. fordulójában, október 25-én, szombaton 19 óra 30 perctől Nyíregyházán lépünk pályára. Az NB I-ben még nem futottunk össze, az NB II-ben azonban komoly múltra tekint vissza a párharc, hiszen már 60. alkalommal találkozunk. Az eddigi 59 mérkőzésen 17 barcikai győzelem és 25 nyíregyházi siker mellett 17 alkalommal megosztoztunk a pontokon. A szombati találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Utánpótlás: Az elmúlt napok eredményei

Dátum: 2025. okt 22. 11:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt napokban. U12-es csapatunk továbbra is veretlen az idényben, az U15, az U17 és az U19 pedig stabilan tartja dobogós helyeit a bajnokságban. Eredmények, edzői nyilatkozatok, minden egy helyen.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria