Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/RUTINOS TAMADÓT IGAZOLTUNK

RUTINOS TAMADÓT IGAZOLTUNK

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Hírek a csapatról

Bacsa Patrik személyében egy borsodi kötődésű, rutinos, többszörös utánpótlás válogatott, Magyar Kupa győztes támadó csatlakozott a Kolorcity Kazincbarcika keretéhez. Bacsa 2010-ben a DVTK színeiben debütált az NB1-ben, majd első élvonalbeli gólját 2012 tavaszán szerezte a Vasas ellen. 2017. januárjában a Kisvárdához került kölcsönbe egy fél évre, majd 2020-ig újra a DVTK-ban játszott közel 80 élvonalbeli és Magyar Kupa mérkőzésen. A 2020/2021-es bajnokságban az Újpest játékosa volt, 2021 és 2023 között pedig az ETO FC Győrben futballozott. Eddigi karrierje során 542 - közte 235 NB1-es - mérkőzésen lépett pályára, ezeken összesen 156 gólt szerzett; 2021-ben pedig Magyar Kupa győztes volt az Újpest csapatával. Bízunk benne, hogy rutinja és góljai sokat segítenek majd csapatunknak, hogy kitűzött céljainkat meg tudjuk valósítani.

Bacsa Patrik:

"Nagyon örülök, hogy itt folytathatom a pályafutásom, hiszen szeretem Borsod megyét és jól ismerem Kazincbarcikát is. Óriási bizonyítási vágy van bennem, szeretném megszolgálni a bizalmat, és segíteni a csapatnak! Remélem, hogy hamar felveszem majd a fordulatszámot és jó játékkal, gólokkal tudom támogatni a Kolorcity Kazincbarcikát."

További híreink

Szombati ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. ápr 29. 07:00

A Fizz Liga 32. fordulójában, május 2-án, szombaton 16 órától a Kisvárdát fogadjuk a DVTK Stadionban. Az NB I-ben két alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. A szombati bajnoki előtt bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. ápr 28. 18:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U12-es és U13-as csapatunk Encsre utazott, U14-eseink a Sárospatakot, U15-öseink a Gesztelyt győzték le hazai pályán, míg U17-es gárdánk Tiszafüredről, U19-es csapatunk pedig Sársopatakról hozta haza a pontokat.

Köszönjük az egész éves kitartó szurkolást!

Dátum: 2026. ápr 28. 13:00

Történelmi év van mögöttünk, amit már senki nem vehet el tőlünk! Tudjuk, hogy szurkolóink is sokat küzdöttek és harcoltak velünk együtt, vannak, akik az ország másik végébe is rendszeresen elkísérték a csapatot, ezért mindenkinek szeretnénk megköszönni az egész éves kitartó szurkolást! Az utolsó hazai mérkőzésen, a Kisvárda elleni szombati meccsen minden belépőjegy egységesen 100 forintba kerül! Várunk mindenkit szeretettel!

A Szarvas nyerte az I. Kolorcity Cup-ot

Dátum: 2026. ápr 27. 16:00

16 csapat részvételével, szombaton került megrendezésre az U9-es korosztály számára kiírt I. Kolorcity Cup. A nemzetközi utánpótlás tornát a szarvasi fiatalok nyerték meg, a KBSC sárga csapata lett a 2., az Újpest végzett a 3. helyen. Köszönjük mindenkinek, aki megtisztelt minket a jelenlétével!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria